Nagy előnyt kap Hamilton a Ferraritól, Leclerc kárára

A Forma–1-es Olasz Nagydíj helyszíne, Monza hosszú egyenesei szinte kínálják a szélárnyékozós játékok lehetőségét, amelyeket az elmúlt évben rendre meg is játszanak a csapatok az időmérőkön. Ennek 2026-ban, az egy körön limitált felhasználható energiával még nagyobb szerepe lehet, tekintve hogy a másik mögött autózva kevesebb energia is elég a nagyobb sebesség eléréséhez.

Minden bizonnyal még az élmenőknél is láthatjuk ezt a játékot, például a Mercedesnél, ahol Andrea Kimi Antonelli a biztos rajtbüntetés tudatában nyugodtan szélárnyékot húzhat George Russellnek. A Ferrarinál is van ezen a téren csapatsorrend, árulta el Charles Leclerc.

„A szélárnyékozást illetően évek óta ugyanaz a filozófiánk. Egyik hétvégén Lewis [Hamilton – a szerk.] választhat, hol szeretne lenni, a másikon én” – magyarázta a monacói versenyző. „Ezen a hétvégén Lewisé a prioritás” – tette hozzá, utalva arra, hogy majd ő húzza a szélárnyékot a hétszeres bajnoknak.

Leclerc azonban leszögezte, nem gondolja, hogy ezzel be fogja áldozni saját időmérőjét a csapattárs érdekében. „Ha tudunk segíteni a másiknak azzal, hogy optimális távolság lesz a két autó közt a kör kezdetén, akkor ezt megtesszük. Próbálok majd egy másik szélárnyékot találni valakiről, remélve, hogy a lehető legjobban helyezkedek” – mondta.


Forrás: RacingNews365.com

Kép(ek) forrása: Pietro D’Aprano/Getty Images