Ugyan az elmúlt években eszközölt befektetések, igazolások stb. alapján szinte mindenki nagy előrelépést várt a nagy változásokat hozó 2026-ra, a silverstone-i csapat katasztrofálisan mutatkozott be, és csak a Hungaroringen bevezetett kasznival, majd a Zandvoortba vitt új Honda-motorral lépett ki az örök sereghajtó szerepéből.

A Fernando Alonso által Monacóban inkább szerencsével – mások büntetéseivel –, Hollandiában viszont már „erőből” elért helyezésekkel összeszedett 1+2 ponttal jelenleg is a konstruktőri bajnokság utolsó helyén áll az alakulat, és mint kiderült, ha pusztán a kasznifejlesztéseken múlik, nem is igazán remélhetnek többet. Innen már csak a most is meglévő alkatrészek tömegcsökkentése szerepel a 2026-os programban.

„Azok lesznek az utolsó tervezett fejlesztéseink az idei autóhoz” – jelentette ki az Aston Martin hivatalos oldalán a technikai főnök, Enrico Cardile a hétvégi Olasz Nagydíj előtt.

„Csakis az jelenthet kivételt, hogyha valami olyat találunk a 2027-es autó fejlesztése során, ami tesztelési szempontból észszerűen az idei autóra is felkerülhet még. De jelen állás szerint az idei évre már nem jön semmi újdonság. Még ott van a tömegcsökkentési program befejezése, az nagyjából Bakura lesz meg, onnantól viszont alapvetően már az autó végleges változatát használjuk majd a szezon végéig” – magyarázta az olasz, a későbbiekre elsősorban a Honda munkájára helyezve a hangsúlyt:

„A Hondánál keményen dolgoznak. Több fejlesztés is jön még, hardveresen és szoftveresen is, amelyek a motor kezelését javíthatják. Jelenleg azt vizsgáljuk, mit lehet még kihozni a jelenlegi erőforrás-architektúrából. A Magyar Nagydíj utáni forgatási napon rögtön láttunk bizonyos nem kívánatos viselkedést, de a nyári szünet alatt, a Holland Nagydíjra ezeket ki is köszörülte a Honda.”

Ami a most következő Olasz Nagydíjat, a monzai pálya hosszú egyeneseit illeti, a technikai főnök nem sok jót jósolt: „ha udvariasan akarok fogalmazni, nehéz lesz” – mondta, hozzátéve, hogy az olasz pályán csakis a kanyarokban hozhatnak valamit, de összességében felszínre kerül majd az AMR26-os összes gyengesége, ezért nem várhatnak sokat.