Ők sem esélytelenebbek, mint a nagy nevek, sőt!
Bár a nemzetközi sajtó többnyire a legnagyobb sztárok nevét emlegeti, több kevésbé kézenfekvő, fiatal brit, ír és skót színész is szóba jöhet, már amennyiben hihetünk azoknak a beszámolóknak, miszerint Nina Gold, az új James Bond-film casting direktora olyan, kevésbé ismert színészeket keres, akik képesek lehetnek egyik napról a másikra egy ekkora franchise arcává válni.

Forrás: Getty Images
A 31 éves Barton eddigi pályája jóval visszafogottabb, mint néhány vetélytársáé. Feltűnt Jórgosz Lánthimosz Szegény párák című filmjében, valamint szerepelt a Engedetlen hősök és a Fülig beléd zúgtam című sorozatokban, de még így is jóval kevésbé ismert név, mint mondjuk Elordi vagy Turner.
Barton állítólag ennek a keresésnek az egyik legnagyobb felfedezettje, és jelenleg komoly esélye van arra, hogy megkapja a szerepet.
Fordulat a James Bond-castingban: egy kevésbé ismert színész lehet a befutó
Egyre szűkül a kör Daniel Craig utódja körül, szeptember elején pedig már próbafelvételeket is tarthatnak a jelöltekkel.
Tom Francis
Forrás: Getty Images
A 27 éves, Olivier-díjas brit színész a londoni West Enden futó Sunset Boulevard-felújítás révén hívta fel magára a figyelmet, a mozivásznon pedig a Jay Kelly című George Clooney-filmben tűnt fel kisebb szerepben. Esélyét növeli a kora, amely megfelel az új koncepció állítólagos elvárásainak, valamint az a körülmény, hogy szakmai elismertsége ellenére még nem vált elhasznált sztárrá.
Arty Froushan
Forrás: Getty Images
A 33 éves, amerikai születésű, de az Egyesült Királyságban felnőtt színész a londoni Amerikai Psycho-musicalben tűnt fel, de láthattuk a Disney+ Daredevil: Újjászületés című sorozatában és a Downton Abbey: Egy új korszakban. Klasszikus, markáns megjelenése és folyamatosan épülő televíziós jelenléte teszi őt számításba vehető jelöltté.
Anthony Boyle
Forrás: Getty Images
A 32 éves ír színész az Apple TV+ A levegő urai minisorozatában, valamint a cannes-i fesztiválon méltatott I See Buildings Fall Like Lightning című felnövéstörténetben játszott, legutóbb pedig a House of Guinness főszerepét alakította. Esélyeit jelentősen növeli, hogy a Netflix-sorozatot Steven Knight írta, aki a következő James Bond-film forgatókönyvéért is felel.
Forrás: UIP-Duna Film
A 36 éves színész már kinőtte a feltörekvő sztár címkéjét, talán ezért is kisebb az esélye. A levegő urai egyik kulcsszerepének köszönhetően lett ismertebb, legutóbb pedig a Csak egy éjszaka című romkom főszerepében láthattuk.
Forrás: Getty Images
A 36 éves színész a Lady Macbeth és a Hadviselés révén szerzett kritikai elismerést, legjelentősebb televíziós sikerét pedig A sógun című sorozat főszerepével érte el. Noha képviselői hivatalosan cáfolták az értesüléseket, karakteres, nyers fizikai jelenléte és színészi sokoldalúsága révén a sajtó továbbra is a lehetséges esélyesek között említi.
Forrás: Getty Images
A 31 éves brit színész a Hamupipőke, a Nem versz át, a Vörös, fehér és királykék, A rólad alkotott kép, valamint a Birkakrimi és Az univerzum védelmezői révén vált ismertté. Mellette szól a James Bond-filmeket gyártó Amazon/MGM stúdióhoz fűződő szoros munkakapcsolata, mivel karrierje számos kulcsprojektjét náluk készítette.

A 36 éves skót színész az Utolsó portré és az Apple TV+ sikersorozata, az Utolsó befutók főszereplőjeként szerzett nevet magának. Hiteles színészi jelenléte és az ügynökműfajban szerzett rutinja miatt tartják esélyesnek.
Ilyen James Bond lett volna Sam Neillből – Videó!
A nemrég elhunyt színészlegenda részt vett egy castingon, de nem bánta, hogy nem lett belőle Bond.
Forrás: Getty Images
A 21 éves Jupe a Hang nélkül-filmek, a Hamnet, valamint a West Enden játszott Rómeó és Júlia révén bizonyított. Fiatal kora miatt akkor van esélye, ha az új film a karakter korai éveit mutatja be, emellett a Bond-filmek szereplőválogatását vezető Nina Gold castingrendező az utóbbi években több produkciójába, köztük a The Death of Robin Hood és az & Sons című filmekbe is beválogatta.
Forrás: Getty Images
A 29 éves színész az HBO Ipar című sorozatában hívta fel magára a figyelmet, a közeljövőben pedig Stuart Sutcliffe-et alakítja Sam Mendes Beatles-életrajzi filmjeiben. Kifinomult, mégis határozott fellépése alkalmassá teszi a szerepre, és a Bond-produkció kulcsembereihez fűződő szakmai kapcsolatai is erősítik pozícióját.
Forrás: Getty Images
A 29 éves Woodall A Fehér Lótuszban tűnt fel, majd az Egy napban, a Tunerben, a Bridget Jones: Bolondulásigban, valamint az Apple TV+ Célpont című kémthrillerében kapott komoly szerepeket.
Forrás: Getty Images
A 31 éves ír Gibson az Angyal? és a Dexter: Eredendő bűn című szériákban szerepelt, miközben a 007 First Light című hivatalos videójátéknak kölcsönzi a hangját és képmását. A Bond-univerzumban való jártassága miatt kerülhetett be a neve a kalapba.
via: Independent
Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!