Az előzetes előrejelzéseknek megfelelően rekkenő hőség fogadta a Forma–1-es mezőnyt a Sebesség Szentélyeként (Temple of Speed) elhíresült monzai pályán, ahol a pénteki szabadedzéseket verőfényes napsütésben, 30 Celsius-fok fölötti levegő- és 50 Celsius-fok körüli aszfalthőmérséklet mellett rendezték meg.

A mezőny összetétele azonban nem a megszokott volt az első szabadedzésen, és nem csak Isack Hadjar sérülése miatt. A Red Bullnál egyik autóban sem állandó versenyző ült: miközben Hadjart a Racing Bullsból átültetett Liam Lawson helyettesítette, Max Verstappen autójában Ajumu Ivasza ült. Másik három csapatnál, az Alpine-nál, a Cadillacnél és a Williamsnél is „idegenlégiós” ült az egyik autóban: Paul Aron Pierre Gasly-t, Luke Browning Alexander Albont, Colton Herta pedig Sergio Pérezt váltotta. A szabályok előírják a csapatoknak, hogy minden évben mindkét autóban két-két szabadedzés erejéig olyan pilótáknak kell lehetőséget biztosítaniuk, akik legfeljebb két F1-es nagydíjon indultak, és ebből fakadóan újoncnak számítanak.

Quality Placement

hirdetés

Egyúttal Hertához fűződik az első 60 perc egyetlen piros zászlós megszakítása is: 20 percet sem bírt ki a MAC-26 az IndyCarból a Forma–2-be átigazolt amerikai pilóta alatt, aki így kénytelen volt félreállni motorhiba miatt.

Több újonc színesítette a mezőnyt az első szabadedzésen.

Az élcsapatok már a taktikázásra készültek, gyakorolva a szélárnyékozást. Azt már régóta lehet tudni, hogy Andrea Kimi Antonelli motorcsere miatt rajtbüntetést kap, így a Mercedesnél a várhatóan a mezőny végéről rajtoló bajnoki éllovas fogja segíteni csapattársát, George Russell-t, míg a Ferrarinál a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton lesz a kedvezményezett ebből a szempontból a csapat hazai hétvégéjén.

Mindazonáltal a Ferrari jobb kezdésről nem is álmodhatott volna, ugyanis az első szabadedzésen Leclerc és Hamilton kettőse végzett az első két helyen. A monacói 1:23,008-cal autózta a legjobb időt, ettől a brit szűk két tizedmásodperccel maradt el, míg a harmadik helyre Russell ért oda, aki három tizedmásodperccel volt lassabb Leclerc-nél. Ezzel szemben Antonellit még Lawson is megelőzte, így kettejükkel lett teljes az első öt sorrendje, őket a hatodik legjobb idővel az előző két verseny győztese, Lando Norris követte.

Végeredmény – 2026 Forma–1 Olasz Nagydíj, 1. szabadedzés

Versenyző

Nemzetiség

Csapat

Idő

Különbség

Kör

1.

Charles Leclerc

monacói

Ferrari

1:23,008

29

2.

Lewis Hamilton

brit

Ferrari

1:23,181

+0,173 mp.

26

3.

George Russell

brit

Mercedes

1:23,312

+0,304 mp.

27

4.

Liam Lawson

új-zélandi

Red Bull

1:23,433

+0,425 mp.

26

5.

Andrea Kimi Antonelli

olasz

Mercedes

1:23,644

+0,636 mp.

27

6.

Lando Norris

brit

McLaren

1:23,719

+0,711 mp.

26

7.

Arvid Lindblad

brit

Racing Bulls

1:23,802

+0,794 mp.

29

8.

Gabriel Bortoleto

brazil

Audi

1:24,006

+0,998 mp.

21

9.

Franco Colapinto

argentin

Alpine

1:24,028

+1,020 mp.

27

10.

Paul Aron

észt

Alpine

1:24,177

+1,169 mp.

23

11.

Oscar Piastri

ausztrál

McLaren

1:24,184

+1,176 mp.

26

12.

Cunoda Juki

japán

Racing Bulls

1:24,571

+1,563 mp.

27

13.

Nico Hülkenberg

német

Audi

1:24,626

+1,618 mp.

27

14.

Oliver Bearman

brit

Haas

1:24,646

+1,638 mp.

