Hétvégén ismét beköltözött a népszerű tehetségkutató az RTL képernyőjére, hiszen szombat este után vasárnap is az X-Faktor új évada fogja uralni a csatornán az esti műsorsávot, ahol ezúttal is az ország minden részéről érkező énekesek próbálják meggyőzni a mentorokat arról, hogy helyük van a színpadon. A műsor azonban nemcsak a versenyzők miatt tartogat idén újdonságokat, ugyanis a tavalyi mentorcsapatból Tóth Andi és Valkusz Milán is távozott. A helyükre Solére és egy régi-új arc, a korábban éveken át mentorként jeleskedő ByeAlex érkezett. Emellett pedig a Miller Dávid-Pápai Joci párost is Köllő Babettre és Ember Márkra cserélték.

Az új évad első válogatóján szombaton azonban hamar kiderült, hogy a mentorok idén sem pontosan ugyanazt keresik majd a jelentkezőkben. Gáspár Laci a céltudatos, elszánt versenyzőket várja, Majka továbbra is a jó hangot és a színpadi jelenlétet keresi, Solére szerint pedig az a legfontosabb, hogy valaki uralja a teret, és a színpad megnyugtassa. ByeAlex számára különösen fontos, hogy valóban tehetséges emberek jussanak tovább, így a tőle megszokottnál is szigorúbb zsűrizés várható tőle, mégis úgy érzi, mintha hazatért volna a műsorba.

A visszatérő mentor azt is elmondta, hogy sosem gondolta volna, hogy valaha újra visszatér az X-Faktorba, de hiányzott neki a műsor. Jó barátja, Gáspár Laci pedig hamar meg is mutatta, mi hiányozhatott Alexnek, hiszen ezúttal szamurájnak képzelve magát kimonóban, karddal érkezett a válogatóra. A cél az volt, hogy a jelentkezők is hasonlóan céltudatosak és elszántak legyenek, mint a szamurájok, de nem lennénk meglepődve, ha ezt követően Gáspárra a szamurájos helyett inkább a szamurajos szót használnák… 

A tavalyi évadhoz hasonlóan Majka és Gáspár között persze már most elkezdődött a csipkelődés. Amikor Solére arról beszélt, hogy az igazságtalanság zavarja a legjobban, Majka rögtön közbeszólt: „Engem a Gáspár Laci zavar nagyon.” A poénra Gáspár Laci is azonnal reagált, így hamar kiderült, hogy az új évadban sem maradunk a mentorok közötti szócsaták nélkül. Persze, mint azt Majka a héten adott interjújában az Indexnek is elárulta, a közöttük lévő konfliktus nem megjátszott, de vannak olyan műsorok, amelyek tudatosan a konfliktusokra építik fel tartalmaikat, mert a közönség szereti, ő azonban ezt inkább meghagyná másoknak – utalt vélhetően a rivális Megasztárra.

De ne váltsunk ilyen gyorsan csatornát, vissza az RTL-re.

Az első perctől gavallérok voltak, mintha Azahriah szellemét is megidézték volna

Minden kezdet nehéz – mondják, ezúttal azonban már elsőnek is olyan gavallérok érkeztek a színpadra, akiket talán még a tehetségkutatók legnagyobb ellenlábasai is képesek lennének legalább egyszer végighallgatni. A Gavallérock nevű duó a Megjöttünk című saját számmal állt színpadra, és bár a tizedik osztályos, 16 éves drámatagozatos fiúk rapprodukciója nem a zeneipar forradalmi újítása volt, de a refrén és a lendületük hamar megfogta a mentorokat. Az, hogy „X-Faktor, megjöttünk” pedig annyira bejött az ítészeknek, hogy ByeAlex és Gáspár Laci felállva tapsoltak nekik.

Persze ez magában még nem jelent semmit, de az értékelések alapján érdemes lehet figyelni a fiúkra a táborban is. ByeAlex arra kíváncsi, hogy a humoron kívül mit tudnak még, Majka pedig azt mondta: „Ha az én gyerekem pont ugyanilyen hülye lenne, mint ti, én büszke lennék rá.” Gáspár Laci szerint nehéz megtalálni a középutat a jó előadás és a humor között, de a fiúk jól elkapták a hangulatot. Nem meglepő, hogy Solére kicsit Majkát és Lacit látta bennük, és azt kérte tőlük, hogy maradjanak olyanok, amilyenek. A Gavallérock végül mind a négy igent bezsebelték, és továbbjutottak.

