Ma már boldog-boldogtalan fotózik mindent a telefonjával, a reggeli ábrázatától kezdve az ebédjén át a kihúzott vasalóig. Ám e földönkívüliek számára kissé furcsának ható szokásunk bizony nem jöhetett volna létre egy francia úr, Joseph Nicéphore Niépce találékony elméje nélkül. 200 éves a fényképezés, aminek most izgalmas emléket (sőt, emléksorozatot!) állít a budapesti Francia Intézet támogatásával a Mai Manó Ház is. Kezdetnek bemutatja Émile Zolát, ezúttal a fotográfus kalapjában, és az ő rendhagyó családi életét, illetve a magyar származású Nora Dumast, akinek egy hófehér ló hozta meg a szakmai áttörést. Fiala Borcsa írása.
–
200 évnyi pixel
Émile Zolát talán nem kell bemutatni senkinek, a 19. századi francia regényírót, a Nana, A Patkányfogó vagy a Hölgyek öröme szerzőjét, akinek legutóbb 2013-ban került az egyik regényéből filmes adaptáció a mozikba: a Therese Raquin című erotikus thriller. A történelemrajongóknak pedig derenghet Zolának a Dreyfus-ügyben írt híres J’Accuse…! című írása is. Ám Émile Zolát, a fotográfust minden bizonnyal eddig csak nagyon kevesen ismerték. Ami óriási hiba (mindjárt mondom, miért), de szerencsére gyorsan orvosolható.
Önarckép, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
A fotográfia 200. születésnapja alkalmából jövő év szeptemberéig ünnepelhetjük Joseph Nicéphore Niépce forradalmi találmányát. Ehhez csatlakozik A Mai Manó Ház a budapesti Francia Intézet támogatásával: 2026 szeptemberétől egy éven át A francia fény két évszázada címmel összesen 26 izgalmas programmal fog tisztelegni a fotográfia kétszáz éves öröksége előtt. Ennek az egyik megnyitó tárlata az a gyűjtemény, melyet Zola legintimebb fotográfiájából állítottak össze. De jön még André Kertész, Brassaï és Janine Niépce, illetve jó pár kortárs alkotó, úgyhogy érdemes az ujjadat a francia fotográfia ütőeren tartanod.
A testőrség, Médan, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
Zola és az ő kissé rendhagyó családi háttere
A francia regényíró negyvennyolc éves volt, amikor egy baráti nyaralás során megismerkedett a fotózás technikájával. Érdekesség egyébként, hogy
Zola szinte egyidős a fotográfiával, az első fényképészeti eljárás szabadalmát egy évvel a születése előtt nyújtották be.
Annyira megtetszett neki a dolog, hogy maga is belekezdett a fotózásba, autodidakta módon sajátítva el a művészet csínját-bínját. Ez aztán annyira beszippantotta, hogy még saját laboratóriumot is berendezett, ahol egymaga hívta elő képeit, és több mint kétezer üveglemez-negatívot készített. Míg íróként főleg a társadalom struktúráira, konfliktusaira és igazságtalanságaira fókuszált, a fényképei egészen más megközelítéssel bírnak. Intim családi jelenetek, képek a gyerekeiről, baráti csoportképek, ő maga a biciklije mellett, de a párizsi dolgozószobájáról is készített fotókat.
Émile Zola és Alexandrine barátokkal, Médan, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
E képek egy része azért is érdekes, mert bepillantást enged Zola rendhagyó családi életébe.
Jeanne Rozerot kanapén fekve, kezében a Travail (Munka) című regénnyel, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
Az író harmincéves korában vette feleségül Alexandrine Meleyt, tőle azonban nem született gyereke. 48 éves volt, amikor szerelmi viszonyt kezdett az akkor mindössze 21 éves Jeanne Rozerot-tal, a mosónővel, akit a felesége alkalmazott. A kapcsolatot egy darabig igyekezett titkolni, kettős életet élt. Jeanne-nal egy fia és egy lánya született: Denise és Jacques. „Apám ugyanazzal a szenvedéllyel fényképezett, mint amellyel minden másnak is szentelte magát. Ezért élő emlékeink vannak a magánéletünkről” – mesélte a lánya, Denise Le Blond-Zola.