28

15.

Luke Browning

brit

Williams

1:24,740

+1,732 mp.

25

16.

Carlos Sainz Jr.

spanyol

Williams

1:24,827

+1,819 mp.

25

17.

Ivasza Ajumu

japán

Red Bull

1:24,873

+1,865 mp.

24

18.

Esteban Ocon

francia

Haas

1:25,852

+2,844 mp.

26

19.

Valtteri Bottas

finn

Cadillac

1:25,984

+2,976 mp.

27

20.

Lance Stroll

kanadai

Aston Martin

1:26,066

+3,058 mp.

23

21.

Fernando Alonso

spanyol

Aston Martin

1:26,072

+3,064 mp.

21

22.

Colton Herta

amerikai

Cadillac

1:29,922

+6,914 mp.

5

A második szabadedzésen már nem a Ferrarinál pattogott a labda. 1:22,559-cel Russell ugrott az élre, Leclerc 120 ezredmásodperccel kapott ki a második helyen, az első hármas Antonellivel egészült ki. Norris, Hamilton és Piastri zárt a bajnokságot 59 ponttal vezető olasz mögött, miközben a Red Bull látványos szenvedéséről Verstappen 9. és Lawson 12. helye tanúskodik. Sokatmondó, hogy Arvid Lindblad (Racing Bulls) és Oliver Bearman (Haas) is maga mögé utasította a négyszeres világbajnokot.

Végeredmény – 2026 Forma–1 Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

Versenyző

Nemzetiség

Csapat

Idő

Különbség

Kör

1.

George Russell

brit

Mercedes

1:22,559

31

2.

Charles Leclerc

monacói

Ferrari

1:22,679

+0,120 mp.

29

3.

Andrea Kimi Antonelli

olasz

Mercedes

1:22,700

+0,141 mp.

32

4.

Lando Norris

brit

McLaren

1:22,943

+0,384 mp.

25

5.

Lewis Hamilton

brit

Ferrari

1:23,016

+0,457 mp.

27

6.

Oscar Piastri

ausztrál

McLaren

1:23,028

+0,469 mp.

26

7.

Arvid Lindblad

brit

Racing Bulls

1:23,349

+0,790 mp.

26

8.

Oliver Bearman

brit

Haas

1:23,370

+0,811 mp.

29

9.

Max Verstappen

holland

Red Bull

1:23,377

+0,818 mp.

30

10.

Cunoda Juki

japán

Racing Bulls

1:23,455

+0,896 mp.

29

11.

Franco Colapinto

argentin

Alpine

1:23,619

+1,060 mp.

28

12.

Liam Lawson

új-zélandi

Red Bull

1:23,660

+1,101 mp.

37

13.

Nico Hülkenberg

német

Audi

1:23,732

+1,173 mp.

28

14.

Pierre Gasly

francia

Alpine

1:23,773

+1,214 mp.

27

15.

Gabriel Bortoleto

brazil

Audi

1:23,776

+1,217 mp.

22

16.

Alexander Albon

thai

Williams

1:23,853

+1,294 mp.

31

17.

Carlos Sainz Jr.

spanyol

Williams

1:23,900

+1,341 mp.

30

18.

Esteban Ocon

francia

Haas

1:24,407

+1,848 mp.

30

19.

Fernando Alonso

spanyol

Aston Martin

1:25,027

+2,468 mp.

18

20.

Sergio Pérez

mexikói

Cadillac

1:25,082

+2,523 mp.

28

21.

Valtteri Bottas

finn

Cadillac

1:25,149

+2,590 mp.

28

22.

Lance Stroll

kanadai

Aston Martin

1:25,253

+2,694 mp.

27

A hétvége programja a harmadik szabadedzéssel folytatódik, amelyet magyar idő szerint szombaton 12:30-tól rendeznek meg, amit az időmérő edzés követ 16 órától.

Program – Forma–1 Olasz Nagydíj, 2026

Szeptember 4.., péntek

12:30–13:30: 1. szabadedzés16:00–17:00: 2. szabadedzés

Szeptember 5., szombat

12:30–13:30: 3. szabadedzés16:00–17:00: Időmérő edzés

Szeptember 6., vasárnap

15:00–: Futam (53 kör)

Borítókép: Skuta Dávid/Totalcar


Google
Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!