Orosz tisztviselők szerint kibertámadás érte az ország szavazórendszereit, miközben az országban a háromnapos Duma-választás a második napjához érkezett. A Radio Free Europe szerint a hatóságok egyszerre igyekeznek leküzdeni a választói közönyt és a lakosság egyre nagyobb elégedetlenségét az Ukrajna elleni teljes körű háború miatt, amely már az ötödik évében jár, és nem látszik a vége.

A szeptember 19-én közölt állításokat független forrás egyelőre nem erősítette meg. Ella Pamfilova, az ország legfőbb választási tisztviselője pedig azt mondta, hogy a zavarkeltési kísérleteket sikerült megakadályozni, részleteket azonban nem osztott meg. Az orosz digitális minisztérium szerint az ország csendes-óceáni térségeiben szabotázst kíséreltek meg egy kommunikációs vonal ellen, a szavazást azonban ez nem zavarta meg.

Az Állami Duma, vagyis a parlament alsóházának mostani megválasztása az első parlamenti választás Oroszországban Moszkva 2022-ben indított háborújának kezdete óta. 2024-ben elnökválasztást is tartottak, amelyet Vlagyimir Putyin fölényesen megnyert. A hivatalos adatok szerint szeptember 19-én délig a választásra jogosultak nagyjából 33 százaléka járult az urnákhoz.

A lap szerint a szakértők közül kevesen számítanak jelentős fordulatra a 450 fős Dumában, amelyben a Kreml-közeli Egységes Oroszország kormánypárt „uralkodik”. Kiemelték, hogy a Kreml politikai tanácsadói évek óta különféle eszközökkel alakítják az ország választási és közigazgatási rendszerét, hogy a választások előre meghatározott eredménnyel záruljanak.

A hivatalos eredményekre legkorábban szeptember 21-én késő este lehet számítani.

(Borítókép: Egy nő leadja a szavazatát az orosz parlamenti választásokon Klimovszkban, Oroszországban 2026. szeptember 19-én. Fotó: Igor IVANKO / AFP)

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!