Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Tájékoztatást nyújtott Baka András köztársasági elnöknek Magyar Péter a Tisza-kormány eddig elért eredményeiről és az előttük álló feladatokról – számolt be a miniszterelnök a Facebook-oldalán arról, hogy munkaegyeztetésen járt a Sándor-palotában.
„Hosszan egyeztettünk a kormány által képviselt külpolitikai irányról. Megköszöntem elnök úrnak, hogy a külügyminiszter asszonnyal együtt képviseli Magyarországot az ENSZ soron következő közgyűlésén” – írta Magyar.
A találkozó után a Sándor-palota Facebook-oldala azt írta, hogy Magyarország állami berendezkedésének egyik alapja, hogy a hatalmi ágak önállóan, de együttműködésben végzik feladatukat. A kormány és az államfő munkája számos esetben, például a diplomácia vagy a közjog területén is kiegészíti egymást.
„Baka András köztársasági elnök négyszemközti munkamegbeszélésen fogadta Magyar Péter miniszterelnököt a Sándor-palotában. Egyeztetésükön a következő időszakban várható programok és tervek kerültek előtérbe, mint például a szeptember egyik kiemelt külpolitikai eseményének számító New York-i ENSZ Közgyűlés, amelyen Magyarország képviseletében az államfő fog felszólalni” – írt az államfő hivatala.
A miniszterelnök első alkalommal járt Baka Andrásnál a Sándor-palotában azóta, hogy Baka augusztus 19-én hivatalba lépett. Az Országgyűlés 140 szavazattal választotta meg a Tisza Párt jelöltjét, aki korábban az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája és a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt. Az eskütétele után arról beszélt, hogy államfőként azon szeretne dolgozni, hogy a különböző érdekű és meggyőződésű emberek békésen tudjanak együtt élni, és a vitáikat ne erővel, hanem szabályozott keretek között rendezzék.
Sulyok Tamás korábbi elnököt az áprilisban megválasztott Tisza-kormány bábnak tartotta, és már a választási kampányban jelezte, hogy nem maradhat hivatalban. A tiszás többségű parlament július 13-án megszavazta azt az Alaptörvény-módosítást, ami lehetővé tette a köztársasági elnök elmozdítását.
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!