Újra teljes egészében Frei Tamás kezében van a Cafe Frei irányítása: az üzletember egy Olaszországból közzétett Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy eddigi üzlettársa kiszállt a cégből, így ismét egyedüli tulajdonosként vezeti a kávézóláncot – írja a Pénzcentrum.
Frei a bejelentésben a gazdasági nehézségekről is beszélt, és arra is kitért, hogy a különböző világpiaci válságok hatására az olaszországi kávé ára az elmúlt négy évben a másfélszeresére emelkedett. Egy eszpresszó jelenleg 1,30 és 2 euró között kerül Olaszországban.
hirdetés
X
A Cafe Frei eközben nem lassít, sőt, augusztus végén két új olasz eszpresszóval bővítette kínálatát. Frei szerint a lánc továbbra is ragaszkodik az eddigi alapelveihez: nem váltanak az olcsóbb robustára, hanem kizárólag 100 százalékos arabica kávét használnak. Az új italok kidolgozásában Marco Cremonese olasz kávészakértő és Körmendi Gábor hazai pörkölőmester is részt vett, a végeredmény pedig két eltérő karakterű kávé lett.
A dél-olasz stílusú Espresso Tradizionale 650 forintba kerül, míg az észak-olasz Supremo 730 forintos áron került a kínálatba. A két új kávé egyben egy kisebb házi fogadás főszereplője is lett: Körmendi Gábor arra számított, hogy a vásárlókat a mindössze 80 forintos különbség nem tartja vissza a drágább Supremo választásától. Frei Tamás viszont úgy gondolta, hogy a gazdasági helyzet miatt inkább az olcsóbb változat lesz a befutó.
Az első hét végül őt igazolta.
Az augusztus végi bevezetés után a vásárlók 70 százaléka a 650 forintos Espresso Tradizionalét választotta, miközben mindössze 30 százalékuk fizetett a prémiumabb, 730 forintos Supremóért.
A számok így nemcsak az új tulajdonosi helyzet első híreit hozzák, hanem azt is megmutatják, mennyire számít ma a magyar fogyasztóknak akár 80 forint különbség is egy csésze kávé esetében.
Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!