A DAC–Slovan rangadókat mindig parázs hangulat kíséri a lelátón, ezt nem egyszerű meccsként élik meg a szurkolók, hanem magyar–szlovák csataként is.
Az előző idényben a dunaszerdahelyiek négyszer kikaptak a bajnokságban a pozsonyiaktól, így nem csoda, hogy a hazai drukkerek már úgy tekintettek a nagy riválisra, mint Hókuszpók a törpökre: üldözik ugyan őket, átmenetileg talán felül is kerekednek, de a végén mindig a hupikékek örülnek.
Valami hasonlót élhettek át a csallóközi szurkolók is a legutóbbi szezonban, ezt az érzést pedig most egy rendkívül szellemes drapérián is megörökítették: a kék-sárga sálas Hókuszpók két Slovan-címeres törpöt tart a karmai között, azzal a felirattal, hogy „Folyton ezek az átkozott törpök”.
A performansz aztán tökéletesen sült el, mert ezúttal az történt, ami a mesében soha: Hókuszpók legyőzte a hupikék törpikéket, vagyis a Dunaszerdahely a Slovant.
Ráadásul a DAC a 7. forduló után, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, vezeti a szlovák bajnokságot.
(Borítókép: dac1904.sk / Fekete Nándor)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
![]()
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!