Elvált a férjétől Mohamed Fatima, 6 év után ért véget a házassága. A Fekete Vonat énekesnője először beszél arról, miért jutott el odáig, hogy kimondja: nincs tovább.
„Már nem vagyunk együtt a férjemmel, csak ez idáig nem volt publikus a nyilvánosság számára. Több mint egy éve váltunk el Gáborral. Hat évig voltunk házasok. Békében zártuk le a közös életünket, mai napig megmaradt közöttünk a jó viszony, de rá kellett jönnünk, hogy párkapcsolatilag nem működünk jól együtt. Bár sokat küzdöttünk, hogy helyrehozzuk, az alkoholszenvedélye sajnos erősebbnek bizonyult. Nem ő volt a másik felem” – ismerte be a Story magazinnak Mohamed Fatima, majd azt is elárulta, férje függősége mellett más különbségek is egyre mélyebb szakadékot húztak közéjük.
„Gábor túlságosan zárkózott, introvertált volt. (…) Utólag már belátom, nem voltunk egymásnak valók. Bár ideig-óráig jól működött a kapcsolatunk, (…) pár év elteltével megrekedtünk, majd elindult a lejtmenet” – meséli a 45 éves énekesnő, hozzátéve: ő mondta ki, hogy legyen vége a házasságának.
Mohamed Fatima egykor és most:
„Végül én döntöttem úgy, hogy szeretnék elválni. Ő mai napig még reménykedik kicsit, küzd értem, de már nincs visszaút” – taglalja a Sztárban Sztár idei évadában versenyző énekesnő, aki most kifejezetten élvezi a szingliséget.
Kiemelt fotó: Sajtószoba