15:00 – Már gyülekeznek a tüntetők a Terror Háza Múzeum előtt. A hivatalos esemény 15:00-kor kezdődik.

15:13 – A tüntetés Nagy Feró fellépésével kezdődött, aki a Beatrice 1991-es XX. század című dalát adta elő. Több demonstráló magyar zászlót lobogtat, néhányan ütemes tapssal kísérik a dalokat. A rendőrök az Izabella utcánál zárták le az Andrássy utat.

15:18 – György-Horváth Zsuzsa, a Patrióta műsorvezetője úgy fogalmazott a színpadon, hogy „nemzeti önbecsülésünk és szabadságvágyunk szimbóluma” a Terror Háza, ezért meg kell védeni. György-Horváth Zsuzsa köszönetet mondott Schmidt Máriának, valamint Bayer Zsoltnak is.


György-Horváth Zsuzsa

13

György-Horváth ZsuzsaGaléria: Demonstráció a Terror Házánál(Fotó: Szollár Zsófi / Index)

15:41 – Bencsik András azzal kezdte beszédét, hogy „emlékezzetek, az elmúlt száz évben háromszor rontott rá a kommunista baloldal saját nemzetére, mert dühöt és gyűlöletet váltott ki belőle az emberek szabadságvágya”.

A publicista szerint minden tisztességes magyar ember közös kincse 1956, de akinek sötét a lelke és a gondolatai, abban félelmet és gyűlöletet kelt. Bencsik András úgy látja, a szeretet és a gyűlölet küzdelme évszázadok óta tart, és nem ért véget.

Bencsik András kifejtette: először a szovjet hadsereg rombolta le a szabadság bástyáit, majd 2006-ban rontottak rá a „kommunisták és posztkommunisták parancsára az ártatlan emberekre, bemocskolva ’56 emlékét”, amire 2010-ben adtak választ a kétharmados forradalommal.

Most itt vannak az újkommunisták, akik el akarják fojtani, meg akarják gyalázni ’56 emlékét, és eltörölni évszázados bűneik nyomát, mert Brüsszelben úgy rendelkeztek, hogy vannak bűnök, amelyekért jutalom jár

– jelentette ki Bencsik András, hozzátéve: „a Terror Háza kinyilvánította, hogy csak egyféle igazság létezik, ami különbséget tesz a jó és rossz között. Nincsenek sem jó kommunisták, sem jó nácik, csak rossz kommunisták és rossz nácik vannak.”

„Szabadságot a politikai foglyoknak! Engedjék szabadon Bús Balázst és a többieket! El a kezekkel a Terror Házától” – követelte a publicista, mire a tüntetők rákezdtek: „Nem hagyjuk, nem hagyjuk!”

Szentesi Zöldi László a határhelyzetekről beszélve hangsúlyozta: akkor van baj, ha az ember nem a haza védelmében, hanem a saját népe ellen vezényel rohamot.

Ami Magyarországon történik, arra nehéz szavakat találni. A kormány vezetője vendégként érkezett közénk, és vendég is maradt. Azt mondja magáról, hogy keresztény és nemzeti, de nem láttuk itt 2002-ben, amikor egymás mellett álltunk a Terror Háza megnyitóján. Azt mondja, demokrata, de fenyegeti a másként gondolkodó polgárokat, és saját erőszakszervezetet állít fel. Állítólag Fradi-szurkoló is

– mondta Szentesi Zöldi László, hozzátéve: „Magyar Péter, az örök vendég köpönyeget váltott. Miniszterelnökként nem oltalmazza a hazát, hanem utat nyitott a törvénytelenségnek, demokrácia helyett diktatúrát épít. El akarja venni azt, ami a miénk, a magyar népé. Az Alkotmánybíróság, az FTC, a Terror Háza, Schmidt Mária, minden, ami ebben az országban van, a miénk, mi vagyunk a nép, mi is a magyar nép vagyunk.”

Szentesi Zöldi László úgy látja, sokan vannak, de még nem elegen, akkor lesznek többségben, ha az emberek legyőzik a félelmeiket, és a teljes nemzeti tábor megérti, hogy nem elég akarni, tenni is kell, valamint akkor, amikor a tiszások is felfogják, hogy a bűn után bűnhődés következik.

„A kormány összeomlása elkerülhetetlen” – közölte a publicista. „Viktor, Viktor” – skandálták a tüntetők.

Szentesi Zöldi László szerint az egzisztenciális gondokon túl akkor jön el a határhelyzet, amikor valamit mondani kell arról, hogy miért fogadhatnak örökbe egynemű párok gyermekeket, miért veszünk részt fegyverrel az orosz–ukrán háborúban, valamint miért vannak migránsok az utcákon.

A publicista úgy vélekedett, hogy a nemzeti oldal megújulása nagyobb feladat, mint a kormány kifullasztása, de dolgoznak rajta, és megcsinálják. Szentesi Zöldi László végül azt kérte, hallassák a hangjukat, és ne féljenek.

