Szeptember 6-án, az X-Faktor után új epizódokkal folytatódik a Heti Hetes, amelyben a visszatérő szereplők mellett új arcok is helyet kapnak. Janklovics Péter és Járai Máté először ül be a hetek közé, míg Kajdi Csaba, Lilu, Hevér Gábor és Fancsikai Eszter is visszatér a műsorba.

Bár Janklovics rutinos a színpadi jelenlétben, a Fókusznak úgy fogalmazott, hogy mégis izgul az új szerepben. „Ez lett volna az első szabadestém a héten, ehhez képest most is gyomorgörcsben itt állok, mert nem tudom, hogy mi fog történni…Szóval kicsit cidrizek, de majd közben elmúlik”– mondta a humorista.

Járai Máté sokat nézte a klasszikus Heti Hetest, imádta hallgatni a nagyokat és csodálta a szókimondásukat. „Engem is nyilván foglalkoztat nagyon, hogy mi történik körülöttem a világban. És nagyon ritkán van lehetőségem elmondani, hogy én ezekről a hírekről dolgokról mit gondolok, szóval alig várom, hogy ezt a barátaimmal megbeszéljem…Nagyon nincsenek tabuk nekem. Mindig azt mondom az újságíróknak, hogy vigyázz, hogy mit kérdezel, mert válaszolok rá. Tehát én nagyon szeretek olyan tabu döntögető témáról is beszélni. Nyilván a politikával csak azért vagyok óvatosabb, mert nem vagyok annyira jártas benne.”

A Heti Hetes műsorvezetője ebben az évadban is Nagy Ádám, aki nagyszerű lehetőségnek látja, hogy kipróbálnak új szereplőket a mostani szezonban. Kajdi Csaba visszatérő vendég a Heti Hetesben. Szerinte nincs határ, csak őszintének kell lenni a világgal szemben, és az visszamosolyog ránk. „Nyilván vannak olyan témák, amiket nem fogunk érinteni, de azért  itt őszintének kell lenni és viccesnek. Reméljük azok is leszünk.”