A produkciójuk azonban egy másik fontos dolgot is megmutatott:

az X-Faktorban továbbra is helyet kapnak azok a versenyzők, akik nem feltétlenül a klasszikus énekesi tehetségükkel, hanem a személyiségükkel és a szórakoztató jelenlétükkel tudják megfogni a közönséget.

A megszokott sablonokból a tapasztalt X-faktor nézők már sejthették, hogy ha valakiről kisfilmet is láthatunk a válogatós produkciója előtt, akkor vagy egy végtelenül pusztító, szórakoztató vagy tényleg kiemelkedő és tökéletes előadást láthatunk – szerencsénkre pedig a 18 éves, Hévízgyörkről érkező extravagáns megjelenésű Budavári Dóra, vagyis Sassy az utóbbiak táborához csatlakozott saját dalával. Az első hangok után hamar elhangzott a „megvagyunk” kifejezés is a mentorasztal mögül, amelyből már sejteni lehetett, hogy a mentorok idén is találtak olyan jelentkezőket, akikben komoly lehetőséget látnak.

ByeAlex később elmagyarázta, hogy azért mondták, hogy „megvagyunk”, mert ha Sassy a versenyzőjük, akkor már nyertek. Solére pedig megígérte, hogy meg fog érte küzdeni. A fiatal énekes végül mind a négy mentortól igent kapott, és továbbjutott, a produkciója után pedig érezhetően megváltozott a hangulat, és a mentorok is sokkal lelkesebben beszéltek arról, hogy idén milyen erős lehet a mezőny.

És talán nem is tévedtek, ugyanis a 18 éves Balogh Attila, művésznevén Szilver, szintén már a megjelenésének percében komoly benyomást tett a mentorokra. Mint mesélte, autentikus cigányzenén nőtt fel édesanyjának köszönhetően, és már most népes rajongótáborral érkezett a válogatóra – vagy 30 főt tett ki a „szűk baráti köre”. Saját, Bomba című dalával állt színpadra, amelynek flow-ja és hangszerelése is egyértelműen mai hangzást idézett, a produkcióban pedig volt valami Azahriah-féle hangulat, és ha csukott szemmel hallgattuk volna a produkciót, akár azt is hihettük volna, hogy az ő dala szól a színpadon.

Benyomásunkra némileg ráerősített a mentorok értékelése is, akik szerint a fiatal énekesnek még meg kell találnia a saját hangját. Solére azt mondta, hogy imádja, ahogy táncol, ByeAlex szerint pedig van benne dalszerzői véna, de még eredetibbé kell válnia. Gáspár Laci úgy érezte, hogy a dal jó volt, de énekben még fejlődnie kell. Majka eközben „Savanyú professzor” és „Citrom József” névvel illette a mezőnyből tényleg kiemelkedő előadás ellenére is kritikus mentorokat, de végül Szilver is megkapta mind a négy igent. ByeAlex – aki mivel már négyszer nyert, pontosan tudja mi kell a sikerhez – pedig már ekkor kijelentette: „Bárki bármilyen jól fog énekelni, ez a csávó fogja az X-Faktort megnyerni.”

Felnőtt az X-Faktor generáció

A 18 éves, debreceni Veres Anna a Killing Me Softly With His Song című dallal érkezett, és hamar kiderült, hogy az éneklés számára nemcsak egy hobbi, hanem családi örökség is. Az édesanyja, Bagosi Alexa ugyanis 2011-ben az X-Faktor második évadában szerepelt, és egészen a nyolcadik helyig jutott. Nem meglepő, hogy Anna édesanyja kíséretében érkezett a válogatóra, és a mentorok mellett Ember Márk műsorvezető is hamar felismerte – vagy a fülére súgták – az ebben rejlő sikertörténetet.

