Az elmúlt időszak különösen fontos Nagy Bogi számára: dalai egyre több emberhez jutnak el, az albuma platinalemez lett, koncertjeire pedig korábban elképzelhetetlen tömegek érkeznek. Közben egy váláson is túl van, és ma már egészen másképp gondolkodik a magánéletéről, a határairól és arról, mit szeretne megmutatni a közönségének. A fiatal énekesnővel arról is beszélgettünk, miért jutott eszébe többször is abbahagyni a zenélést, hogyan érinti, amikor öt különböző férfival hozzák össze a bulvárlapok, és miért nem ülne még be egy tehetségkutató zsűriszékébe.
Több mint tizenkét év telt el azóta, hogy feltűntél a képernyőn Az ének iskolájában. Ha visszagondolsz arra a kislányra, milyennek látod őt?
Az volt a fejemben, hogy nagyon szeretnék a tévében szerepelni. Hatalmas példakép volt számomra Patay Anna a Megasztárból, és gyerekként nagyon vágytam arra, hogy egy tévéműsorban részt vehessek. Amikor valóra vált, és ott voltam a műsorban, nagyon jól éreztem magam, biztonságos közeget teremtettek számunkra. Nyilván azóta eltelt több mint tizenkét év, rengeteg minden más az életemben, de a gyökereimben szerintem nem változtam sokat.
(Forrás: Bognár Péter / nlc)
Nem lehetett könnyű ilyen fiatalon belecsöppenni egy olyan világba, ahol kamerák és rengeteg ember vesz körül. Érezted valaha, hogy ez túl sok?
Az ének iskolájában nem volt ilyen. Ez egy előre legyártott műsor volt, volt. Napi két adást vettünk fel, de abszolút tartható volt a forgatás. Nagyon odafigyeltek ránk, hiszen gyerekek voltunk, és mindenkinek volt pszichológusa is, ami kötelező volt. Én azóta nem voltam ilyen műsorban, úgyhogy ennek akkor semmilyen negatív hatását nem éreztem.
A műsor után visszamentél az iskolába. Hogyan kezeltek a többiek?
A suliban én egy lúzer voltam. (nevet) Amíg a képernyőn szerepeltem, mindenki a barátom szeretett volna lenni, egyébként viszont nagyon kilógtam a sorból. Kisvárosban nőttem fel, ott nyilván mindenki ismert, de nem volt ennek akkora élettani hatása. Sokan azt várják a tehetségkutatóktól, hogy utána rögtön befutsz, de ez egyáltalán nem így működik. Ráadásul gyerek voltam, ezt nem is várhattam el. Befejeztem az általános iskolát, elkezdtem a középiskolát, és hétköznapi életet éltem.
Ma viszont még mindig sokan azzal a kislánnyal azonosítanak, akit akkor megismertek. Ez mennyire zavar téged?
Igen, sokszor érzem ezt. Szerintem mindig is az lesz a feladatom, hogy az emberek fejében átkattintsam: már nem vagyok az a kislány. Azóta túléltem egy válást és elég felnőttes dolgok is történtek velem. A zenémen keresztül is próbáltam éreztetni, hogy teljesen más életszakaszban vagyok, mint annak idején. Egyébként nem bánom, hogy sokan még emlékeznek rám gyerekként. Szeretek visszanézni régi felvételeket magamról. Rengeteg TikTok-videót töltenek fel Az ének iskolájából, és nagyon jó érzés ezeket látni, van, hogy el is pityeredek rajta.
Az elmúlt fél évben látványosan felgyorsult körülötted minden. Korábban voltak olyan időszakok, amikor komolyan megfordult a fejedben, hogy talán mégsem a zene a te utad?
Rengetegszer. Minden évben kétszer. (nevet) Van is egy dalom, a Szedjük szét a világot, ami erről szól. Azt éreztem, hogy nem hallják meg az emberek, amit én mondani szeretnék, és többször elgondolkodtam rajta, hogy talán nem ez az én utam. Aztán mindig eszembe jut, hogy mit csinálnék helyette? Biztosan tudnék valamilyen polgári állást kitanulni, de engem a zene éltet, ezt szeretem csinálni. Úgy voltam vele, hogy ha nagyon-nagyon kevés embert is érek el, akkor is csinálni fogom, amíg bírom.