15:50 – Menczer Tamás, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője közölte, az áprilisi választásról már mindenki mindent elmondott, a tanulságokat levonták, de egy csődbe ment országot vettek át 2010-ben, és szerinte büszkének kell lenniük az elmúlt 16 évre és arra, amit ezalatt elértek.

Menczer Tamás szerint levonták a tanulságokat, azt elismerte, hogy nem voltak hibátlanok, de ha rajta múlik, ezeket többet nem követik el. „A régi könyvet becsuktuk, új könyvet írunk” – mondta. Hangsúlyozta, ugyanúgy fog dolgozni ellenzékben, mint ahogy a kormányban dolgozott.

A politikus felrótta, hogy a kampányban 480 forintos benzinárat követelt a Tisza Párt, azonban a kormányra kerülés után már nem vezették be. Menczer szerint Kapitány István hiába kérte rajtuk számon, hogy nem ezer forint a benzin literenkénti ára, közelednek afelé. Menczer Tamás felszólította a kormányt, hogy vezesse vissza a védett árakat, a benzin esetében az 595, a dízel esetében pedig a 615 forintos árat, de a 480 forinttal is kiegyeznének.


Menczer Tamás





13

Menczer TamásGaléria: Demonstráció a Terror Házánál(Fotó: Szollár Zsófi / Index)

A volt képviselő kitért a Lannert Judit által korábban elmondottakra, „a kormány a tanároknak nem ad, hanem még azt is elveszi, ami a munkájukért eddig járt nekik”. A tömeg ekkor „mondjon le” skandálásba kezdett. Menczer szerint a Tisza Párt ígéreteiből „rekordmagas üzemanyagár, rekordmagas költségvetési hiány és rekordmagas államadósság lett, meg egy 300 milliárdos megszorítócsomag”.

Menczer Tamás szerint egyvalamiben igazat mondtak: „Ha a bohóc bemegy a palotába vagy a parlamentbe, akkor nem a bohócból lesz király, hanem a parlamentből cirkusz”.

A Fidesz politikusa úgy látja, a „színháznak”, ami jelenleg a parlamentben folyik, egyszer vége lesz, az emberek pedig rá fognak ébredni, hogy olyan politikusra van szükségük, aki betartja a szavát, és segít a problémáikon.

16:01 – Huth Gergely a beszéde elején hangsúlyozta: „Miért félnek tőlünk? Ezt a kérdést kell megválaszolnunk, merthogy félnek, az biztos. Félnek attól, hogy a Terror Háza kiállításának igazsága rájuk zúdul.” A Pesti Srácok volt főszerkesztője szerint a bűn árnyékától is félnek, amit eddig bezárva tartottak a múzeumban.

Az új ÁVH egyelőre kínzószobák nélkül, de hasonló dühvel és indulattal tört a nemzeti kormányzat meghatározó alakjaira. Le velük! Péter Gábort, Biszku Bélát, Aczél Györgyöt, Apró Antalt ma Magyar Péternek, Ruff Bálintnak, Tarr Zoltánnak és Tóth Péternek hívják. Tóth Péter az ügynökkormány legfontosabb összekötő tisztje, ő tartja a kapcsolatot Vorosilov marsallal, akarom mondani Weberrel és von der Leyennel

– fogalmazott Huth Gergely, hangsúlyozva: „Álljunk ki a Terror Háza mellett, ne hagyjuk, hogy az új ÁVH képében újra keretlegények törjenek ránk, ne hagyjuk a diktatúraépítést. Ahogy 1919-ben, 1956-ban, 1989-ben és 2010-ben, úgy ezúttal is az igaz magyar embereké lesz a döntő szó. Joggal félnek a kormány tagjai, mert mi nem felejtjük el őket.”

Huth Gergely beszéde után Nagy Feró énekelte Dsida Jenő megzenésített versét.


Huth Gergely

13

Huth GergelyGaléria: Demonstráció a Terror Házánál(Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Bayer Zsolt: „Amikor visszaszerezzük a mi Terror Házánkat, akkor megint Schmidt Mária lesz a főigazgató, és Orbán Viktor fogja mondani az új avatóbeszédet” 

16:08 – Bayer Zsolt egy olyan Orbán Viktor-idézettel kezdte mondandóját, ami a Terror Háza Múzeum megnyitóján hangzott el: a múlt egyetlen darabját sem kell végképp eltörölni, mert ha eltöröljük, akkor könnyen átélhetjük azokat a szenvedéseket, amelyet az elődeink elszenvedtek, és könnyen elkövethetjük azokat a bűnöket, melyeket az előttünk járók elkövettek. Bayer szerint ezek a szavak „aktuálisabbak, mint valaha”.

Bayer Zsolt úgy látja, „valakiknek” mindig is bajuk volt a Terror Házával. Felidézte, Kovács László szocialista pártelnök például átnevezte volna az intézményt Emlékezés és Megbékélés Házára. „Már akkor azon gondolkodtam, hogy a több mint 10 millió hullát gyártó nácikkal és a több mint 100 millió hullát gyártó kommunistákkal vajon milyen alapon szeretne kiegyezni és megbékélni” – fogalmazott Bayer Zsolt, aki ezt követően egy újabb Orbán-idézetet olvasott fel, ami a múzeum védelmében hangzott el, amely szerint a Terror Háza azért fontos, hogy a fiatalok tudják, mit álltak ki az elődeik.

