A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon láthattuk Cédric Kahn legújabb, 15/18 – A Place to Heal című versenyfilmjét. A francia szerzői filmes világ fenegyereke kiváló, fajsúlyos és nagyon aktuális alkotást varázsolt a vászonra. Új filmje egy ifjúságpszichiátriai osztály hétköznapjait követi nyomon és a szülők szerepének vizsgálata mellett arra keresi a választ, hogy létezik-e egyáltalán – a szó klasszikus értelmében – őrület, vagy csak mindannyian végtelenül törékenyek vagyunk. Egyáltalán, van-e olyan természetes eszközünk, amelynek segítségével a mentális egészség, a gyógyulás útjára léphetünk. Kahn szerint ez az eszköz (kissé „feldmárista” módon) a szeretet és a figyelem.
Ábrázolni a legfontosabb témát
A zsidó származású francia rendező és színész keresve sem találhatott volna fontosabb és aktuálisabb témát, mint a fiatalok mentális egészsége. Tudjuk jól, hogy a serdülők egyre szélesebb tömegei szenvednek pszichés zavaroktól. A folyamatban pedig gyújtópontot jelentenek olyan jelenségek, mint a koronavírus-járvány miatti lezárások, az elmagányosodás, az elhanyagolás, az egészségtelenül felgyorsult élet és a közösségi média.
Kahn, aki filmjében az osztályvezető pszichiáter szerepét alakítja, hosszú hónapokig figyelte egy fiatalkorúak számára fenntartott pszichiátriai zárt osztály mindennapjait. Csak ezt követően kezdett a fejében már formálódó forgatókönyv megírásába. Elmondása szerint számos betegséggel és problémával találkozott, amelyek egy részét (de a nézők iránti figyelmességből nem a legsúlyosabbakat) a filmjében is megelevenít. A történet skizoaffektív, zavaros, önbántalmazó, szuicid hajlamú, depressziós, borderline zavarral és dühkezelési problémákkal küzdők, valamint egy transz kamasz történetét is megeleveníti. Egy-két kivételtől eltekintve közös pont mindannyiuk életében, hogy
szüleik, környezetük nem figyelt rájuk, lényegében nem szerette őket eléggé. eLHANYAGOLTAK, PROBLÉMÁIK HÁTTERÉBEN PEDIG ABÚZUS ÁLL.
A film története úgy indul, hogy egy gyermekkorában szexuálisan bántalmazott lány visszatér az osztályra, vele párhuzamosan pedig egy fiatal, ambiciózus pszichiáter is megkezdi praxisát.
A kulcsok
A film úgy zárul, hogy egy másik lány a szerelemnek köszönhetően végre ki tudja mondani, hogy mi fájt neki, végre ki tudja mondani, hogy mit tettek vele. Az ambiciózus fiatal pszichiáter pedig felismeri, hogy milyen nagy fába vágta a fejszéjét, miközben neki is vannak problémái. Olykor még ő sem tud mit kezdeni az indulataival.
Kahn nem ad könnyű válaszokat az alkotásában megelevenedő problémákra. Eleve nem pszichotikus őrülteket, hanem a maguk nemében különleges, de súlyos problémákkal élő embereket láttat, akiknek
figyelemre, közösségre és szeretetre van szükségük a gyógyuláshoz.
A rendező eközben láthatóan hisz a meggyőződéses, elhivatott szakemberek munkájában, de legalább ilyen fontosnak tartja a szerelmet és a közösség erejét.
Nem gondolná, hogy kezdők
A kamaszokat alakító színészek mind kezdők, de egy percig sem gondolná róluk a néző. Vérprofik. Olyan hitelességgel alakítanak, amihez csak felnőni szeretne számos ismert, befutott színész. A közel kétórás produkció minden perce élvezetes. A zene és a látványvilág is dicséretes. Ebbe a filmbe egyszerűen nem tudok belekötni.
Elgondolkodtat, megnevetett és megríkat.
Mi kell még? Remélem, hogy a hazai mozik is vetíteni fogják, így az érdeklődő olvasók is láthatják. Elsősorban szülőknek ajánlom, akik a rendező szerint soha de soha sem hibáznak.
10/10
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!