Petrányi Viktória lesz a filmreformért felelős miniszteri biztos.

A hírt Nagy Ervin, színész, a  TISZA országgyűlési képviselője és kultúráért felelős államtitkár osztotta meg a közösségi oldalán. 


„Újra főszerepben a magyar film! ! Viki két évtizede dolgozik filmiparban. A hazai és nemzetközi filmgyártás egyik meghatározó cégének társalapítójaként ismeri a problémákat, érti a szakma szempontjait, és pontosan tudja, hogy valódi változást csak partnerségben lehet elérni”

– olvasható Nagy Ervin posztjában. 


„Nem a filmesek nélkül akarjuk megreformálni a magyar filmet, hanem velük együtt. Viki személye és a Filmreform Kerekasztallal való együttműködés garancia arra, hogy a reform mögött valódi filmes tapasztalat, szakmai tudás és a magyar film iránti elkötelezettség álljon”

– tette hozzá az államtitkár, gondolatait pedig azzal zárta, rengeteg munka vár még rájuk, de a cél, hogy olyan filmipart építsenek, amiben újra a tehetség, a teljesítmény és a jó film kerül a középpontba. 



Na, de ki is pontosan Petrányi Viktória?

Petrányi Viktória több mint 25 éve a magyar filmszakma egyik legfontosabb szereplője, aki elsősorban a Proton Cinema társalapítójaként és vezető producereként vált ismertté. Az elmúlt két évtizedben olyan magyar és nemzetközi produkciók létrejöttében működött közre, amelyek rendszeresen szerepeltek a világ vezető filmfesztiváljain, és több alkalommal Oscar- vagy Európai Filmdíj-jelölésekig jutottak.


Eddigi karrierje

Petrányi az érettségi után, elvégezte a magyar-esztétika szakot az ELTE-n, és később filmelméletet is tanult ugyanitt, miközben három éven át dolgozott az MSAT televíziónak, előbb filmszerkesztő asszisztensként, majd szerkesztői beosztásban. Utána a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televízió producer szakos hallgatója lett Schulze Éva és Zsombolyai János osztályában. Itt ismerkedett meg a rendezőszakon tanuló Mundruczó Kornéllal, akinek állandó producerévé vált. Első komolyabb elismerésüket a Nincsen nekem vágyam semmi (2000) című vizsgafilmmel érték el, amely a 31. Magyar Filmszemlén a legjobb első film díját kapta. 2003-ban létrehozták a Proton Cinemát, amely egyszerre foglalkozik magyar szerzői filmekkel és nagyszabású nemzetközi koprodukciókkal.

Mostantól biztonságban vagytok! – A magyar film politikamentesítését ígérte Nagy Ervin, a Tisza-kormány kultúrpolitikusa

A színészből lett politikus pontos pozícióját a most felálló kormányban egyelőre még nem határoztak meg, az NFI vezetőjét többlépcsős pályázattal választják ki.

Tovább

Petrányi legismertebb munkái:

Delta (2008) – Arany Pálma-jelölés Cannes-ban, FIPRESCI-díj
Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv (2010) – Cannes-i versenyprogram; operatőri és rendezői díj a Magyar Filmszemlén
Fehér isten – Un Certain Regard fődíja Cannes-ban.
Jupiter holdja – Cannes-i versenyprogram
Pieces of a Woman – Velencei versenyprogram; Oscar-jelölés Vanessa Kirbynek

Producerként számos további magyar nagyjátékfilm (Viharsarok, Guerilla, Űrpiknik), rövidfilm és nemzetközi koprodukció kapcsolódik a nevéhez – ő volt többek közt Ari Aster horrorjának, a Fehér éjszakáknak és A brutalistának is a magyar koproducere. A Protonnal nagyértékű filmes szervizmunkát végeznek például a Netflixnek, a Disneynek és a Skynak. Saját gyártású sorozatokat is készítenek a streamingplatformoknak, ilyen volt például A besúgó az HBO-nak, illetve a romániai HBO-nak a Spy/Master.

2023-ban A legbefolyásosabb magyar nők Forbes-listáján a 9. helyen szerepelt.

Kultúráért felelős államtitkárrá nevezték ki Nagy Ervint

Főnöke Tarr Zoltán miniszter lesz a most felálló Tisza-kormányban.

Tovább



Így látja jövőt

2026 májusában a Variety a magyar filmipar helyzetének szentelt egy nagyobb összefoglalót, amelyben Petrányi is megszólalt. Szerint egy nyitottabb, liberálisabb kulturális környezet lehetőséget teremthet azoknak a filmterveknek a megvalósítására, amelyek korábban háttérbe szorultak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem vár gyors fordulatot, mondván:


Nem fogjuk tudni bepótolni az elmúlt 16 évet.”

Úgy véli, a magyar filmszakmának hosszabb időre lesz szüksége ahhoz, hogy újjáépítse azokat az értékeket és szakmai kapcsolatokat, amelyek az előző időszakban meggyengültek. A szakma feladatát abban látja, hogy újradefiniálja saját működését, miközben türelemmel alkalmazkodik az új környezethez.

Via: Filmkultúra / Variety / Forbes / SZFE

Címlapfotó: Proton Színház



Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!