Múlt csütörtök óta nem engedik be a látogatókat az újbudai uszoda egyik medencéjébe, miután többen szúrós szagra majd köhögésre panaszkodtak, egy férfit pedig a mentő vitt el otthonából, akinek légzési nehézségei támadtak. Az érintett az RTL Híradónak arról számolt be, hogy „nagyon szúrós szagú, ilyen furcsa, maró gázt” érzett, és először azt hitte, hogy valami ízlelési problémája van.
Vettem még egy levegőt, és akkor éreztem, hogy többet nem kapok levegőt, azonnal éreztem, hogy nagy baj van. Utolsó leheletemmel igyekeztem 4-5 métert megtenni a medencéből
– emlékezett vissza Bárdossy Csaba.
Bár még haza tudott menni autóval, otthon már mentőt kellett hívnia. Elmondása szerint a CT-je már akkor kétoldali heves tüdőgyulladást mutatott, ami másnapra csak rosszabb lett. Azt állítja, hogy egy hétig sürgősségi toxikológiai kezelésre szorult a kórházban, négy nap után tudott először önállóan, stabilan lélegezni. Bárdossy szerint az uszoda személyzete tanácstalan volt az esettel kapcsolatban, és azt is kifogásolja, hogy nem zárták be teljesen az intézményt a történtek után.
Egy másik férfi állítása szerint azt érezte, hogy szédül, abban sem volt biztos, hogy eljut a medence szélére.
Valahogy ki tudtam mászni és ösztönösen azt kerestem, hogy hol van tiszta levegő, mert végig maró, gázszerűség volt ott
– fogalmazott Póth Attila, aki videóra vette, ahogy a víz felszínén barnás foltok úsznak.
Az igazgató a híradónak úgy fogalmazott, hogy szerencsére épp kevesen voltak a medencében: „visszanéztük a felvételeket, négyen úsztak a medencében abban az időben, mindannyian kijöttek, volt, akinek segítettek az úszómestereink”.
Az Újbudai Sport 11 vezetője azt mondta, hogy a helyzet tisztázására indított vizsgálatokon ők és egy külsős szakértő is dolgozik. „A saját rendszerünkön keresztül került be szennyeződés, uszodai vegyszer koncentráció a medencébe” – közölte, hozzátéve, hogy a szakértők határozzák majd meg „hogyan és miképpen” jutott a vegyszer a kinti medencébe.
Leszögezte továbbá, hogy szigorúbb mérési protokollt vezettek be és újabb ellenőrzési műszereket szereznek be. A medence pedig addig zárva marad, amíg el nem végzik a javítási munkálatokat.
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!