(Forrás: Bognár Péter / nlc)
Volt olyan szakmai csalódásod, ami különösen fájt?
Amíg nem voltam ezen a szinten, nagyon sok ismertebb emberrel próbáltam közreműködni. Nagyon sokat ígértek, azt mondták, hogy segítenek, aztán felszívódtak. Több ilyen ember is volt. Olyanok, akikkel azóta már van közös munkám, de akkor nagyon rosszul érintett, mert beleéltem magam.
Ráadásul később több esetben fordult a kocka.
Igen, az utóbbi hónapokban több olyan ember is megkeresett, akik korábban visszautasítottak. Én pedig nem vagyok haragtartó ember. Volt olyan is, akivel összeszólalkoztam. Anno én megkerestem, aztán felszívódott, később ő keresett meg, viszont én akkor már elmondtam, hogy nem szeretném azt a dalt megcsinálni. Azóta levegőnek néz, ami szerintem szakmán belül eléggé tiszteletlen.
Mikor érezted először azt, hogy tényleg megérte kitartani az álmaid mellett?
Ezen a nyáron nagyon sok ilyen pillanat volt. Ez az év tényleg hatalmas sorsfordító volt, minden szempontból. Volt egy ember, aki a lemezem megjelenése előtt azt mondta: „Csináld csak a lemezed, amit három ember fog hallgatni.” Ez a legjobb revans. Most láthatja, hogy nem három ember hallgatja. A lemez platinalemez lett, amiről egész életemben nem gondoltam volna, hogy megtörténik. A koncerteken pedig azt látom, hogy olyan tömegeket vonzunk be, mint korábban soha. El sem tudtam volna képzelni. Tényleg azt érzem, hogy élem az álmaimat.
A zenekarod tagjai hogyan élik meg ezt a hirtelen sikert?
Most lesz öt éve, hogy együtt zenélünk, és tényleg ott voltak a kezdetek kezdetén, amikor még csak egy-két saját dalom volt. Ez együtt kezdett el felépülni. Nekik is furcsa ezt megélni. Ők is azt gondolták, hogy ez majd szépen lassan növekedni fog, de most olyan gyors robbanás történt, hogy csak pislogunk: ez tényleg megtörtént? Valós? És hosszú távú lesz? Tanuljuk együtt. Nem voltunk még ilyen helyzetben soha, de szerintem nagyon jól működünk együtt.
Fontos számodra, hogy ne csak előadóként, hanem szerzőként is jelen legyél?
A legtöbb szöveget én írom. A szöveg egyébként a legnehezebb része az egésznek. Magyarul szöveget írni borzasztóan nehéz: legyen értelme, működjön a prozódia, minden álljon össze. A szöveggel sokszor van problémám, de ha elakadok, nagyon sokat segít B. Nagy Réka barátnőm, vagy most az új dalomnál BSW Matyi.
Volt olyan szöveg, amit teljesen más írt, és ezzel sincs problémám. Fontosnak tartom, hogy szerzőként is jelen legyek, mert szerintem akkor tud önazonos lenni egy előadó, ha a saját gondolatait közvetíti. De nem zárkózom el attól, hogy valaki segítsen, mert lehet, hogy együtt sokkal jobbat tudunk alkotni, mint én egyedül.
(Forrás: Bognár Péter / nlc)
Megtaláltad már a saját zenei hangodat, vagy még mindig keresed?
Egy előadónak folyamatosan meg kell újulnia. Tök jó, hogy még abban a fázisban vagyok, amikor próbálkozhatok. Most van egy irány, amit jónak érzek, és azt gondolom, hogy ez lesz az én utam, de pont most hozok ki egy teljesen más dalt. Soha nem gondoltam volna, hogy akár rappelni is fogok egy dalban. Jó, inkább úgy mondom, hogy motyogni fogok, mert azért távol áll a raptől. (nevet) De mindenképpen más, mint amit eddig csináltam.
