„Diplomáciai nagyüzem” – írta Magyar Péter minszterelnök egy szerda esti bejegyzésében, amelyben arról számolt be, hogy hivatalában fogadta António Costát, az Európai Tanács elnökét.

A kormányfő azt írta: a találkozón világossá tette, hogy az Európai Unió új hétéves költségvetését Magyarország csak abban az esetben tudja elfogadni, ha az megfelel a magyar emberek és vállalatok érdekének.

„Elmondtam továbbá, hogy mielőbbi megoldást várunk el az előző magyar kormány alatt kiszabott napi egymillió eurós büntetés felfüggesztése ügyében” – fogalmazott, utalva arra a büntetésre, amelyet 2024-ben azért szabott ki az Európai Bíróság, mert Magyarország nem tartott be egy menekültügyben hozott bírósági ítéletet.

Magyar hozzátette: a tárgyalás során hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is fenntartja az illegális migráció feltartóztatásához szükséges jogszabályi környezetet és fizikai határzárat, és hogy egyik uniós tagjelölt ország esetében sem támogatja a gyorsított csatlakozási eljárást.

„Magyarország továbbra is megvédi az Európai Unió közös határait. És elvárjuk, hogy ezt az erőfeszítésünket európai szinten is elismerjék” – zárta posztját Magyar Péter.

https://hvg.hu/eurologus/20260902_unios-bovites-ukrajna-veto

Nyitókép forrása: Magyar Péter / Facebook