Hétfőre két mérkőzés maradt a La Liga harmadik fordulójából, és természetesen a világ figyelme a Camp Nou stadionra irányult. Vajon folytatódik-e a bajnoki címvédő gólfesztiválja a madridi kiscsapat, a Rayo Vallecano ellen?
Nos, folytatódott.
Igaz, nem úgy kezdődött a meccs, ahogy azt Hansi Flick, a Barca német edzője elképzelte: Sergio Camello, a Rayo 25 éves centere már a 12. percben pazar gólt vágott kilenc méterről a jobb pipába Álvaro García visszagurításából (Camello egyébként magyarul annyit tesz, hogy teve).
A hazaiak nem jöttek zavarba, és Raphinha a 19. percben a 19 éves Espart Fonttól kapott remek passzt, egy csellel tisztára játszotta magát, majd a bal alsóba lőtt, 1–1.
A 22. percben már a Barca vezetett: Lamine Yamal a védjegyének számító ballábas tekeréssel a tizenhatos vonaláról a jobb felső sarokba zúdította a labdát, megszerezve első gólját a bajnokságban. 2–1.
Koundé lesgólját követően az 52. percben Lejeune saját hálójába talált, ezzel már 3–1 volt az állás, de a remek Camello szép fejessel 3–2-re felhozta a Rayót.
Nem sokáig volt izgalom a Camp Nouban. A 71. percben Raphinha Gordon nagyszerű sarkazásából belőtte önmaga második és a Barcelona negyedik gólját (4–2), majd a 90. percben Yamal beállította az 5–2-es végeredményt Adeyemi átadása után.
Remekelt a Bernal, Pedri, Olmo középpályás trió, Rodri csak csere volt, elöl pedig Yamal és Raphinha egymást múlta felül, és a friss igazolás Anthony Gordon játékát is nagyon dicséri a Marca és a Sport is. Vajon hová fogja beilleszteni Flick az Arsenaltól érkező brazil csatárt, Gabriel Jesust?!
Lamine Yamalról megírta a Marca, hogy ő a legfiatalabb labdarúgó, aki elérte, sőt, túllépte az ötven gólt az öt nagy topliga valamelyikében. Jelenleg 51-nél jár, ilyen megoszlásban:
2023–2024: 7 gól
2024–2025: 18 gól
2025–2025: 24 gól
2026–2027: 2 gól (eddig)
Mindehhez még annyit, hogy Yamal minden idők legfiatalabb játékosa, aki bemutatkozott és gólt is rúgott a La Ligában és a spanyol válogatottban is. Amikor debütált a bajnokságban, 15 éves, 9 hónapos és 16 napos volt.
Labdarúgás
La Liga
3. forduló
Barcelona–Rayo Vallecano 5–2
Gólok: Raphinha (19, 71.), Yamal (21., 90.), Lejeune (51., öngól), ill. Camello (12., 59.)
Vasárnap játszották:
Szombaton játszották
Levante–Real Betis 5–2
Real Sociedad–Espanyol 2–1
Sevilla–Atlético Madrid 1–3
Pénteken játszották
Racing Santander–Elche 3–2
Deportivo Alavés–Villarreal 1–0
A bajnoksás állása: 1. Barcelona 9 pont (12-2), 2. Real Madrid 9 (10-2), 3. Atlético Madrid 7 (7-3)
A góllövőlista állása: 1. Raphinha (Barcelona) 5 gól/3 mérkőzés, 2. Kylian Mbappé (Real Madrid) 4/3
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
![]()
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!