A tragikusan fiatalon elhunyt Szécsi Pált sokan próbálták meg utánozni. Minden előadó közül azonban, aki azóta megkísérelte megidézni a színpadon, Pál Dénes a leghitelesebb. Vajon több lehet a véletlennél a két énekes közötti különös párhuzam? Az asztrológus szerint nem véletlen a sok hasonlóság Szécsi Pál és Pál Dénes között.
A Meglepetés magazinban Izing Klára a horoszkópjukat összehasonlítva kereste a választ arra, mi állhat a két, különböző korszakban született énekes életútjának hasonlóságainak és összefonódásának hátterében.
Megdöbbentő hasonlóságok
„Mindkét sztár az érzékeny Halak állatövi jegyben született, csak 47 év különbséggel. (…) Rendkívüli hasonlóság van az életükben, a tehetségükben. Ha ugyanis a két ember születési képletét összehasonlítjuk, akkor azt látjuk, hogy nemcsak a két Nap áll szorosan együtt, hanem a gondolkodásmódot jelentő Merkúr, a férfiasságot és a vonzerőt jelentő Mars, valamint a tehetséget és a sikert jelentő Jupiter is ugyanabban az állatövi jegyben foglal helyet” – magyarázza az asztrológus, aki szerint nem a véletlen műve, hogy Pál Dénes szeretettel adja elő Szécsi Pál slágereit, sőt az előadásmódja is hasonló.
„A két horoszkóp hasonlósága miatt elmondható, ha ez a két ember a földi élet során találkozhatott volna, akkor úgy érezhették volna magukat, mintha lelki társak lennének” – véli Izing Klára, aki szerint az is érdekes párhuzam, hogy mindkét énekes idősebb nőt választott társául.
Pál Dénes egykor és most:
Szécsi Pál lelke Pál Dénesben találhatott új életre
„Az asztrológia feltételezi, hogy van előző élet, ezért a horoszkópok összehasonlítása alapján elmondható: nem zárható ki, hogy Szécsi Pál lelke Pál Dénesben öltött ismét testet. Mégpedig azért, hogy a régi élete hibáit tegye jóvá, és a sors a korábban elszenvedett fájdalmakért is most kárpótolja” – hangsúlyozza a szakember, aki úgy látja, nemcsak a horoszkópok azonossága, hanem a nevek is érdekesek. A Pál névhez ugyanis a bizonyítás és a megfelelés életfeladata kapcsolódik.
„Szécsi Pál tudat alatt azért is törekedett híres, körülrajongott énekessé válni, mert az anyjának akarta ezzel bizonyítani, hogy mégiscsak »érdemes volt őt a világra hozni«. (…) Pál Dénesnek viszont a vezetékneve ez a népszerű férfi keresztnév. Ez pedig az ezotéria szerint azt jelenti, hogy sikerül a bizonyítás, mert Dénesre nemcsak az édesanyja, hanem minden hozzátartozója büszke lehet” – mutat rá az asztrológus.
Bővebben a Meglepetés magazin legfrissebb számában!

Kiemelt fotó forrása: (b): Sajtószoba // (j): YouTube