Nagy Ferót senkinek sem kell bemutatni, hiszen a hetvenes évek óta a magyar rockzene egyik legmeghatározóbb alakja. A nemzet csótánya és egykori tévés mentor 80 évesen is óriási népszerűségnek örvend, azonban mindenkit meglepett, amikor őszintén vallott a nyugdíjáról.

Nagy Feró nyugdíja

Nagy Ferót gyakorlatilag mindenki ismeri Magyarországon, a mai napig rengeteg ember rajong érte és a zenéjéért. Még 1973-ban csatlakozott a legendás Beatrice zenekarhoz, az évtizedek során pedig olyan hatalmas, felejthetetlen számokat köszönhetünk neki, mint a Gyere, kislány, gyere vagy a 8 óra munka.

Pályafutása alatt több ezer fellépést tudhat maga mögött szerte az országban és külföldön egyaránt. Bár ma már 80 éves nyugdíjas, a színpadnak esze ágában sincs hátat fordítani. A mai napig folyamatosan járja az országot, és minden fellépésre örömmel elmegy, ahová csak hívják, legyen az egy kisebb falunap, vagy egy nagyobb rendezvény.

A TV2 Aktív című műsorának kamerái előtt őszintén mesélt arról, hogy a hivatalos állami nyugdíja mindössze 74 ezer forint. – szúrta ki a Blikk. A megélhetése miatt azonban nem kell aggódnia, kifejezetten szeret elmenni ezekre a fellépésekre, hiszen a koncertek stabil bevételt jelentenek számára, amiből a családját is tudja támogatni.

– Azért ezek nagyon jók, valljuk be, mivel jól fizetnek. A nagyobb ünnepeken, karácsony vagy szülinap, mindig utalok a babakötvényre. Nekem elég a 74 ezer forintos nyugdíjam – fogalmazott Nagy Feró.

Azt persze hozzátette, hogy hiába az aktív koncertezés, azért egy kicsit ő is lassított az életvitelén és a korábbi feszített tempón. Jelenleg a legfontosabbak számára az öt unokája, a mindennapokban leginkább rájuk fókuszál. A folyamatos fellépések és a jól megérdemelt fizetések mellett ráadásul rendszeresen kapja a jogdíjakat is a Beatrice és a saját számai után, valamint a médiában is aktív maradt, hiszen saját műsora van az egyik hazai rádióban.

56206987_4155867_9f11c0e5980afe191c31f24e0e135603_wm.png

60 ezer forint a nyugdíja a legendás énekesnőnek: 76 évesen is dolgozni kénytelen

Nem Zalatnay Sarolta az egyetlen hazai sztár, akinek annyira alacsony a nyugdíja, hogy a mai napig dolgozik.


Elolvasom


`, adoceanServer:”indexhu.adocean.pl”, tags:”[\u0022szt\u005Cu00e1r\u0022, \u0022nagy fer\u005Cu00f3\u0022, \u0022\u005Cu00e9nekes\u0022, \u0022p\u005Cu00e9nz\u0022, \u0022zen\u005Cu00e9sz\u0022, \u0022nyugd\u005Cu00edj\u0022]”, identCodes:”{\u0022fe30\u0022: \u00221\u0022, \u0022fe06\u0022: \u00221\u0022}”})”
:id=”zoneId” x-cloak

class=”ad-node ” x-init=”load();”>

hirdetés


Google
Állítsd be a Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!