A magyar válogatott középpályásával a kispadon a Bournemouth cikkünk írása pillanatában a Real Sociedad otthonában lép pályára az Euróa-ligában. Az angol csapat első európai kupameccsén rögtön egy rekorddal kezdett, Adam Smith révén.
A Bournemouth ikonja és csapatkapitánya azzal, hogy kezdőként kapott lehetőséget Spanyolországban, rögtön egy abszolút rekordot is megdöntött.
Smith, 35 évesen és 141 naposan ugyanis a legidősebb angol debütánsa lett egy európai kupasorozatnak. A korábbi csúcsot az Ipswich Town játékosa, Reginald Pickett tartotta. Pickett még 1962-ben (!), 35 évesen és 317 naposan játszotta első európai kupameccsét az AC Milan ellen.
Adam Smith egyébként is elnyűhetetlen játékosa Tóth Alexéknak. Először a 2010/11-es idényben szerepelt kölcsönben a Bournemouth-ban, még a Tottenham kölcsönjátékosaként. Ezt követően 2014-ben szerezte meg végleg a játékjogát a ‘Cherries’. Smith azóta már a 431. meccsén lépett pályára a Sociedad ellen.
(Borítókép: Photo by Warren Little/Getty Images)