A dal a Bulvár címet kapta, ez azért árulkodó. Az utóbbi időben a bulvár is sokkal többet foglalkozik veled. Olvasod, amit írnak rólad?
Sokan mondják, hogy nem nézik, de szerintem ez nem igaz. Én, ha nem is minden nap, de mondjuk minden második nap rákeresek a nevemre, hogy na, most miről írnak, most kivel hoztak össze. A bulvárral és a cikkekkel alapvetően nincs bajom. Csak amikor már a címből látom, hogy ez bullshit lesz, akkor tudom, hogy milyen hülyeséget írtak.
Volt egy időszak, amikor májusban rengeteg közreműködésem jelent meg: egyik héten az egyik előadó, másik héten a másik, és akkor lejött egy cikk arról, hogy öt csávóval hoztak össze, akikkel együtt dolgoztam.
Az egyik Bruno volt, akivel egy TikTok-videót készítettünk, és tátogtunk egy dalára. Erre lehozták, hogy „ő Bogi következő áldozata”. Mintha valami ragadozó lennék. (nevet) Anyukám is küldözgette ezeket, és mondta, hogy már ő sem tudja követni, melyik héten kivel hoznak össze. Mondtam neki, hogy én is elvesztettem a fonalat. Ez az új dal egy kis kedves fricska a kedves újságíróknak.
A közösségi média korában mennyire érzed úgy, hogy egy előadónak saját magát is el kell adnia? Vagy elég a jó zene?
Szerintem nagyon sok tényező kell ahhoz, hogy működj előadóként. Nem elég jó dalt csinálni, kell hozzá személyiség, és ki kell használni a közösségi média adottságait is, mert lehet, hogy különben nem tudod eljuttatni az emberekhez a dalodat.
A legnagyobb dalaim, amelyek a legtöbbet mentek, a TikTokon pörögtek be. Nem azt mondom, hogy ez ennyire egyszerű, mert ha nulla követővel kezdesz el posztolni, nyilván nem jut el annyi emberhez, de szerintem fel lehet építeni egy előadót ezen a platformon. Volt már olyan kisebb előadó is, aki ott futtatta be a dalát.
Fiatal nőként érzed azt, hogy nagyobb elvárásoknak kell megfelelned, mint egy férfi előadónak?
Folyamatosan. Minden szempontból sokkal nagyobb elvárások vannak a nőkkel szemben a zenészszakmában, de általánosságban is. Már csak abba belegondolva, hogy mennyi idő egy koncertre elkészülni. Nekem két-három óra, mire elkészülök: smink, haj, ruha, stylisttal is dolgozom együtt, mire felsétálok a színpadra.
Közben látom a férfi előadó barátaimat: felvesznek egy gatyát, felmennek a színpadra, sétálnak jobbra-balra, és akár vulgárisan is beszélnek, a közönség pedig imádja őket. Ha én mondanék ilyet, szerintem szétszednének. Én most elkezdtem tánctanárhoz járni, hogy fejlesszem a mozgáskultúrámat. Nem azért, mert ez kötelező lenne, hanem mert ha ezen a szinten vagyok, szeretnék a szakmán belül a legjobb lenni. Ezért dolgozom, és ezért teszek meg mindent.
A videóid alapján jól kezeled a negatív kommenteket. Azért előfordul, hogy megvisel egy-két bántó hozzászólás?
Előfordul, hogy pillanatnyilag felidegesítem magam. Felhívom a barátnőmet vagy anyukámat, és kiadom magamból. De egyébként nem tudom felidézni, mik voltak azok a kommentek, amelyek igazán betaláltak. Pedig a Reddit-kommentek között nagyon furfangosak vannak.
Sőt, tudod, kik rosszabbak a Redditnél? A Facebookos mamik. Ők írják a legcsúnyább kommenteket.