Denise és Jacques szappanbuborékot fújnak a verneuil-i kertben, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
Száműzetésben
Izgalmas látni azokat a képeket is, amiket Zola kényszerű londoni tartózkodása alatt készített. Az író egy nyílt levele miatt volt kénytelen elhagyni egy bő esztendőre a hazáját. A Dreyfus-ügy a 19. század végi Franciaország legnagyobb politikai és társadalmi botránya volt, amelyben Alfred Dreyfus zsidó származású tüzérszázadost hamisan megvádoltak kémkedéssel, majd lefokozták és száműzték anélkül, hogy védőügyvédjének betekintést engedett volna a periratokba. Émile Zola 1898. január 13-án nyílt levelet írt „J’Accuse…!” („Vádolom!”) címmel, melyben antiszemitizmussal vádolta Franciaország elnökét, illetve rámutatott a bírói hibákra és a bizonyítékok elégtelenségére.
A címlapon közölt levél óriási felháborodást váltott ki, Zolát elítélték rágamazásért, így kénytelen volt Angliába szökni.
Kutya és gazdája egy londoni utcán, 1898-1899 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
Egy véletlenül előbukkanó gyűjtemény
Magyar vonatkozása is van a kiállításnak, méghozzá Nora Dumas, azaz születési neve szerint Telkes Nóra személyében. A budapesti születésű nő előbb Párizsba költözött, majd a történelem viharai elől Svájcba, végül Amerikába disszidált. A fotózással viszonylag későn, 35 évesen ismerkedett meg, ám hamar megtalálta benne a hivatását. Az 1930-as évek Párizsában olyan meghatározó fotográfusok és művészek közegében dolgozott, mint André Kertész és Brassaï.
Nora Dumas — Két hátizsákos fiú a folyóparton, Moisson, 1937
Nora Dumas előszeretettel fotózta a vidéki életet, a mezőgazdasági munka nehézségeit, képei megmutatják az emberek, az állatok és a táj egymásrautaltságát, mégis elsősorban a mindennapi életben rejlő szépségre fókuszált.
A nagy áttörést egy fehér lóról szóló képe hozta meg számára, amit sok magazin publikált. (Ez is megtekinthető a kiállításon.)
A Mai Manó tárlata azért is izgalmas, mert a képeket jó darabig elveszettnek hitték. Nora Dumas Dallasban élő unokaöccse évtizedeken át őrizgetett egy nagy mappát tele fényképekkel, családi dokumentumokkal és a fotókkal, ám a halála után ez elkallódott. Végül évekkel később egy floridai bolhapiacon bukkant fel újra.
Nora Dumas — Fiú úszás közben, Moisson, 1930-as évek
Még egy érdekfeszítő gondolat: Nora személyes látásmódja által betekintést nyerhetünk arról is, vajon szerinte művészetnek lehet-e a fotózást tekinteni. Vannak, akik szerint semmiképp, hiszen itt nem a művész keze dolgozik, hanem a gépe és a kémia. De akkor hogyan magyarázható, hogy két fotós egészen eltérő képet készíthet ugyanarról a helyszínről, ugyanolyan géppel? – teszi fel a kérdést Nora, aki elmesél egy napot, amit Ergy Landau szintén magyar származású francia fotográfussal töltött vidéken. „A fényképek is tükrözik az alkotójuk személyiségét” – vallja egy 1935-ben írt szövege szerint.
A Zola, a fényíró illetve az Egy humanista tekintet – Nora Dumas újrafelfedezése 2026. szeptember 3. – október 25. között tekinthető meg a Mai Manó Házban.
Kiemelt kép: Émile Zola: Jeanne, Denise és Jacques kerékpáron, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo. Képek forrása: Mai Manó Ház
Várunk a WMN-Tagságba!
A WMN igazodási pont egy keszekusza világban, és egy lélegzetvételnyi nyugalom a feszültség társadalmában. Reagálunk a társadalomra és a világra, amelyben élünk. Figyelünk a közös ügyeinkre, a közösségi és magánéleti tereinkben zajló, mindannyiunk életét meghatározó folyamatokra és figyelünk rád. Ha szeretnéd, hogy megmaradjunk, és továbbra is létezzünk, támogass minket a tagsággal, és férj hozzá minden tartalmunkhoz!