A 2026-os szezon első fele alapján ugyan könnyű lenne azt mondani, hogy a Mercedes fiatalja, Kimi Antonelli már félig megnyerte a világbajnokságot, de a helyzet ennél jóval bonyolultabb. A német istálló is a legerősebb csapatnak tűnik, de a McLaren két egymást követő futamgyőzelemmel fogta keretbe a négyhetes nyári szünetet. A Ferrari sem tűnt el, Lewis Hamilton pedig 41 évesen továbbra is ott van az egyéni tabella dobogóján – és akkor még nem beszéltünk a címvédőről.
Tizenkét futam után így áll a világbajnokság – még korántsem dőlt el semmi
A szezon első tizenkét nagydíján öt különböző versenyző tudott futamot nyerni. Az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat George Russell húzta be, majd Antonelli Kínában megszerezte első idei győzelmét. A Mercedes olasz versenyzője aztán Japánban, Miamiban, Kanadában és Monacóban is elsőként ért célba – vagyis egymás után öt futamot nyert meg.
Barcelona Lewis Hamiltoné lett, Ausztriában ismét Russell győzött, Silverstone-ban Charles Leclerc szerezte meg a Ferrari második idei sikerét, Belgiumban pedig Antonelli újra nyert. Aztán jött a McLaren: Lando Norris megnyerte a Magyar Nagydíjat, majd a nyári szünet utáni Holland Nagydíjat is, így egymás után két győzelemmel érkezett meg a szezon hajrájába.
Az egyéni tabella jelenleg így fest:
Hely
Versenyző
Pont
1.
Kimi Antonelli
242
2.
George Russell
183
3.
Lewis Hamilton
183
4.
Lando Norris
159
5.
Charles Leclerc
155
6.
Max Verstappen
112
7.
Oscar Piastri
104
8.
Isack Hadjar
68
Antonelli előnye tehát 59 pont Russell és Hamilton előtt, Norris pedig 83 ponttal van lemaradva a bajnoki éllovastól. A győzelmeket tekintve még látványosabb a Mercedes fölénye: Antonelli hat elsőségnél jár, Russell és Norris kettő-kettőnél, Hamilton és Leclerc pedig egy-egy sikert könyvelhetett el, vagyis a tizenkét nagydíjból nyolcat Mercedes-versenyző nyert.
Ez az egyik legfontosabb alapinformáció, ha valaki a nyáron teljesen lemaradt a szezonról: a 2026-os év első fele egyértelműen a Mercedesé és Antonellié volt. Csakhogy a nyári szünet előtt megcsapott minket a változás szele – és felmerülhet a kérdés, hogy olyasmire számíthatunk-e, mint tavaly.
A Holland Nagydíj volt a 12. futam, vagyis az idény második felére tizenegy nagydíj maradt. A mezőny szeptember 4–6-án Monzában tér vissza, majd jön Madrid, Baku, a Bahreini Nagydíjként futó, de az idén Malajziában, Sepangban megrendezett verseny, – sprinthétvégével egybekötött – Szingapúr, Austin, Mexikó, Brazília, Las Vegas, Katar és végül Abu-Dzabi. Vagyis 11 futam és egy sprint van hátra, amelyeken egy versenyző maximum 283 pontot szerezhet.
Antonelli fórja tehát komoly, de a még kiosztható pontok számához képest korántsem behozhatatlan. Ráadásul a hátralévő pályák karaktere is rendkívül változatos: Monza hosszú egyeneseitől Szingapúr lassú utcai kanyarjain át Las Vegasig és Katarig nagyon különböző feladatok várnak a csapatokra.
Antonelli vezet, de már nem feltétlenül ő diktál
A 19 éves olasz 6futamot nyert, 10 alkalommal végzett dobogón a tizenkét nagydíjon, mindemellett 6 pole-pozíciója is van. Ráadásul a szezon elején olyan dominanciát mutatott, amelyre talán még a Mercedes sem számított.
A legutóbbi két versenyen azonban életjelet adott a címvédő, ami valamelyest emlékeztet arra, amit egy évvel korábban Verstappentől láthattunk. A holland tavaly jelentős (97 pontos) hátrányból kezdte meg a hajrát, aztán olyan sorozatot produkált, amellyel egészen a szezon végéig életben tartotta a világbajnoki reményeit és végül kettő (!) ponttal maradt le a végső győztes Norristól.