Kritizálták már a testemet is. A kedvenc negatív kommentem viszont az, amikor azt írják, hogy „playback”. Ezt szeretem a legjobban, mert akkor tudom, stúdióminőségben hangzanak a dalok. Pedig egyáltalán nem playbackelek, tényleg élőben éneklek. Úgyhogy írjanak csak negatív kommenteket, én olvasom őket, sőt, imádom, nem mellesleg, az algoritmust is pörgeti.
Van olyan oldalad, amit a közönség egyáltalán nem lát?
Sokan mondják, hogy más az előadói énjük, és más a privát. Nyilván nálam is van különbség, de én nem tudom megjátszani magam. Az esetek nagy részében önmagamat mutatom. Más egy egyórás koncert, ahol a dalok között beszélek, és más, amikor leülünk egy asztalhoz beszélgetni.
Sokan hiszik azt is, hogy a pozitivitásomat megjátszom, hogy ez csak egy felvett tulajdonság. Pedig nem így van, én tényleg ilyen vagyok, ezt otthonról hozom. Mindig elmondom, hogy nagyon jó családból származom. Caramel mondta egyszer, hogy olyan vagyok, mintha egy rózsaszín buborékban élnék. És annak ellenére, hogy telnek az évek, én még mindig ebben a rózsaszín buborékban vagyok.
A magánéletedről viszont az elmúlt időszakban sokkal kevesebbet szeretnél megmutatni. A válásod után változott valami ebben?
Van egy vízió a fejemben arról, hogyan szeretném kezelni a jövőben, ha lesz egy párkapcsolatom, de amikor benne vagy valamiben, máshogy történnek a dolgok. Ha szerelmes vagy, teljesen más. Az előző kapcsolatomból azt tanultam meg, hogy a magánélet és a privát dolgok mindennél többet érnek. Az emberek utána számon kérhetnek rajtad bármit. Nekem nagyon rossz volt a válás kapcsán, hogy a Redditesek előbb megjósolták, mint ahogy én lekommunikáltam volna, hogy válok. Előbb jelentek meg a cikkek, mint hogy én erről nyilatkoztam volna.
Nagy tanulság volt. Nyilván nem én vagyok az első a történelemben, aki viszonylag hamar elvált. Megpróbáltam, jó ötletnek tűnt, de megtanultam, hogyha nem mutattam volna meg ennyit, talán nem kellett volna utána magyarázkodnom, és nem kellett volna azt éreznem, hogy az emberek bármit számon kérhetnek rajtam. Nagyon remélem, hogy a jövőben észnél leszek.
Most egy új kapcsolat már egészen más szabályok szerint működne?
Nagyon. Ha ismerkedni fogok a jövőben, nagyon okosan kell csinálnom. Úgyis, hogy nem csinálok senkivel semmit, lehozzák, hogy mindenkivel együtt vagyok, úgyhogy nem tudom, ezt hogyan kell jól csinálni.
Milyen vagy egy kapcsolatban?
Nagyon önfeláldozó. Éppen ezért mondom azt, hogy most nincs időm szerelembe esni, nincs időm komolyabban belemenni egy kapcsolatba, mert sajnos mindig magam elé helyezem a másikat, én pedig lecsúszok a második helyre. Most pedig nincs időm erre. Nagyon szeretek szeretni, szeretetet adni és kapni. Igazi romantikus alkat vagyok. Nem azt mondom, hogy nem vágyom kapcsolatra, de most teljesen más a prioritás, és még időre van szükségem.
Már nagyrészt felépültem a válásomból, de nem érzem azt, hogy most fejjel bele akarok ugrani egy kapcsolatba. Megtanultam a határaimat is. Ha legközelebb ismerkedni fogok, már pontosan fogom tudni, mit és hogyan szeretnék.
Mi volt a legnehezebb a válásban: maga a házasság vége vagy az, hogy egy korábban elképzelt jövőkép hirtelen szertefoszlott?
Amikor igent mond az ember, van egy vízió a fejében arról, hogyan fog telni az élete.
Talán annak a felismerése volt iszonyatosan nehéz, hogy ez egyik pillanatról a másikra felborult. Nem egyetlen dolog miatt lett vége, hanem egy hosszabb ideje húzódó folyamat volt. Az is új volt, hogy újra meg kellett tanulnom egyedül élni. Soha nem éltem egyedül, nem laktam még albérletben, úgyhogy gyakorlatilag mindent újra kellett tanulnom.
