A kamionforgalom növekedésétől tartanak a Szeged-Délikert városrészben élők. A nyár elején elterjedt a városban, hogy a Tiszán a Klebelsberg-telep közelében lévő Téli kikötőt, hivatalos nevén Szegedi Medencés Kikötőt bevonják a BYD kínai elektromosautó-gyár nyersanyag-szállítmányozásaiba. A BYD épülő üzeme Szeged északi oldalán, a Téli kikötőtől közúton 9 kilométerre van, és az egyetlen út, ami a Klebelsberg-telepen át vezet a kikötőhöz, már így is túlterhelt.
A nyár végén pedig kiderült, hogy egy hulladékfeldolgozással foglalkozó nemzetközi vállalat hazai tagja, a Saubermacher-Magyarország Kft. egy kisebb helyi cég, a VINO-NATURA Kft. közreműködésével a Téli kikötőhöz, egy raktárbázisra fogja szállítani a BYD-gyár hulladékát, amiben veszélyes hulladék is lehet. Naponta 5 tonna a feldolgozás megengedett mennyisége, és az anyagokat napi száz kamionfordulóval vihetik, erre már tavaly hivatalos engedélyt kaptak a szegedi jegyzőtől és a megyei kormányhivataltól is. Az engedélyben az áll: „a telephelyre be- és kiszállításra csak közúton kerül sor.”
A környéken élők először azt vették észre, hogy a Téli kikötőhöz vezető út egyik részét a raktárbázisa fejlesztésével járó nagyobb teherforgalom miatt lezárta a tulajdonos, a Duna-Tisza Cargo. A kikötő környéke sokak kedvelt futó-, séta-, és kutyasétáltató helye, ezért a Klebelsberg-telepiek tiltakoztak az útlezárás miatt, ezt később fel is oldották.
A legfontosabb kérdés azonban akkor válasz nélkül maradt: mekkora kamionforgalom várható a Téli kikötő környékén, hogyan fogja azt a városrész elbírni, és az oda vezető, szűkös, már jelenleg is túlterhelt úthálózat elviselni?

Közúton 9 kilométer a BYD-autógyár és a Téli kikötő távolsága, ahol a hulladékfeldolgozó lesz – Forrás: Google
Több ezer embert érint
A forgalom növekedése a Klebelsberg-telep mellett más városrészek lakóinak is kellemetlen lehet. Tompasziget és Gyálarét is csak egyetlen úton érhető el a belvárosból, és ez a közút keresztezi Szeged legfontosabb vasútvonalát, mert a vasúti átjáró közvetlenül a rendezőpályaudvar mellett van. A Tompai Kapu út és a vasút kereszteződésében reggelente már így is túl nagy a forgalom. Mivel minden Szegedre érkező és innen induló személy-, és tehervonat is áthalad a rendezőpályaudvaron, a sorompó gyakran zárva van, olyankor sok jármű várakozik az átkelésre. Mint ezen a videón is látható, még az oltáshoz siető tűzoltók is beragadnak a sorompónál, és persze a mentő, a rendőrség, és a menetrendszerű autóbusz sem kelhet át.
A forgalom amiatt is nagy, mert a három kertes városrész lakóinak egy része maga oldja meg a közlekedését, ki személyautóval, ki kerékpárral, ki motorral vagy más saját eszközzel. Helyi autóbuszjárat ugyan közlekedik, de a busz természetesen nem megy be a kertes házak közötti sok kis utcába.
A környéken élők most attól tartanak, hogy a forgalom növekedése tovább rontja az esélyeiket arra, hogy elviselhető várakozással jussanak el a város más részeibe, az iskolájukba, a munkahelyükre, orvoshoz, vásárolni vagy ügyeket intézni.

