Vajon hány évesen játszott kamasz lányt Emilia Clarke a Trónok harcában?
Hogy is mondják a középsulis karakterek a Horrora akadva még zseniális első részében?
– Mit gondolsz, hol vagyunk, egy horrorfilmben?
– Igazatok van, mert ha ott lennénk, akkor engem tuti valami liba játszana. Például, Jennifer Churchich.
– Ja-ja! Vagy úgy kábé harminc éves csajok és csávók játszanának minket.
A paródiafilm tökéletesen tapintott rá arra jelenségre, hogy az amerikai filmekben – nem csak a horrorokban – a tinédzsereket gyakran jóval idősebb színészek alakítják. Íme öt, elképesztő példa.
Forrás: Intercom
Sam Raimi Pókember-trilógiája korszakalkotó volt, hiszen nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a képregényfilmek a 21. században elfoglalják uralkodó helyüket a mozivásznakon. A filmben Peter Parker egy 17 éves, végzős középiskolás, míg a képregényben mindössze 15 esztendős volt, amikor 1962-ben először feltűnt. Tobey Maguire 2000-ben nyerte el a szerepet, ekkor 25 éves volt – vagyis nyolc évvel idősebb, mint maga Peter. A forgatás végül 2001-re csúszott, így Maguire-nek alig hat hónapja maradt hátra a 26. születésnapjáig. Igaz, a Peter iskolájában feltűnő tizenévesek többsége is idősebb volt a megformált karakternél. A Mary Jane-t alakító Kirsten Dunst 20, míg a Harry Osbornt játszó James Franco 24 éves volt. A korkülönbség ellenére Maguire lenyűgözően ragadta meg Parker fiatalos ártatlanságát: bizonytalankodva, akadozva mondja ki a sorait, pont úgy, ahogyan egy megszeppent tinédzser.
Megnézheted itt: HBO Max
Forrás: United Artists
Brian De Palma rendezése volt ez első filmadaptáció, ami Stephen King műve alapján készült. Ezt aztán számtalan követte, ahogy a Carrie-ből is született még jó pár az 1976-os feldolgozás után. A film jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Kingre olyan irodalmi kiindulópontként tekintsenek, akihez Hollywood évtizedek óta újra meg újra visszatér. A címszereplőt, a gátlásos, 16 esztendős Carrie White-ot, akit az iskolában az osztálytársai, otthon az anyja bántalmaz, Sissy Spacek alakítja. Spacek 26 éves volt a Carrie forgatásakor, vagyis kereken 10 esztendővel volt idősebb a karakterénél. A castingon mindent elkövetett azért, hogy fiatalabbnak tűnjön: még azt a matrózruhát is magára öltötte, amelyet az édesanyja varrt neki az általános iskola felső tagozatában. Emellett nem mosott sem fogat, sem arcot, a haját pedig Vaseline-nal dörzsölte be, hogy kócosnak és elhanyagoltnak tűnjön. A próbafelvételen a sminkesek megpróbálták kiigazítani a megjelenését, ám ő elszaladt és meglapult a sarokban, ami tökéletesen passzolt a karakter viselkedéséhez. Ez a stratégiája egyértelműen bevált, hiszen annak ellenére, hogy jóval idősebb volt Carrie-nél, végül ő kapta meg a szerepet, és még Oscar-díjra is jelölték érte.
Megnézheted itt (kölcsönzés): Amazon Prime Video
Forrás: Sony Pictures
Mióta 1811-ben megjelent Jane Austen Értelem és érzelem című regénye, számos feldolgozás készült belőle. Bár az adaptációk között szép számmal akadnak kiváló alkotások, az Ang Lee által rendezett 1995-ös film kiemelkedik közülük. A főszerepben Emma Thompsont láthatjuk Elinor Dashwoodként, aki a regényben mindössze 19 esztendős. Thompson kezdetben nem lelkesedett azért, hogy eljátssza Elinort, ám a forgalmazó és a rendező hajlíthatatlannak bizonyult. Azt javasolták, hogy emeljék fel a karakter életkorát 27 évre, ám erre sem a filmben, sem a forgatókönyvben nem történik utalás – ami minden bizonnyal szándékos alkotói döntés volt. Thompson végül elvállalta a szerepet, miként az Entertainment Weekly-nek megfogalmazta: „Égett bennem a vágy, hogy végre fűzőt ölthessek, és megelevenítsem a figurát.” A forgatás kezdetekor Thompson 36 éves volt, vagyis 17 évvel idősebb, mint Elinor. Mindez azonban nem okozott gondot, sem neki, sem az Akadémiának, hiszen alakításáért Oscar-díjra jelölték.
Megnézheted itt (kölcsönzés): Apple TV, Rakuten TV, Amazon Prime Video
Forrás: HBO
George R. R. Martin eredeti regényében Daenerys Targaryen mindössze 13 esztendős. Amikor az HBO elkezdte fejleszteni a belőle készült sorozatot, a karakter életkorát 17 évre emelték, ami még mindig meglehetősen fiatal, pláne, hogy az első évadban a már érett, harmincas évei elején járó Khal Drogóhoz (Jason Momoa) megy feleségül. Amikor Emilia Clarke elnyerte a szerepet, 23 éves volt – ez hat év korkülönbséget jelentett, ami cseppet sem elhanyagolható. Clarke fiatalos megjelenése ugyanakkor segített eladhatóvá tenni azt a tényt, hogy egy tinédzsert kell megformálnia. A korát ennek ellenére egyetlen szereplő sem mondja ki hangosan – erre a történet kontextusából lehet következtetni –, ami bölcs döntésnek bizonyult, hiszen Clarke meglehetősen sokat látható meztelenül a történet elején.
Megnézheted itt: HBO Max
Forrás: Netflix
Listánk végére egy friss, netflixes sorozat került, melyben Nikki Rodriguez alakítja a 15 éves Jackie Howardot, aki kénytelen Silver Fallsba költözni, miután egy New York-i autóbalesetben elvesztette az egész családját. Rodriguez életkoráról semmifajta hivatalos infó nem lelehető fel a neten, valószínűleg nem véletlenül. Egyfelől persze, nem illik egy nő életkorát firtatni, másfelől viszont a rajongók úgy tippelnek, a színésznő legalább kétszer olyan idős, mint az általa játszott karakter, és már a harmincas éveiben jár.
Megnézheted itt: Netflix
Kényes téma: 7 romantikus film, ahol óriási korkülönbség van a szerelmesek között
A kor csak egy szám? Vagy az életkorral általában együtt járó tapasztalat- és pozícióbéli különbségek problematikussá teszik az ilyen párkapcsolatokat? Számít-e, hogy az idősebb fél nő vagy férfi? Ezekből a filmekből talán kiderül.
(via Looper)
Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!