Meghaladta az ezret a nepáli villámárvíz halálos áldozatainak száma – közölte az ország katasztrófavédelmi szolgálata alapján a BBC.
Ugyan hétfőn 279 embert mentettek ki a helyszínről, de több mint 3900 személyt, köztük három magyar kettős állampolgárt még mindig eltűntként tartanak nyilván. Közülük több mint 600-an olyan munkások lehetnek, akik a Trisuli folyó mentén található vízerőművek kiterjedt, sárral elöntött alagútrendszerében rekedtek.
18
Egy katasztrófavédelmi szakember szemléli a megrongálódott épületeket a hirtelen áradásokat követően a nepáli Nuwakot körzetben található Trishuli Bazarban 2026. augusztus 29-énGaléria: A víz elvonult, a küzdelem azonban csak most kezdődik – Így készülnek az újrakezdésre a katasztrófa sújtotta Nepálban (Fotó: Manan Vatsyayana / AFP)
Mindhárom magyar kettős állampolgár
Az Index megkeresésére a Külügyminisztérium Sajtóosztálya jelezte, továbbra sincs új információ a három magyar eltűnttel kapcsolatban.
Hangsúlyozták, hogy egyaránt kettős állampolgársággal rendelkeznek, ráadásul ketten nem a magyar okmányukkal lettek nyilvántartásba véve, ezért szerepel egy magyar a kínai hatóságok listáján.
Hozzátették, hogy a diplomatáik folyamatosan egyeztetnek az illetékes hivatalokkal, az utazásszervezővel, valamint az uniós és schengeni partnerképviseletekkel.
Nehézséget okoz az alagutak feltérképezése
A mentési műveletet egy kínai és nepáli katonákból álló nemzetközi csapat vezeti, amelynek munkáját indiai, koreai és ausztrál szakértők is segítik. Összességében változatos módszerekkel próbálják menteni az embereket, hiszen nemcsak egy hegyoldalat robbantottak át, de a mérnökök az egyik alagútba levegőt pumpáltak. Később sikeresen bejutottak a rendszerbe, ám senkit sem találtak, ezért végül visszafordultak. Utóbbi lépést több családtag is kritizálta, ugyanis szerintük hamarabb meg kellett volna lépni.
Egy ausztrál mérnök kiemelte, a mentőknek az alagutak megtalálása is nehézséget okoz, mivel tulajdonképpen minden nyom eltűnt.
Ráadásul egyes házaknál sziklák is találhatók, ugyanakkor továbbra is van arra remény, hogy a föld alatt rekedt emberek életben vannak.
A holttestek is komoly fejtörést okoznak
A nepáli egészségügyi minisztérium egyik szóvivője rámutatott, egyelőre a holttestek 4 százalékát tudták beazonosítani.
Emellett az azonosítatlan holttestek esetében is ideiglenes temetéseket kellett tartani, mivel a hűtőkapacitás elérte a maximumát.
A kínai állami média szerint a tibeti oldalon a hivatalos adatok alapján 16-an haltak meg, 546 embert pedig eltűntként tartanak nyilván.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Nepált a múlt hét folyamán sújtotta egy villámárvíz. A pusztításról azóta több videó is napvilágot látott, ám ezeket Kínában és Nepálban is erősen cenzúrázzák.
(Borítókép: F olytatódtak a mentési munkálatok a nepáli Nuwakot körzetben található Trishuli Központnál, miután hirtelen áradások sújtották a területet. Fotó: Arun Sankar / AFP)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!


