A Blikk számolt be arról a felháborító esetről, amelynek során a négy fiatal mintegy 10-15 perces várakozás után ülhetett le a népszerű, nagy forgalmú tengerparti étteremben. A felszolgáló érkezésekor fejenként egy-egy adag, darabonként 7 eurós (mintegy 2800 forintos) palacsintát rendeltek, a pincér azonban váratlanul kikelt magából.
A felszolgáló számonkérte a fiatalokat, hogy mit képzelnek, amiért csúcsidőben csupán desszertet fogyasztanának, majd arra hivatkozva, hogy odakint többen is vacsorázni vágyva várakoznak, erélyesen távozásra szólította fel őket.
Szakadék a kommentelők között: fogyasztói jogok vagy íratlan szabályok?
A történtekről szóló beszámoló közzététele után valósággal felrobbant a kommentszekció. A hozzászólók egy része mélységesen elítélte a pincér eljárását, arra hivatkozva, hogy a vendég az vendég, a 7 eurós palacsinta ára pedig egyáltalán nem számít csekély összegnek. Többen hangsúlyozták, hogy a pincér nem szabhatja meg a fogyasztási limitet, és sokan feljelentést sürgettek a fogyasztóvédelemnél, kiemelve, hogy Horvátországban egyre inkább csak a „pénztárcát látják a vendégben”.
A vita másik oldalán állók viszont az úgynevezett íratlan éttermi szabályokra és a vendéglátók szempontjaira hivatkoztak. Egy kommentelő rámutatott: este, csúcsidőben egy teli étteremben a vacsorázók 120-150 eurós bevételt hoznak, míg egy 28 eurós palacsintázás csupán a helyet foglalja a kint várakozók elől. Többen kiemelték, hogy hasonló helyzet Olaszországban, Spanyolországban, de még a Balaton-parton vagy Budapest frekventáltabb részein is előfordul, ha valaki csúcsidőben csak italt vagy egyetlen desszertet rendelne egy többszemélyes asztalnál.
Egyre több a panasz a tengerparti árakra és a minőségre
Az eset nem elszigetelt jelenségként bukkant fel: az utazási fórumokon és a TripAdvisoron is szaporodnak a panaszok a horvát tengerparti vendéglátás általános ár-érték arányára. Sok turista sérelmezi a főszezoni árak elszabadulását − Splitben, Dubrovnikban vagy Hvaron nem ritka a 4-5 eurós (1600–2000 forintos) fagylaltgombóc −, miközben a méregdrága ételkínálat minősége gyakran elmarad a várttól.
A beszámolók szerint a friss tengeri fogások helyett gyakran mélyhűtött, rágós alapanyagokat, fagyasztott köretet és bolti ajvárt szolgálnak fel elnagyolt kiszolgálás kíséretében, amit a friss zöldségek hiánya is tetéz.
Megszólalt a Horvát Idegenforgalmi Közösség
Az ügy kapcsán a lap megkereste a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviseletét is. Horváth Mira főmunkatárs tisztázta a jogi hátteret és a fogyasztói jogokat:
A Horvát Idegenforgalmi Közösség egy nemzeti szervezet, amely elsősorban a horvát turizmus népszerűsítéséért és fejlesztéséért felelős. Ennek megfelelően visszajelzést kaphat ugyan a »terepről«, de a hivatalos panaszt, amelynek vizsgálati eljárást kell eredményeznie, más, a vendéglátó- és egyéb létesítmények felügyeletéért felelős intézményekhez kell benyújtani, elsősorban a horvát Állami Felügyelőbizottsághoz (State Inspectorate)
− tájékoztatott a képviselet.
A minimális fogyasztás kérdésével kapcsolatban a szakember aláhúzta: „Ami a minimális fogyasztást illeti, nincs általános szabály vagy kódex, amely előírná a vendéglőnek, hogy minden vendégnek egy bizonyos minimális összeget kell elköltenie, ellenben az értékesítési feltételeket és árakat világosan fel kell tüntetni, és a vendéglátóknak be kell tartaniuk azokat.”
Horváth Mira hozzátette:
Sajnáljuk, hogy a magyar vendégek ilyen helyzetbe kerültek, hisszük, hogy ez egy elszigetelt eset, de hangsúlyozzuk, hogy minden vendégnek a törvénynek megfelelően, a hatósági ellenőrzésekre történő bejelentés mellett, jogában állt panaszt tenni magánál a szolgáltatónál is, amelynek kötelessége a törvényben meghatározott határidőn belül válaszolni.
A szervezet képviselője végezetül megjegyezte, hogy a horvát turisztikai szakemberek évek óta céltudatosan dolgoznak a szolgáltatások minőségének emelésén, aminek egyik legfőbb bizonyítéka a Michelin-minősítésű vendéglátóhelyek növekvő száma az országban.
(Borítókép: Krk sziget 2024. szeptember 8-án. Fotó: Shutterstock)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!