Ember Márk szerint különösen szép, hogy ez a műsor már olyan régóta megy, hogy egykor itt volt az anyuka, most pedig itt van a lánya. „Valahol valószínűleg akkor is lesz X-Faktor, amikor már Annának lesz lánya. És egy biztos, hogy Gáspár Laci akkor is itt lesz” – mondta a színész. A bulvárlapok oldalaira illő sztori mellett persze volt éneklés is, és Anna végül szintén simán továbbjutott.

Mellette pedig még több olyan tizenéves fiatal is sikerrel vette az első akadályt, akik még éppen csak megszülettek, vagy még alig éltek akkor, amikor az első évadok mentek a tévében. Szintén ezt a fiatal generációt erősítette az adás talán legnagyobb egyénisége, a 17 éves Baki Richárd, művésznevén Ramszesz is, aki elmondása szerint techno-rappel készült a válogatóra. A produkció alapja pedig kifejezetten jó is volt, és a szöveg is rendben volt – a kortársakkal ellentétben ugyanis nem a bulizás, drog és italozás hajszolásáról, hanem pont hogy a kábítószerek károsságáról is szólt a dala.

A mentorok így tovább is küldték, és még a legnagyobb támogatója, a nagymamája is felment hozzá a színpadra, ami újra egy kis lelket varázsolt a műsorba. 

A jó produkciókat végül a 17 éves, szentendrei Puy Gréta Anna éneklése koronázta meg igazán, aki a Radiohead Creep című tehetségkutató-kedvenc dalának AI által átdolgozott verziójával érkezett. A produkció azonban a bajlós jelek ellenére nagyot szólt, és már az első hangok után érezhető volt, hogy ő lehet az este legjobb énekese – már csak azért is, mivel az adásokat általában egy hasonlóan nagy durranással szokták zárni a szerkesztők. 

Persze az X-Faktor nem kizárólag a jó énekesek miatt volt érdekes. 

A Party Őrség egy jó ügyért érkezett

Ezúttal sem maradhatott el ugyanis az egyik legfontosabb tehetségkutatós fegyver, vagyis a valóban szomorú és szívszaggató emberi történetek bemutatása. Ez a nevetés után egy teljesen ellentétes érzelmet vált ki a nézőkből, az X-Faktor pedig láthatóan továbbra is remekül tudja kombinálni a két végletet. Egyik pillanatban még azon nevetünk, hogy valaki teljes meggyőződéssel énekel hamisan, a következőben pedig már egy rehabilitáció költségei miatt szorul össze a gyomrunk.

Ezúttal ráadásul egy olyan történetet ismerhettünk meg, amely nem közvetlenül az előadókhoz köthető, mégis társadalmi összefogásra sarkall.

A válogató egyik legmeghatóbb pillanata ugyanis a Party Őrség nevű duó érkezése volt. A Veszprémből érkező 16 éves fiatalok ráadásul nem azért jöttek, mert különösebben jó énekesek lennének, mert fogadtak a haverjaikkal vagy azért, mert hírnévre vágynának. Hanem egy tényleg jó ügyért. A példamutató fiatalok ugyanis távoli ismerősük, a négy végtagra mozgássérült, műtéten átesett Örs rehabilitációjára gyűjtenek, amely évente 10 millió forintba kerül, és eddig már 2 milliót sikerült is összeszedniük egy bál alkalmával.

A csapat ezúttal azt szerette volna, hogy az általuk hozott X-Faktor-relikviák aláíratásával, majd azok elárverezésével tudjanak segíteni. Ehhez mérten a mentorok készségesen alá is firkantották a poharakat, majd Majka 500 ezer forintot azonnal felajánlott emelett a költségekre, amin felbuzdulva ByeAlex szintén csatlakozott a felajánláshoz, újabb félmillió forinttal beszállva. A közönség pedig szintén segíthet, az X-Faktor közösségi oldalán közzétett bejegyzésben minden információ elolvasható

És erre ráadásképp még az Open Stage klasszikusát, az Aranka szeretleket is előadták, ami bár továbbjutást nem ért, a céljukat vélhetően így is túlteljesítették. 