Kamiont követő személyautók a Tompai Kapu út vasúti átjárójában – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A környéken élők tiltakoznak
A Szeged Klebelsberg-telepi Polgári Kör Egyesület (kérték, jegyezzük meg: semmi közük nincs politikai pártokhoz) képviseletében Csete Csaba többször is megpróbált a kérdéseikre hivatalos választ kapni, de a Telexnek azt mondta, eddig nem járt igazi sikerrel. A helyi sajtó, a Szeged365.hu portál több cikkben is foglalkozott az üggyel, lakossági fórumot is tartottak az érintetteknek, de a környéken élők egy része szerint minden kétséget kizáró információkat a nyár végéig nem sikerült kapni arról, mire számíthatnak.
Csete Csaba azt mondta, a három városrészben élők mindennapi élete nagyon megnehezül, ha a Téli kikötőben megindul a szállítmányozás. Ha sok lesz a teherautó, a nagyobb forgalmi dugók feltarthatják Szeged-Alsóváros közlekedését is. A Téli kikötőhöz jelenleg egyetlen úton lehet eljutni, ami Csete szerint nem alkalmas a nagyobb szállítmányozásokra. A tiszai kikötő áruforgalma hosszú évek óta a nullát közelítette, de ha a BYD miatt állandó teherautójáratok mennek a kikötő és az üzem közötti 9 kilométeres távon, az egész Szeged közlekedését hátrányosan érinti majd.
A hulladék jöhet
A hulladékszállításra tavaly hivatalos engedélyt kapott a Saubermacher-Magyarország Kft. és a vele együttműködő Vino-Natura Kft., amely eddig egyébként egy Szegedhez közeli faluban, Szatymazon működött. A Saubermacher-Magyarország Kft. oldalán olvasható, hogy a cég az egyik vezető hulladékgazdálkodási szolgáltató Magyarországon.

Várhatóan ezen a raktárbázison, a kikötő mellett folyik majd a hulladékfeldolgozás – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A Szegeden kiadott engedélyre úgy derült fény, hogy az egyik érdekelt helyi lakos közérdekűadat-igényléssel, hivatalosan kikérte a 2025. márciusi határozatot, amit aztán nyilvánosságra hoztak a Facebookon.
Csete Csaba szerint a déli városrészekben élők nem értik, hogyan adhattak ki engedélyt a hatóságok a napi száz kamionfordulóra, miközben Szegeden hosszú évek óta köztudott, hogy a Tompai Kapu úton már régóta túlterhelt a vasúti átjáró, másik út pedig egyszerűen nincsen. Csete azt mondta, a Szeged Klebelsberg-telepi Polgári Kör Egyesület továbbra is tiltakozik a várhatóan növekvő teherforgalom miatt, az ipari hulladék és a veszélyes hulladék szállítása-feldolgozása is aggodalomra ad okot a városrészben élők körében.

A Kormányhivatal engedélye.
A „Kertváros ne legyen Iparváros!” címmel a nyáron aláírásgyűjtést indítottak, amelynek címzettjei között vannak: Vitézy Dávid, Magyarország közlekedési és beruházási minisztere, dr. Stumpf Péter, a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Gajda Attila, országgyűlési képviselő, dr. Botka László, Szeged polgármestere és Nagy Sándor, Szeged alpolgármestere.
Azt pedig Csete egyenesen megdöbbentőnek tartja, hogy a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, mint környezetvédelmi feladat- és hatáskörben eljáró hatóság engedélye szerint
a hulladékfeldolgozási tevékenység miatt „nem feltételezhető jelentős környezeti hatás, ezért a tevékenység megkezdéséhez nem kell környezeti hatásvizsgálatot végezni.”
De nyersanyagot nem fognak hajón szállítani
Mindemellett azonban úgy tűnik, az érintett útszakaszon a BYD nem szállít nyersanyagokat, csak a hulladékfeldolgozó forgalmáról van szó. Legalábbis alapanyag-forgalomról egyelőre egyik érintett sem tud. Megkérdeztük a Téli kikötő gazdasági oldalát üzemeltető cég, a Duna-Tisza Cargo képviselőit, szállítanak-e a BYD-nek. Erre azt válaszolták, hogy a kínai gyárral csak földmunkák miatt van kapcsolata a Duna Assist Bau Kft.-nek, ami a Duna-Tisza Cargo tulajdonosa. Azt írták: gabona és szóródó áru ki- és betárolási tevékenységet végeznek, évi 300 ezer tonna mennyiségben, ezen kívül mást nem akarnak szállítani. Közölték, hogy nem dolgoznak a BYD-üzem szállítmányozásában, a hulladékok szállításában sem vesznek részt, és a hulladékszállítással-feldolgozással foglalkozó cég nem a Duna-Tisza Cargo raktárbázisán, hanem a mellette lévő, más tulajdonú, teljesen külön álló telephelyen fog dolgozni.

