A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!
Mint ismeretes, a Liverpool két első bajnokiját 2-2-vel zárta, előbb a Newcastle United, majd a Nottingham Forest ellen. A Poolnak a helyzetek kialakításával egyik mérkőzésen sem akadt különösebb problémája, védekezésben azonban sebezhetőnek tűnt. A kritikák kereszttüzébe elsősorban a két szélsőhátvéd, Jeremie Frimpong és Kerkez Milos került.
A Manchester United egykori legendás középpályása, az ír Roy Keane ugyan elismerte, hogy Frimpong és Kerkez is része a problémának, ugyanakkor Alissont, valamint Alexis Mac Allistert, Szoboszlai Dominikot és Ryan Gravenberchet is kiemelte. Szerinte a középpályásoknak és a csapat többi tagjának nagyobb segítséget kellene nyújtania a szélsőhátvédeknek.
Keane a „The Overlap” c. futballpodcast legutóbbi adásában így fogalmazott:
Nem is tudom, hol kezdjem vagy hol fejezzem be a Liverpoollal kapcsolatban… Ha megnézem a Liverpool két szélsőhátvédjét… Én a futball alapjairól beszélek. Arról, ahogy fejelni kellene a labdát, vagy olyan labdákért próbálnak megindulni, amelyeket egyszerűen nem tudnak megszerezni. Még a labdához sincs igazán érzékük, csak beemelgetik a védők mögé, vagy kényszerítőznek. Trentet (Trent Alexander-Arnold – a szerk.) rengeteget kritizáltuk, de legalább ő tudott passzolni, hosszú labdákat adni és oldalváltásokkal operálni.
Az Arsenalt dicsérjük, beszéltünk a támadójátékukról… de nézzük meg, mi történik náluk, amikor elveszítik a labdát. Apró részletekről van szó – mindenki behúzódik és segít a másiknak. Csapatként támadsz, csapatként védekezel. A Liverpoolnál ez egyáltalán nincs így. Négy kapott gól két mérkőzésen – ezek nem jó jelek. Mindez csak a szélsőhátvédek miatt van? Hogy igazságosak legyünk, valószínűleg nem. Az egész csapat szétesett teljesen. Védekezésben szükséged van egy kis segítségre. Ők pedig nem kapják meg ezt a segítséget a középpályásaiktól, senkitől előttük, senkitől mögöttük, sőt még a kapusuktól sem – fogalmazott az egykori pokróckemény játékos.
Olvastad már?

Döntött Szoboszlai új posztjáról a Liverpool edzője: „Ott is tud játszani”
Andoni Iraola, a Liverpool vezetőedzője szerint Szoboszlai Dominik jobbhátvédként is bevethető, amire Conor Bradley hiánya miatt szükség is lehet. A magyar válogatott játékos sokoldalúságát külön is kiemelte a pénteki, Ipswich Town elleni bajnoki előtt.
Elolvasom