Ryan Reynolds lezuhan a Szovjetunióban, Kenneth Branagh pedig felkarolja, hogy aztán együtt csináljanak végig egy komplett nyolcvanas évekbeli akciófilmet. A Mayday nem hibátlan, de semmilyen téren nem vall kudarcot, egy dolgot pedig nagyon jól csinál: felhőtlen szórakozást kínál, amíg tart.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

John Francis Daley és Jonathan Goldstein már az Éjszakai játék és a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület című darabokkal is megmutatták, hogy nagyon érzik azt a fajta nagyközönségi szórakoztatást, amelyben az akció, a humor és a szerethető karakterek nem egymás rovására próbálnak működni. A Mayday esetében most egyenesen 1987-be, a hidegháború utolsó éveibe repítik vissza a nézőt, hogy pontosan ezekből az alapanyagokból főzzenek nekünk egy régimódi, mégis frissnek ható akciómozit.

Ryan Reynolds Troy „Assassin” Kellyt, az amerikai haditengerészet vagány pilótáját alakítja, akit egy titkos küldetés során lelőnek a Szovjetunió felett. Az ellenséges területen ragadt katona aztán a lehető legvalószínűtlenebb segítőtársba botlik, a Kenneth Branagh által megformált volt KGB-s szuperkatonába, aki az erdő közepén él és feltűnően nagy rajongója az amerikai álomnak. Nikolai tehát megmenti a bajba került amerikait, amivel egy hamisítatlan buddy movie akciómozi veszi kezdetét, tele meneküléssel, frenetikusan elborult pillanatokkal és szórakoztató filmes utalásokkal.

Bár ezen a ponton könnyű lenne azt gondolni, hogy a Mayday nem több egy újabb nosztalgiára építő streamingfilmnél, Daley és Goldstein szerencsére ennél jóval többet hoznak ki az alapanyagból. A film egyfelől pontosan tudja, mennyire kell komolyan vennie magát, másfelől viszont nem átall olyan dolgokkal foglalkozni, mint a nagypolitika embertelensége, a propaganda táplálta ellenségképpel való leszámolás vagy a kisember mindennapi hőstetteinek fontossága. Bár az említett témákban nem születnek világmegváltó gondolatok, a megoldások pedig képtelenek meghaladni a közhelyek szintjét, mégis kijár a dicséret amiatt, hogy az alkotók nem akarták egy szimpla nosztalgiatripként eladni a filmjüket.

Reynolds és Branagh párosa erős kémiával dobja fel a mozit. Reynolds kisujjból kirázza a vagány, mégis érzékeny macsó figuráját és Branagh számára sem jelent különösebb kihívást az intézményesített erőszakból kiábrándult, Amerika-mániás remete karaktere. Az egész pedig ezúttal több, mint az elemek összessége: teljesen hitelesnek és átélhetőnek hat a két szereplő csipkelődése, kölcsönös bizalmatlansága, majd lassan kialakuló barátsága, amit a cselekmény nyilvánvaló túlzásai sem képesek elrontani.

Mert hát végső soron itt mégis csak egy könnyed akciófilmről van szó, amiben egymást követik a nagy menekülések, verekedések és robbanások, és bizony a Mayday ilyen téren sem vall szégyent. Bár itt-ott csúnyán kilóg a CGI-lóláb, azért összességében senkinek nem kell majd évek múlva kiradíroznia ezt a darabot a filmográfiájából, ha munkát szeretne kapni Hollywoodban. Sőt, helyenként egészen kreatív beállításokat is kapunk, melyek ismerősek lesznek azok számára, akik látták a rendezők fentebb már említett Éjszakai játék című munkáját. A bunyók, az autós üldözések, sőt, még a légi harcok koreográfiája is teljesen rendben van és bár a sztori csavarjai senkit nem fognak megpörgetni a fotellel együtt, azért helyenként tudtak meglepőt húzni a forgatókönyvírók.

Bár Hollywoodnak ez nem mindig szokott menni, ezúttal többé-kevésbé sikeresen találták el a nyolcvanas évek végének hangulatát, bár azért helyenként rendesen el lett túlozva a szovjet panelromantika. Még jó, hogy az alkotás ilyenkor sem veszi komolyan magát, elidegenítő realizmus helyett viccesen képeslapszerű beállításokkal illusztrálja a cselekmény hátteréül szolgáló tájakat. Ennek megfelelően a hidegháborús paranoia sem thrillerszerű, inkább komikus, a főgonosz pedig nem több egy felskiccelt rajzfilmfiguránál, de azért ha kell, jut egy kis izgalom is a viccek mellé, csak hogy tétje is legyen a dolgoknak.

A Mayday nem akarta megváltani a világot, ám emiatt nemigen lehet haragudni rá. Ha csak simán egy nosztalgikus akciómozit rendelt volna be az Apple, hogy tudja mivel promózni a streamingplatformja nagyjátékfilmes kínálatát, a végeredménnyel akkor sem lehettünk volna elégedetlenek, az alkotás ugyanis eképpen is kiválóan működik. Az már csak hab a tortán, hogy a főszereplők közötti dinamika kiváló, az pedig még ezen felül is egy hatalmas piros pont, hogy a sztori szólni is akar valamiről – mármint azon kívül, hogy két szórakoztató pali fejvesztve menekül a szovjetek elől a hidegháború utolsó éveiben.

Mayday

A két főszereplő között kiváló a kémia
Könnyed, de azért van mondanivalója
Itt-ott nem túl erős a CGI
Feledhető, de amíg tart, remek szórakozás

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.

Hírlevél feliratkozás

Támogatott és ajánlott tartalmaink