Cikkünk folyamatosan frissül…
„Építő gondolatok egy nagyszerű közösségben, beszédek, filmek, tánc és zene” – a szervezők így harangozták be a Kossuth térre szervezett tüntetést, aminek az apropójából csupán annyi derült ki előzetesen, hogy azokat várják, akinek nem tetszik a rendszer. A „Ne féljetek 2.0” a Facebookon fellelhető leírás szerint nem klasszikus tüntetés, hanem interaktív közösségi workshop és demonstráció keveréke, ahol a meghirdetettek szerint bárki elmondhatja a gondolatát, ehhez csupán kétperces beszédet kellett videóra venni az illetőnek és elküldeni az általuk megadott címre.
Az esemény szervezői: a KözTér, Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője), Skrabski Fruzsina (dokumentumfilmes, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány vezetője), Huth Gergely (a Pesti Srácok volt főszerkesztője), Renge Zsolt (fővárosi fideszes politikus), a CitizenGO, Kohán Mátyás (a Mandiner volt újságírója), Szabó László (önkormányzati képviselő), valamint Kurucz Dániel (a KözTér alapítója és vezetője).
18.00: Valamivel több mint 1300-an jelezték a tüntetés facebookos eseményénél, hogy kijönnek a Kossuth térre a kormány ellen tiltakozni, de ennek csak a töredéke jelent meg. Az már egyértelmű, hogy nem szombat este oszlatja fel magát a kormány. Az idő kellemesen őszies, a beszédeket a DJ egy kis retró válogatással vezeti fel. Olyan zenékkel próbálja beindítani a bulit, mint az A.D. Stúdió klasszikusa, a Páratlan páros, Mr. Ricktől a Szállj, csak szállj vagy a Tankcsapda Mennyország touristja.
3
Galéria: Ne féljetek! 2.0Fotó: Németh Kata / Index
18.18: Lehet kapni magyar és székely zászlókat is, ezúttal Magyar Péter arcképe nélkül. A kisebb 2000, a nagyobb 6000 forint. Dicséretre méltó zenei válogatás volt, egy random házibuliban hajnal 3 óra környékén szoktak felcsendülni ezek a dalok. Delhusa Gjon, Krisz Rudi, a Fekete vonat és a Nélküled után lépett a színpadra a házigazda Renge Zsolt, aki beszédét azzal kezdte, hogy a politikai uborkaszezon elmaradt a nyáron, ahogy a „beígért szeretetország” sem jött. Renge rögtön füttykoncertre és skandálásra késztette a tüntetőket, amikor arról beszélt, hogy egy cikk megjelenése után távolították el Gulyás Istvánt a közmédiából és szüntették meg a műsorát. Ezt a tüntetést neki is ajánlja, hogy legyen ez egy kiállás mellette és minden újságíró mellett, akit atrocitás ér.
Nem hagyjuk. Nem hagyjuk
– kezdett rá a párszáz fős tüntető tömeg.
18.30: „A miniszterelnökünk lesz a két lábon járó, közpénzből fizetett gyűlöletpropaganda” – ezt már Dezse-Zelenka Dóra influenszer mondta, majd arról beszélt, hogy Magyar Péter célja magyart a magyar ellen fordítani. Szerinte ideje magasabb fokozatba kapcsolni, „meg kell fogni még egy magyar kezét, terjeszteni kell a józan hangot”, mert csak így tudják visszafoglalni a hazájukat.
Bár pártpolitikamentesnek hirdették az eseményt, az újbudai Fidesz képviselője, Szabó László is felszólalt, aki rövid beszédében azt mondta, hogy egy demokratikus Magyarországon szeretne élni. Következett Mónus Benjámin, a Jövőépítő Fiatalok DPK alapítója, aki ehhez híven arról beszélt, hisz benne, hogy fel tudnak építeni egy szebb Magyarországot, ahol mindenki meghallgatja a másikat, a szélsőségekről pedig úgy vélekedett, zsákutca. Közben befutott biciklivel és utánfutójával a perecárus.
(Borítókép: Németh Kata / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
