Spanyolországban életét vesztette egy kerékpáros a szenior versenyzők számára kiírt V. Soria Máster körverseny egyéni időfutamán. A sportoló verseny közben egyelőre tisztázatlan okból összeütközött egy másik versenyzővel, aminek nyomán rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett.
A versenyt szervező Club Deportivo Sport Navaleno azonnal felfüggesztette az eseményt, a helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak. A kerékpáros és csapatának kiléte, valamint a baleset körülményei egyelőre nem ismertek, írja a Marca című spanyol sportnapilap.
A kiadvány úgy tudja, hogy a helyszínen lévő mentők gyorsan a sérült versenyző segítségére siettek, de az újraélesztési kísérletek ellenére sem tudták megmenteni az életét.
Az V. Soria Máster körversenyen, amelyen mintegy száz versenyző indult, szombaton egy 10 kilométeres egyéni időfutammal kezdődött. A verseny az eredeti tervek szerint vasárnap ért volna véget a második és egyben utolsó, 90 kilométeres szakasszal Navalenóban.
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!