Magyar Péter szerdán este az Európai Tanács elnökét látta vendégül – közölte a kormányfő egy Facebook-bejegyzésben, amelyet a „diplomáciai nagyüzem” felütéssel kezdett. 

Magyar Péter jelezte António Costának, hogy csak abban az esetben tudják elfogadni az Európai Unió új hétéves költségvetését, ha a kompromisszum megfelel a magyar emberek és vállalatok érdekeinek.

Hozzátette, mielőbbi megoldást várnak el az előző magyar kormány alatt kiszabott napi egymillió eurós büntetés felfüggesztése ügyében.

Magyar Péter hangsúlyozta, Magyarország továbbra is fenntartja az illegális migráció feltartoztatásához szükséges jogszabályi környezetet és a fizikai határzárat. Kiemelte, Magyarország továbbra is megvédi az EU határait, és elvárják, hogy ezen törekvéseiket európai szinten is elismerjék. A miniszterelnök azt is jelezte Costának, hogy Magyarország egyik tagállam esetében sem támogatja a gyorsított csatlakozási eljárást.

Costa: Jó itt lenni Magyarországon

„Alapvető fontosságú, hogy saját országukban találkozzam az európai vezetőkkel, meghallgassam az elvárásaikat, és előkészítsük az előttünk álló munkát. Az európai egységet nem vehetjük magától értetődőnek – napról napra, minden egyes nap építjük” – közölte a „kiváló” találkozót követően António Costa az X-en.

Kiemelte, szerdán az EU hosszú távú költségvetésén és a bővítésen volt a hangsúly. Hozzátette, mindkét kérdésben világos Magyarország álláspontja, és tudja, hogy számíthat Magyar Péter konstruktív hozzáállására, hogy megtalálják a megoldásokat. „Jó itt lenni Magyarországon!”– zárta gondolatait.

„Turnézik” az Európai Tanács elnöke

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Costa a Tour des capitales-nek nevezett turnéja keretein belül érkezett Budapestre. Az Európai Tanács elnöke még a szeptemberi ülésszak előtt minden tagállamba ellátogat, hogy felmérje, milyen mozgástere van a 2028-tól esedékes uniós költségvetésről szóló vitákban. 

Magyar Péter pedig hétfőn a Bledi Stratégiai Fórumon járt, ahol nemcsak Janez Jansa szlovén kormányfővel tárgyalt, de egy panelbeszélgetésen is részt vett, amelynek keretein belül többek között arról beszélt, hogy az EU-nak el kell döntenie, hogy túlélni akar, vagy győzni. Az eseményt alább olvashatják vissza

(Borítókép: Magyar Péter szerdán este António Costával, az Európai Tanács elnökével tárgyalt. Fotó: Magyar Péter / facebook)

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!