Rajzfilmfigurának öltöztették az F1-es biztonsági autót

2025-ben jelentette be a Disney és a Forma–1, hogy az idei évtől a két világmárka közös projektekben is megjelenik. Ennek eddig nem sok látványos eredményét láthattunk, azonban az Olasz Nagydíjra olyasvalamivel készültek, ami akár a versenyen is megjelenhet.

Fogták ugyanis azt a biztonsági autót, amely a Magyar Nagydíjon mutatkozott be, és Villám McQueent csináltak belőle. A Mercedes-AMG GT 63 Pro 4Matic+ ugyan nem egy NASCAR-versenygép, mint a Verdák című animációs film főhőse, de nem áll neki rosszul az a pár kiegészítés, amelyet kapott.

Az átalakítás apropója, hogy az animációs film 20 éves, és a két cég együttműködésének köszönhetően a paddockban mindenféle Verdák-ajándéktárgyat is meg lehet venni.

A képre kattintva galéria nyílik!

Monzára nem csak a biztonsági autó megjelenése változott, a Ferrarié is:

És ha már a különlegességeknél tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a furcsa monzai trófeák mellett:


Kép(ek) forrása: Nyitókép: F1