Két sorompó közé szorult egy kamionos Lengyelországban. A sofőr nem tudta megoldani a kialakult helyzetet, mivel balról letarolta a járművet az érkező vonat. A baleset következtében senki sem sérült meg.

Egy kamion éppen egy lengyelországi vasúti kereszteződésen próbált áthaladni, azonban pont akkor ereszkedtek le a sorompók, amikor a sofőr még ott tartózkodott, ezért beszorult a sorompók közé – jelezte egy csütörtöki X-videóban Piotr Malepszak.

A videón jól látható, hogy a kamionos először megállt, majd elkezdett tolatni. Ennek következtében letörte a hátsó sorompót, majd ismét a megállás mellett döntött. Több alkalommal még az ajtót is kinyitotta a sofőr, hogy felmérje a terepet.

Ezt követően nagy lendülettel megindult előre, azonban balról megérkezett a tczew–GDansk vonalon közlekedő vonat, és letarolta a kamiont. 

„Újabb, »fillérekért szerzett« jogosítvánnyal rendelkező kamionsofőr hagyta figyelmen kívül a közeledő vonatra figyelmeztető jelzést, majd pánikba esett, és megállt a vasúti átjáró sorompója előtt. Nincsenek szavak az ilyenkor tanúsított elképesztő meggondolatlanságra” – fogalmazott a vasútért felelős lengyel miniszterhelyettes. 

Az incidensben senki sem sérült meg, ugyanakkor a vonalon jelentős késések alakultak ki. 

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!