A Vasárnap.hu készített interjút a KDNP elnökével, aki többek közt a Fidesz vereségének okairól, a Zsolti bácsi-ügyről és a kampányhibákról beszélt.

Azt hangsúlyozta a KDNP elnöke, hogy nem fogja visszavonni a feljelentést, melyet a személyét érintő rágalmazások miatt indított a Szőlő utcai botrány fellángolását követően.

Quality Placement

hirdetés

X

Fontosnak tartja, hogy felelősségre vonják bíróság előtt azokat, akik valótlanságokat állítottak és rágalmakat fogalmaztak meg személye ellen.

Jézus azt mondta, hogy ahogy engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha valaki nem hívő ember, és nem tudja ezt kereszthordozásként megélni, akkor ebbe feltehetőleg belehal. De a helyzet az, hogy keresztény emberként az, hogy üldöznek minket, azt megszoktuk.

– tett hasonlatot a kereszténység és a politikai rágalmazás között a KDNP elnöke.

Hibák a kampányszezonban

Több hátráltató tényező együttállását okolta a politikus, mikor a választási vereségről kérdezték. Olyan faktorokat hibáztatott, mint a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború vagy az uniós szankciós politika, de pszichológiai tényezőnek hozta fel, hogy sok fiatal szavazó a Fidesz-KDNP kormányzása alatt nőtt fel, így nekik vonzó volt az ellenzék által hirdetett változás.

Fotó: MTI Fotó / Kovács Attila

Hibának rótta fel, hogy későn kapcsolt a kormányoldal a politika közösségi médiába való áttérésére, és hogy az ellenzék támadásaira sem reagáltak időben. Kritizálta a volt kormány stratégiáját, miszerint nem állnak bele szakpolitikai vitákba, ezzel elkerülve az ellenzék témáinak erősítését. Szerinte a kormányoldal számos témában meg tudta volna győzni a választókat.

Élesen bírálta Orbán Balázs kampányfőnöki munkáját is az egész kampányszezon mellett:

Ilyen gyenge kampánycsapatunk még soha nem volt. Tehát egész egyszerűen amatőr.

– mondta Semjén Zsolt.

Semjén szerint a KDNP-nek szellemileg és szervezetileg is meg kell újulnia. Azt javasolta, hogy az év végére legyen készen a teljes tisztújítás, egészen az új pártelnök megválasztásáig.

Szerinte a KDNP-nek minden lehetséges választási rendszerre fel kell készülnie. Ha a helyzet úgy diktálja, akkor önállóan is tudnia kell elindulni, más esetben pedig a szövetségi rendszerben kell a lehető legerősebben képviselnie a keresztény, nemzeti és polgári oldalt.

Semjén: Nem leszünk árulói Orbán Viktornak

Mi soha nem szúrjuk hátba a szövetségesünket, és soha nem leszünk árulói Orbán Viktornak.

– mondta a KDNP elnöke, amikor Orbán Viktor jövőbeli szerepéről kérdezték. A volt miniszterelnököt a jelenkor „megkerülhetetlen államférfijának” nevezte, és személyes kapcsolatát is hangsúlyozta: „Én személyesen barátja, bajtársa és híve vagyok Orbán Viktornak mindhalálig.”


Google
Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!