De jól bírtam az akadályokat, és most már nagyon szeretem.
A mostani, elképesztően sűrű előadói lét mellett mennyire fér meg a magánélet?
Elképesztően nehéz. Nyáron különösen az volt. Volt olyan hét, hogy hét napból ötöt koncerteztünk. Rengeteg barátom van, rengetegen igényt tartanának rám, hogy találkozzunk, de tényleg semmire nem volt időm, magamra sem. Most jön az ősz és a tél, úgyhogy remélem, több idő lesz.
(Forrás: Bognár Péter / nlc)
A szüleid hogyan élik meg, hogy ekkorát fordult veled a világ?
Anyukám most volt először hosszabb idő után koncerten, eljött a debreceni fellépésünkre, ahol majdnem tízezer ember volt. Nem tudta, hogy ekkora növekedés történt. Látta a videókat, de ott tudatosult benne igazán, hogy „azta!”. Végigsírta az egészet.
Amikor lejöttem a színpadról, azt mondta: „Bogi, ne haragudj, hogy anno nem bíztam benned.” Nagymamám is visszatartott annak idején, amikor 12 éves voltam, de én ezeket nem veszem magamra. Nem az maradt meg bennem, hogy anyukám nem bízott bennem, mert tudom, hogy mindig mindenben támogatott. Apukám pedig majdnem minden második koncertre eljön, ott van, kapcsolatokat épít, beszélget mindenkivel. Most szombaton például a Parkban lépünk fel a ByeAlex és a Slepp előtt, és apukám már a hátam mögött intézte a jegyeket. (nevet)
A családalapítás gondolata mennyire van jelen az életedben?
Szeretnék majd családot, de nekem most még kell pár év, hogy dolgozhassak. Ha nőként valaki nagyon fiatalon válik anyává, előadóként szerintem különösen nehéz visszarázódni. Közben persze teljesen más fókuszba kerül az ember, és teljesen más gondolatokat, érzéseket tud közvetíteni. Volt szó róla, hogy fiatalon legyek anyuka, de utólag szerintem jó, hogy nem így alakult.
Milyen családi mintákat hozol otthonról?
A szüleim 37 éve vannak együtt, szeretetben és békességben. Én nagyon szerettem volna, hogy nekem is ilyen legyen a házasságom, ami egy életre szól. Nagyon jó családi mintákat hozok, és tényleg nem lehetek elég hálás azért, hogy ilyen közegben nőttem fel. Van egy bátyám, és nálunk olyan a család, hogy ha bármikor elakadok az életben, tudom, hogy őket kereshetem. Jönnek, segítenek, támogatnak. Remélem, hogy minél több mindent tudok majd átmenteni ezekből az értékekből a saját kapcsolatomba.
Most viszont a karriereden van a fókusz. Nem félsz attól, hogy ez a hatalmas siker egyszer csak elmúlik?
Nagyon tartok attól, hogy ez egy pillanatnyi siker. Most volt egy nagyobb dalom, ami pörgött, megszerették az emberek, és amikor ekkora közönség van előttem, mindig érzem, hogy ez bármikor véget érhet. Lábas Vikivel beszélgettünk erről a Campus Fesztiválon, és azt mondta: „Bogi, amit eddig elértél, azt már nem veheti el tőled senki.” Nyilván ez nem azt jelenti, hogy ha nem dolgozol, akkor minden így marad. Dolgozni kell, csinálni kell. Nem tudom, hogy valaha az életemben írok-e még egy ekkora slágert. De nem így élem a mindennapjaimat. Úgy vagyok vele, hogy csinálni kell, ütni kell a vasat, amíg meleg, és akkor működni fog.
És mi a helyzet a tévézéssel? A Most Wantedban szerepeltél legutóbb, most van képernyőn a műsor.