A kikötőben évek óta nem volt gazdasági forgalom, már a régi uszályokat is benőtték a bokrok – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A szegedi Téli kikötő, illetve az öböl, amelyben a kikötő van, részben állami tulajdon, ezért megkérdeztük az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságot, mire lehet számítani az áruforgalom terén. Az Ativizig azt válaszolta, hogy a szállítmányozási partszakasz magántulajdonosa, a Duna-Tisza Cargo illetékes a teherforgalom ügyében. Az Ativizig szerint a kikötőben évtizedek óta nincsen áruforgalom. Ezt egyébként mutatják azok az uszályok is, amelyek rozsdásan és bokrokkal ellepve állnak az öböl egyik végében.
„Az Igazgatósághoz a Medencés Kikötő fejlesztésével, kotrásával, medrének vagy partjának átalakításával, teherhajózási célú használatával vagy kikötői kapacitásának bővítésével kapcsolatos engedélykérelem nem érkezett. A hajós szállítmányozás bővülésére vonatkozó tervekről értesítést, információt állami vagy önkormányzati szereplőktől nem kaptunk” – írta az Ativizig.
A Téli kikötőnek saját vasúti rakodóhelye is van, ezért megkérdeztük a MÁV Zrt.-t, hogy számítanak-e a közeljövőben a Szeged tiszai Téli Kikötőt érintő vasúti szállítmányozás bővülésére. Erre azt válaszolták „tényleges forgalom jelenleg nincs az érintett pályahálózaton. A várható tehervonati forgalom, szerelvényszám, vasúti kapacitásigény és útvonalhasználat mértékére vonatkozóan konkrét információval társaságunk nem rendelkezik. Jelenlegi ismereteink szerint több árufuvarozó vasútvállalattal is tárgyalásokat folytat a cég.”
A BYD Hungary is válaszolt a Telex kérdéseire, azt írták, hogy nem terveznek vízi szállításokat, és nem is tárgyalnak a Duna-Tisza Cargóval ilyen együttműködésről.
Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere szerint a BYD összes szállításai vasúton folynak majd, ehhez épült illetve épül ki az üzem közelében a vasúti-, és az úthálózat. Nagy azt is elmondta a Telexnek, hogy a terjedő hírek nyomán az önkormányzat kapott egy nyilatkozatot is a BYD-től, hogy nem fognak szállítani a Tiszán sem nyersanyagot, sem mást. Nagy hozzátette, hogy a Téli kikötőhöz vezető út állami tulajdonban áll, ami azt jelenti, hogy a városnak nincs ráhatása a meglévő út bővítésére vagy fejlesztésére.
Önkormányzati igény és távoli elképzelés már létezik egy teljesen új útra, az 502-es továbbfejlesztésére, annak Szeged nyugati oldalán készen álló részétől egészen a Téli kikötőig való megépítése tehermentesítené a most meglévő egyetlen utat. A szintén állami tulajdonú 502-es újabb szakasza azonban milliárdokba kerülne, és még nincs terv a továbbépítésére, azaz néhány éven belül aligha épülhet meg.