A színész a közösségi oldalán tudatta, hogy otthagyja a Centrál Színházat, és azt is elárulta, mit tervez a közeljövőben.

Szabó Kimmel Tamás váratlan bejegyzést osztott meg a Facebook-oldalán, a színész ugyanis egy szeptember 2-án közzétett posztban tudatta, otthagyja a Centrál Színház társulatát – szúrta ki az Index


„Hosszas gondolkodás-mérlegelés után azt a döntést hoztam, hogy ettől az évadtól megválok a centrál színházas szerepeimtől, illetve tagságomtól”

– írta Szabó Kimmel, aki aztán minden jót kívánt a társulatnak. 


„Köszönöm a színház fantasztikus közönségének a kitartó figyelmet és a közös, fontos pillanatokat!”

– fogalmazott a színész, majd ezt követően azt is elárulta, hogy láthatja a jövőben a közönség. 


„Találkozhattok velem a Szalagkorlát standupomon novembertől a 6színben, illetve a Flódni, valamint a Szeretetkert impró előadásain. Készülök egy új monodrámával is az évad második felében, illetve egy újonnan alakuló impró csapathoz is csatlakozom!”

– taglalta a színész, aki a jelek szerint nem fog unatkozni, bár mint írta most elvonul egy kicsit forgatni, egy új, izgalmas kooprodukciós dokumentumfilm munkálataiban vesz részt, amire már a nyár eleje óta készült. 


Szabó Kimmel amúgy cirka egy évet töltött a társulatnál, tavaly szerződött hozzájuk, az Indexnek pedig akkor még arról besszélt, szeretné megnézni, hogy hosszabb szabadúszó időszak után tud-e újra kötődni. A jelek szerint nem feltétlenül tudott. 

„Nem akartam egy szereppel kilőni magam az űrbe” – Szabó Kimmel Tamás interjú

Kedves szélhámosként érkezik meg Szász Attila filmjében, hogy romantikus hőssé váljon, mi pedig a forgatásról és arról kérdeztük, miért találják meg bizonyos típusú szerepekkel. 

Tovább

A színészt egyébként legutóbb a Beléd estem című romantikus vígjátékban láthattuk, előtte pedig a Lefkovicsék gyászolnak című, magyar és héber nyelven készült vígjátékban szerepelt, de az évek során több hazai sorozatban is feltűnt. 


Szabó Kimmel Tamás a Beléd estem forgatásán – Forrás: Vertigo Média

Borítókép: Profimedia

Forrás: Index



Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!