Az észak-amerikai profi kosárligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers sztárja, Luka Doncic felbontotta eljegyzését – ezt maga a játékos erősítette meg az ESPN-nek.

A lányaimat mindennél jobban szeretem, és mindent megtettem azért, hogy a szezon alatt velem lehessenek az Egyesült Államokban, de ez nem volt lehetséges, ezért nemrég meghoztam a nehéz döntést, hogy felbontom az eljegyzést. Mindent a lányaim boldogságáért teszek, és mindig küzdeni fogok azért, hogy velük lehessek, és a lehető legjobb életet biztosíthassam számukra

– mondta a 27 éves szlovén sztár, aki hozzátette: nem tudott arról, hogy korábbi párja, Anamaria Goltes hivatalosan gyermektartás iránti kérelmet nyújtott be.

A kérelem nem kér felügyeleti jogról szóló döntést, csak gyermektartást és az ügyvédi költségek megtérítését.

A dokumentumok szerint – amelyet a TMZ Sports szerzett meg – Goltes két közös kiskorú gyermekük után kér gyermektartást. A beadvány szerint az édesanya tavaly májusban visszaköltözött Szlovéniába, és azóta a gyerekek is vele élnek. Doncic már decemberben szerette volna, ha újszülött gyermekük az USA-ba költözik, ami nézeteltéréshez vezetett, és Goltes végül rendőrt hívott rá, a hatóságok azonban nem találtak bűncselekményre utaló jelet.

A források szerint Doncic február 26-án ideiglenes bírósági intézkedést kért Szlovéniában, hogy azonnali kapcsolatba léphessen lányaival. Mióta szeptember 26-án Los Angelesbe utazott a Lakers edzőtáborába, mindössze két napot tölthetett a gyerekeivel.

Doncic és Goltes 2016-ban kezdett randizni, a kosaras 2023. július 7-én kérte meg a modell kezét. Első gyermekük, Gabriela, 2023. november 30-án született, második lányuk, Olivia pedig 2025. december 4-én jött világra.

(Borítókép: Luka Doncic, a Los Angeles Lakers játékosa vezeti a labdát a New York Knicks ellen az első félidőben 2026. március 8-án. Fotó: Ronald Martinez / Getty Images)

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!