Idén hívtak mindenhova, de nem vállaltam, mert jelenleg nem ez az irányom. Egyszer szeretnék zsűriszékbe ülni, de akkor akarom ezt megtenni, amikor azt érzem, hogy teljes mértékben megérdemlem, hogy ott legyek. Úgy szeretnék másoknak tanácsot adni, hogy már én is letettem valamit az asztalra. Most ebben az évben volt egy nagy fordulás és előrelépés, de nem akartam mindent elégetni. Jelenleg azt érzem, hogy színpadon akarok állni, koncertezni akarok. A Most Wanted – A hajsza azért volt más, mert az volt a kedvenc műsorom tavaly, és nagyon meg akartam élni. Most a dalokon és a koncerteken van a hangsúly. Ezt szeretném megalapozni, aztán majd kiderül, mit hoz a jövő.
Azt mondtad, sírós típus vagy. Mikor sírtál legutóbb?
Nyár végén négy koncertet nyomtunk le, mindenkit hazavittem, aztán én is hazaértem. Mindenem nálam volt: az ajándékok, a bőröndöm, és mentem volna fel a lakásba, de nem találtam a kulcsomat. Úgy elkezdtem zokogni, mint egy gyerek. Ledobtam mindent a kezemről, hüppögve sírtam. Megoldódott, mert a bátyámnak van pótkulcsa, úgyhogy végül bejutottam a lakásba. Annyira kivoltam, csak arra vágytam, hogy hazaérjek, és akkor, ott eltört a mécses.
De meg tudok hatódni például TikTok-videókon, amikor feldolgozzák a dalaimat, vagy koncerteken nagyon hangosan éneklik a szövegeimet. Ezek nagyon jó pillanatok. Sírós vagyok, vállalom.
Mi a legnagyobb álmod?
Egy önálló Budapest Park. Ezt már ki is mondtam. Nincsenek nagy elvárásaim az élettől, nekem nem kell három Puskás Aréna. Én egy Parkot szeretnék, még csak teltház sem kell. Mindig azt mondom, hogyha azt megélem, onnantól már boldogan halok meg. Hiszek a fokozatosságban. Most jön egy nagyobb helyszín, amit remélhetőleg megtöltünk, és én hiszek abban, hogy lépésről lépésre kell építkezni. Vannak, akik berobbannak, és azonnal megtöltenek nagy helyeket, de szerintem hosszú távon sokkal érdemesebb fokozatosan haladni.
Hol látod magad tíz év múlva?
Az a baj, hogy azt sem tudom, holnap mi lesz. (nevet) Annyira kiszámíthatatlan most az életem, hogy nincs két ugyanolyan napom. Minden nap történik valami. Tíz év múlva 34 éves leszek. Idővel szeretnék majd családot és szeretnék lenyugodni, de az elkövetkezendő pár évben tetőfokán akarom csapatni a karrier nevű dolgot. Most ment le a szezon, de már jövőre is rengeteg koncertkötésünk van, és tudom, hogy a következő nyarunk még durvább lesz. Most egyelőre darálni akarok, amíg bírom. De nem siettetek semmit. Nem úgy élem az életemet, hogy 34 éves koromig márpedig két gyerekem lesz.
(Forrás: Bognár Péter / nlc)
Ha nem lenne zene, színpad és közösségi média, mivel foglalkoznál?
Az a durva, hogy kiskorom óta ebben a közegben vagyok, és nem is nagyon volt másra lehetőségem. A gyerekeket nagyon szeretem, úgyhogy szerintem óvónő lennék. Viszont jelenleg nem tudom elképzelni azt, hogy hétköznapi életet élek. Hogy reggel bemegyek az irodába, este hazajövök, vacsorát készítek a gyerekeimnek. Egyáltalán nem ítélem el ezt, biztosan valakinek ez az álomélet, de én nem tudnék létezni benne.
Akkor mi az, ami most igazán boldoggá tesz?
Most a zene. A koncertek. Az, hogy látom, ahogy nő a közönség, és hogy azok az emberek, akik régen csak egy-két dalt hallgattak tőlem, most már együtt énekelnek velem.
Kiemelt kép: Bodnár Dávid