Egy szállodai szobában ülünk. Isabelle Huppert és néhány újságíró. Párizs belvárosában vagyunk. Isabelle Huppert-nek új filmje van. Ez aligha újdonság, az Oscar-díjra is jelölt díva, nagy európai rendezők múzsája évente átlagosan két filmet forgat.
Most épp egy olyan asszonyt játszik, aki a megtévesztésig hasonlít a L’Oréal-birodalom örökösnőjére, Liliane Bettencourt-ra. A világ leggazdagabb nője élete alkonyán egy szaftos botrány miatt került a hírekbe. Az évek során 17 milliárd eurónyi vagyonából egy keveset – néhány százmilliót – egy francia sztárfotósnak, bizonyos François-Marie Banier-nek ajándékozott.
Amikor a családi viszályból bírósági ügy lett, Banier azzal védekezett, hogy ő nem akart mást, csak örömöt szerezni nagyvonalú barátnőjének. Mások máshogy látták. Szerintük a jóval fiatalabb férfi nemes egyszerűséggel behálózta a világ leggazdagabb asszonyát. Nem mellesleg felmerült a gyanú, hogy a nagyvonalú örökösnő nem túl legális módon támogatta Nicolas Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányát.
Ennyi dióhéjban az igaz történet, amivel Isabelle Huppert és új filmje, A világ leggazdagabb asszonya alkotói kedvükre eljátszanak. De vissza a párizsi hotelszobához, ahol épp mindenki teszi a dolgát. Az újságírók kérdeznek, a színésznő válaszol – jellegzetes kimértségével, és csakis a neki tetsző kérdésekre.
Egy közelmúltbeli botrány, a Bettencourt-ügy előtörténetét dolgozza fel az új filmje. Politikai vetülete is volt a sztorinak, de ezt nem bontották ki.
A rendezőnk, Thierry Klifa azt mondta: mindenki ismeri a sztori végét, de senki nem ismeri az elejét. Innen indulunk, hogy mi történik zárt ajtók mögött ebben a milliárdos családban. Hogyan épül fel, milyen körülmények alakítják azt a kapcsolatot, ami végül a hírekből is ismert botrányba torkollik. A bírósági ügy közismert Franciaországban, de hogy honnan indult az egész, az csak kevesek számára ismert. A történet eleje valójában nem más, mint egy love story, amely idővel kihat a család belügyeire, és komoly pénzügyi vonzatai is lesznek. Ez az eseménysor érdekelt minket. Most is ugyanazért mondok igent egy-egy szerepre, mint a pályám legelején. Rendező, forgatókönyv, szöveg – ezek a kritériumaim kezdő korom óta. A nem sztereotip figurákra utazom.