Most Norris próbálhat meg valami hasonlót: a McLaren brit versenyzője a Hungaroringen, majd Zandvoortban is győzött, Antonelli azonban mindkét hétvégén értékes pontokat szerzett. Ez is azt mutatja, hogy jelenleg nem kell feltétlenül nyernie ahhoz, hogy az olasz távol tartsa magától az üldözőket.
Norris a tavalyi világbajnokságot megnyerte, idén viszont sokáig úgy tűnt, hogy az első helyért folyó csatáról hamarabb kell lemondania, mint azt várhattuk. A két legutóbbi futam azonban alapvetően megváltoztatta a róla és a McLarenről kialakult képet – még akkor is, ha így is 83 pont a hátránya.
Amennyiben a brit az összes hátralévő nagydíjat megnyeri, plusz a szingapúri sprintet is, akkor 442 pontig jutna. Antonelli pedig, ha minden nagydíjon második lenne, 440 pontnál tartana – feltéve, hogy a rövid futamon egyetlen pontot sem szerezne. Ha viszont a sprinten Norris nyer, Antonelli pedig 2., az olasz már 447 ponton zárna.
Ahhoz, hogy megvédje a világbajnoki címét, nem elég neki tökéletesen teljesítenie, Antonellinek is pontokat kell veszítenie.
Ebben pedig Oscar Piastrinak is lehet szerepe. Az ausztrál 104 ponttal csak 7. a tabellán, vagyis jóval távolabb került a bajnoki címtől, mint Norris. Ha a McLaren valóban tartósan felzárkózott a Mercedeshez, előbb-utóbb náluk is felmerülhet ugyanaz a kérdés, amely a Mercedesnél Antonelli és Russell kapcsán: meddig hagyják mindkét pilótát teljesen szabadon versenyezni, és mikor válik fontosabbá az egyikük világbajnoki esélyének támogatása?
Monza az első nagy teszt – Antonelli büntetésével
A McLaren két egymást követő, kanyargósabb pályán aratott győzelemmel érkezik a szezon hajrájába. A Hungaroring és Zandvoort karaktere azonban egészen más, mint Monzáé. Az olasz pálya hosszú egyeneseiről, kemény féktávjairól és alacsony leszorítóerős beállításairól híres, így ez most fontos állomás a wokingi istállónak: valóban javult a csapat, vagy csak a két, számukra kedvező pályán, időszakosan tudott jól teljesíteni.
Ha az előttünk álló hétvégéket vizsgáljuk és Norris nyer, Antonelli pedig második, az olasz továbbra is nagyon kényelmes helyzetben van.
De ha Norris nyer, Antonelli csak ötödik vagy hatodik, Russell, Hamilton vagy akár Leclerc pedig közéjük kerül, akkor már egyetlen hétvége alatt is látványosan csökkenhet az előny.
Ezért lehet kulcsszereplő az ősszel a Ferrari és akár Verstappen is. Lehet, hogy már nem ők jelentik Antonelli legnagyobb közvetlen veszélyt, de minden alkalommal, amikor beférnek Norris és a bajnoki éllovas közé, pontokat vesznek el a Mercedestől.
Antonelli ráadásul rajtrácsbüntetést kap Monzában egy tervezett erőforráscsere miatt. A Mercedes nem akarta megvárni, amíg egy újabb megbízhatósági probléma miatt kell alkatrészt cserélni, ezért inkább azon a pályán vállalja be a hátrasorolást, ahol a hosszú egyenesek és az előzési lehetőségek miatt valamivel könnyebb lehet visszajönni a mezőnyben. Mindezt éppen Antonelli hazai futamán…
Az örök kérdés: mikor kell Russellnek beállnia csapattársa mögé? És mi a helyzet a többiekkel?
Ahogy fentebb is említettük, Russell – pontegyenlőségben Hamiltonnal – 183 egységgel, 2 győzelemmel áll, 59-cel lemaradva csapattársától. Vagyis egyelőre nincs olyan helyzetben, hogy a Mercedesnek automatikusan második számú pilótává kellene tennie. Ha az ősz első néhány futamán Antonellinek problémái lesznek, miközben ő győzelmeket szerez, nagyon gyorsan szűkülhet a differencia. A Mercedes szempontjából ráadásul kényelmes a helyzet: az autó eddig annyira erős volt, hogy nem feltétlenül kell már szeptember elején mesterséges sorrendet kialakítani a pilóták között. A veszély inkább az, ha a két Mercedes egymással kezd el versenyezni. Ha tovább nő a különbség, és a McLaren formája nem romlik, akkor viszont hamarosan „fel kell áldozni” a britet az egyéni vb-címért.
