Tizenegyedik idényét kezdte meg a Ferencvárosnál Botka Endre, aki a Paks elleni 4–2-re elveszített bajnoki nyitómérkőzésen július 26-án bő két és fél év után volt ismét eredményes a zöld-fehérek színeiben. A találkozó óta viszont nemhogy a pályán, de még a kispadon sem lehetett fellelni a 32 éves labdarúgót, aki most tiszta vizet öntött a pohárba.

Videóját azzal kezdte, ugyan szerződése lejárt június végén a klubbal, rövid egyeztetés után az egyéves hosszabbítás mellett döntöttek a felek, majd rejtélyes sérülésére kanyarodott a 30-szoros magyar válogatott védő.

Kisebb sérüléssel szenvedek, teljesen hirtelen a combom beduzzadt, bevizesedett. Még mindig nem tudjuk, hogy pontosan miért, ezért sem tudok egyelőre edzésbe állni. Meg kell találni annak az okát, hogy miért jöhetett elő

– mesélte Botka.

Hozzátette, amikor az ember tudja, hogy például milyen izma szakadt el, akkor a gyógyulási idővel is tisztában van, ebben az esetben viszont egyelőre még ott tartanak, hogy megtalálják egyáltalán a gond forrását.

Botka Endre 2017 januárjában igazolt a Budapest Honvédtól a Ferencvároshoz, azóta összesen 236 tétmérkőzésen húzta magára a népligetiek mezét, amelyeken 11 gólt és 13 asszisztot jegyezhetett.

(Borítókép: Botka Endre 2023. június 5-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index) 

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!


Inda Press Kiadó

Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!