Kálloy Molnár Péter utolsó kívánságának tett eleget Gáspár András azzal, hogy – új társakkal ugyan – folytatta a 33. évébe lépő S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve című előadást – számolt be a Blikk. A tavaly december 1-jén elhunyt színész nem csak a múlt, de a jelen és a jövő része is, sőt a jó barátja szerint imádná az előadásban lévő változásokat.
„Minden egyes előadásban elhangzik Péter neve, mert be van építve egy improvizációba, és amikor kimondom, felcsendül a taps. Ez egy új társulat, egy új állapot és részben új előadás. (…) Vannak változások az eredeti darabhoz képest, vannak új dialógok, új jelenetek is. (…) A velencei kalmárból Péter stand-upot csinált, (…) mi roma diszkót, de azt gondolom, ő is imádná, a térdét csapkodná a nevetéstől” – mondta el a lapnak Gáspár András, aki Simon Kornél és Sövegjártó Áron csatlakozásával folytatta az előadást.
Az elvesztett barátja egy másik álmát is valóra váltotta. Mint mondja, az előadás mögött immár egy komoly menedzsment áll, a Dudás Produkció, akik utaztatják a produkciót az országban. „Péter mindig is erre vágyott. Arról álmodott, hogy ne nekünk kelljen szervezni és a technikai részével bajlódni” – magyarázta a színész, aki az elhunyt barátja művészi hagyatékát ápolja.
Kálloy Molnár Péter élete képekben:
Kiemelkedő tehetségű, sokoldalú alkotó volt
Kálloy Molnár Péter 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1993-1997 között a Vígszínház társulatának tagja volt. 1997 óta szabadfoglalkozású művész volt.
A nagyközönség többek közt a Beugró című televíziós műsor állandó szereplőjeként ismerhette meg, de már előtte számos magyar filmben szerepelt: játszott a Valami Amerikában, az Üvegtigris-trilógiában, az Állítsátok meg Terézanyut!-ban, szerepelt a Pasik!, a Tea, a Marslakók sorozatban.
Számos színész, például Rowan Atkinson, Ben Stiller, Jack Black és Chris Rock is Kálloy Molnár hangján szólalt meg magyarul.
Tíz lemeze mellett hét könyvet adott ki, verseket is írt.
Rendezett Rómeó és Júliát, Macbethet, legnagyobb színházi sikerét a Shakespeare Összes Rövidítve hozta meg számára, amelyet több mint két évtized alatt 600-nál is többször adtak elő. Drámai színészként felejthetetlent nyújtott Rudolf Péterrel a Kövek a zsebben című kétszereplős darabban, amelyet több, mint 500-szor játszottak.
Kiemelt fotó: Birton Szabolcs / Fotócentrál