A 41 éves, hétszeres világbajnok Hamilton pontosan ugyanúgy 59 pontos hátrányban van Antonellihez képest. Idén egy futamgyőzelmet és öt dobogót szerzett, ráadásul mind a tizenkét nagydíjon pontot szerzett. A Ferrari hosszú-hosszú évek óta hiába üldözi a világbajnoki címet (egyéniben 2007, a konstruktőrök között 2008 óta), de rendre hibázik, amikor kis esélye is van erre. A kérdés jelenleg az, hogy az olasz csapat képes-e olyan autót adni Hamilton alá az ősszel, amellyel rendszeresen nemcsak a dobogóért, hanem a győzelemért is harcolhat. Az biztos, hogy a Ferrari az előző idényhez képest előrelépett: Hamilton Barcelonában, Leclerc Silverstone-ban nyert.
Hamiltonnak ugyanakkor kedvező lehet, hogy nem egyedül üldözi antonellit. Ha Norris elkezd rendszeresen nyerni, Russell továbbra is szabadon versenyezhet, Leclerc pedig szintén elvesz pontokat az élmezőnytől, kiszámíthatatlanabbá téve a bajnokságot.
Szinte hihetetlen, hogy a négyszeres világbajnok, az elmúlt évek legmeghatározóbb pilótája, Max Verstappen már csak most kerül szóba. A Red Bull hollandja 112 ponttal 6., és idén még nem nyert futamot. Antonelli 130 ponttal előzi, így a világbajnoki címhez gyakorlatilag tökéletes hajrára és az éllovas több hibájára lenne szüksége – de ettől Verstappen még nagyon fontos szereplője lehet az ősznek.
Ha az energiaitalosok megtalálják a versenytempót, és Verstappen újra futamgyőzelmekért tud harcolni, minden olyan hétvége, amelyen befér a Mercedesek vagy Norris elé, közvetlenül befolyásolja a világbajnoki csatát.
Lehet, hogy már nem ő diktálja annak alakulását, de még bőven beleszólhat abba, ki lesz 2026 világbajnoka. Ez igaz Leclerc-re, Piastrira vagy akár a mezőny más, egy-egy pályán kiugró teljesítményre képes versenyzőire is.
Sok van még hátra, Norris tehát 2 győzelemmel érkezik a folytatásra, Russell és Hamilton egyaránt 59 pontra van az éllovastól, a Ferrari már képes volt futamot nyerni, Verstappen pedig aligha szeretné győzelem nélkül befejezni az évet. Továbbra is sok a kérdés a vb-cím körül, de néhány számot érdemes megjegyezni: 12 futam ment le, 11 van hátra, Antonelli 242 ponttal vezet, 59 pont az előnye, és még 283-at lehet szerezni.
A vb-pontversenyek állása 12 futam után (még 11 van hátra)
Versenyzők:
1. Antonelli, 242 pont
2. Russell, 183
3. Hamilton, 183
4. Norris, 159
5. Leclerc, 155
6. Max Verstappen (holland, Red Bull), 112
7. Piastri, 104
8. Isack Hadjar (francia, Red Bull), 68
9. Lawson, 49
10. Gasly, 44
11. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls), 23
12. Franco Colapinto (argentin, Alpine), 19
13. Oliver Bearman (brit, Haas), 18
14. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi), 10
15. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams), 6
Hülkenberg, 6
17. Alexander Albon (thaiföldi, Williams), 5
18. Esteban Ocon (francia, Haas), 3
Alonso, 3
Csapatok:
1. Mercedes, 425 pont
2. Ferrari, 338
3. McLaren, 263
4. Red Bull, 186
5. Racing Bulls, 66
6. Alpine, 63
7. Haas, 21
8. Audi, 16
9. Williams, 11
10. Aston Martin, 3
(Borítókép: Kimi Antonelli 2026. július 26-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!