Emszí egó és Bécike sem lesz szamuráj

Az X-Faktor első adása ráadásul ezúttal sem szűkölködött rossz és gyengébb produkciókból sem, ami továbbra is a válogatós adások legfontosabb hajtórugóját jelentik. Ezért is jár a köszönet Ürmös Istvánnak, az Emcego, vagyis „emszí egó” művésznéven érkező versenyző ugyanis például kifejezetten nem volt kiemelkedő előadó, de a produkciója és szövege mégis annyira szórakoztató (?) és meggyőző volt, hogy a mentorok végül továbbküldték. Talán ez jelenti azt, amikor azt mondják, hogy ez a műsor nem kizárólag a tehetségről szól, hanem a szórakoztatásról is…

Ez persze továbbra is felveti a kérdést, hogy mennyire etikus egy olyan versenyzőt továbbjuttatni, akiről a mentorok is tudják, hogy a következő körben úgyis kirakják?

A legnagyobb probléma ezzel talán az, hogy ezek a versenyzők ugyanis könnyen elhihetik, hogy valóban jók, és később nagyobbat csalódhatnak, amikor a táborban kiderül, hogy mégsem. A válogató és a következő kör között eközben lelkiismeretesen készülnek a táborra, majd időt, energiát és pénzt nem sajnálva elutaznak oda és végigcsinálják azt, majd nagyot puffannak, hiszen onnan már nyilvánvalóan nem juthatnak tovább… A műsorok készítői ennek ellenére évről évre beépítik ezt a tehetségkutatókba, ami érthetően nem maradéktalanul nyeri el mindenkinek a tetszését.

Bár elsőre sokszor a megalázó szó juthat eszünkbe a nyers negatív értékeléstől, mégis talán könyörületesebb az, amikor valakit már azonnal, határozottan hazaküldenek a mentorok. Így járt a 32 éves Mihályi Béla, művésznevén Bécike is. A jelentkező Kis Grófo Olaszosan Gigolosan című számát próbálta meg előadni, a felvezetőjében ráadásul még Majka nevét is összemosta a magyar miniszterelnök nevével, így születhetett meg neki köszönhetően Magyaros Péter karaktere. A produkció azonban végül meglehetősen rosszul sikerült, ami már akkor borítékolható volt, amikor a mentorok már előre sem magasztalták túl Grófo munkásságát….

Az adásba került jelenet azonban némileg megalázónak hatott, hiszen az énekest egyértelmű nem értékelés helyett már a dal közben levezette Gáspár Laci a színpadról, miközben a jelentkező még énekelt. A mentor cserében legalább egy jó poént elsüthetett: „Olaszosan jött, angolosan távozott.” – mondta.

A jelenet ugyan a műsor szórakoztató oldalát szándékozott erősíteni, de közben ismét felvetette azt a kérdést, hogy mennyire etikus egy jelentkezőt a nézők előtt nevetség tárgyává tenni. Tudom, tudom, minek ment oda, hiszen ezzel ezt vállalta, de nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a válogatókban gyakran előfordul, hogy a mentorok és a műsor készítői nemcsak a tehetséget, hanem a jelentkező személyiségét és reakcióit is felhasználják a műsor nézettségének generálása érdekében.  Persze nem érdemes egy szórakoztatásra készült showműsort túlanalizálni…

Mi televízióműsort forgatunk, a nézők igényeit is ki kell elégítenünk. Ehhez jó műsort kell gyártanunk, amihez az kell, hogy mindenféle dolog megjelenjen a képernyőn. Mi senkit nem akarunk lejáratni vagy kinevettetni. Aki a színpadra lép, vállalja, hogy a tévében leadhatják azt, nekünk pedig az a dolgunk a tehetségek felkutatása mellett, hogy szórakoztassuk a legjobb tudásunk szerint az embereket

– reagált lapunknak Majka a hét közepén erre a felvetésünkre.

A szombati válogató ráadásul még csak a kezdet volt,  az X-Faktor hétvégén dupla résszel jelentkezik, így vasárnap este 20 órától újabb jelentkezők érkeznek, és tovább folytatódik a küzdelem a mentorok igenjeiért. A nemekért láthatóan ugyanis ezúttal sem kell majd túl sokat küzdeni…

(Borítókép: RTL) 

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!