„A társaság jelezte: arra törekszik, hogy a jövőben a visszaváltott palackokért kapott utalványokat ne lehessen készpénzre váltani. Örülök, hogy meghallották a budapesti kerületvezetők jelzéseit, és elkezdtek megoldást keresni egy olyan problémára, amelynek következményeivel nap mint nap találkozunk” – írja Facebook-bejegyzésében Dr. László Imre újbudai polgármester.

Újbudán ugyanis azt tapasztalják, hogy a palackgyűjtés sokak számára rendszeres bevételi forrássá vált. Olyannyira, hogy sokak napi szinten járnak vidékről Budapestre palackokat gyűjteni. Ennek pedig már nemcsak köztisztasági következményei vannak, hanem komolyan érinti a közbiztonságot is.

Quality Placement

hirdetés

X

Idegenek mennek be a társasházakba, kukákat kutatnak át, és konfliktusba kerülnek az ott élőkkel. A polgármesteri hivatal már kapott jelzést ajtó elé kiszállított, majd eltűnt ételről, és arról is, hogy egyesek a társasházak lépcsőházaiban végzik el a dolgukat. A rendvédelmi szervek jelzései szerint a palackokból szerzett pénzt több esetben kábítószerre fordították.

„Ezért tartom jó iránynak, hogy a MOHU éppen a készpénzre válthatóság megszüntetését vizsgálja. Ha a palackgyűjtés nem tud többé készpénzes bevételi forrásként működni, az érdemben csökkentheti azokat a gondokat, amelyeket ma a kerületekben látunk. De fontos azt is kimondani: ettől még nem oldódik meg minden.

A már kialakult közterületi problémák kezeléséhez továbbra is szükség van erősebb rendőri jelenlétre, a rendészeti szervek szoros együttműködésére, valamint megfelelően működő szociális és egészségügyi ellátásra. Hamarosan ezért ismét tárgyalóasztalhoz ülünk Budapest rendőrfőkapitányával” – folytatta a polgármester.


Google
Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!