A nácik faji alapon irtottak ki milliókat, a kommunisták osztályalapon irtottak ki több mint százmillió embert. A végeredmény mindkét esetben ugyanaz: hullahegyek. És igen, a nácik is és a kommunisták is úgy léptek fel a történelem színpadára, mint a világ megváltói. Mégsem volt szabad, nem volt politikailag korrekt összehasonlítani a 20. század két szörnyideológiáját. De annyit ma is bátran kijelenthetünk: óvakodjatok a világ megváltóitól

– mondta a publicista, hozzátéve, „a kommunisták és azok szellemi, lelki örökösei” a kezdetektől fogva megpróbálták eltüntetni a múzeumot. „Valójában azok akarják eltüntetni a Terror Házát, akik soha nem voltak ellenzékben, mert a valódi ellenzékiség azt jelenti, elég bátor vagy ahhoz, hogy szembeszállj a korszellemmel” – emelte ki Bayer Zsolt, majd arról beszélt, hogy akik a szocialista Magyarország alatt Moszkva parancsait teljesítették, azok később „megtagadták korábbi hitüket, és a leglelkesebb Nyugat-rajongóvá váltak. Ismét ezeket találjuk a korszellem legelkötelezettebb támogatói között, mert ezek képtelenek ellenzékben lenni. Mi pedig gyakorlatilag egész életünkben ellenzékben voltunk”. Bayer Zsolt szerint most, hogy „Moszkva átköltözik Brüsszelbe”, megint ők azok, akik szembe mernek szállni a korszellemmel.

A Terror Háza a miénk, és meg fogjuk védeni. Történjék bármi, ez az épület akkor is az marad, ami most

– mondta, hozzátéve: a „szörnyideológiák 21. századi gyártói” levonták a következtetéseiket, melyek szerinte azok, hogy nem kell embereket ölni, elég eltüntetni a hagyományokat, a nemzeti hitvallást, a vallási identitást és a nemi identitást, ezért javasolni fogja, hogy a 21. század szörnyideológiáinak szenteljenek egy „kicsike szobát” a múzeumban. 

„Amikor visszaszerezzük a mi Terror Házánkat, akkor megint Schmidt Mária lesz a főigazgató, és Orbán Viktor fogja mondani az új avatóbeszédet” – zárta felszólalását Bayer Zsolt.


Bayer Zsolt

13

Bayer ZsoltGaléria: Demonstráció a Terror Házánál(Fotó: Szollár Zsófi / Index)

16:28 – Schmidt Máriát hosszú tapssal köszöntötték a résztvevők. „Megható szeretet és félelemnélküliség árad felém, ami nekem is erőt ad” – kezdte beszédét a Terror Háza volt főigazgatója.

A történész szerint elsősorban azért fontos a nemzetnek a Terror Háza, mert kimondja az igazat arról, hogy kik voltak a tettesek a 20. században, és mit tettek, valamint elmondja, hogy a nemzet milyen áldozatokat hozott a szabadságáért, arcot ad a tetteseknek és az áldozatoknak.

„A Terror Háza egyik legnagyobb sikere, hogy elindította a vitát, a szembenézést, hogy mi történt velünk. Ebből az egész társadalom profitált” – hangsúlyozta Schmidt Mária, hozzátéve:

A múzeum azt is megmutatja, hogy a traumák mellett ott volt a hősiesség, az emberek életereje. A kiállításnak az a fő üzenete, hogy a magyarok szabadságszerető emberek, nem bírnak szabadság nélkül élni, és elképesztően nagy áldozatokat is képesek hozni a szabadságért.

Schmidt Mária szerint aki bement megtekinteni a kiállítást, az a saját szemével győződhetett meg arról, hogy igaz történettel szembesül, több mint száz ember történetével ismerkedhettek meg. Sok történetből állt össze a közös történetünk, amiből kirajzolódik a nemzet egy korszaka.

„Azt mondja az illetékes miniszter, hogy független szakértők átnézik a múzeumot, és eldöntik, hogy mi maradhat. Ezt a süket dumát már túl jól ismerjük a szakértőkről. Nincs jelentősége, hogy mit hablatyolnak a szakmaiságról, hivatkoznak történelemhamisításra, amivel elárulják, hogy szerintük még mindig létezik egy kánon, és minden más hamisítás. Nem bírják megemészteni, hogy a Terror Háza elvette tőlük a történelem értelmezésének monopóliumát” – vélekedett Schmidt Mária, kiemelve: „A tettesek és áldozatok is mi vagyunk, magyarok. Ez a mi történetünk.”

Schmidt Mária azt javasolta, „ha nem tetszik nekik a Terror Háza, csináljanak maguknak egy másikat”.

A történész megemlítette azt is, hogy Magyar Péter szerint nincs méltó ’56-os emlékmű. Schmidt Mária nem tudna méltóbb emlékhelyet elképzelni, mint a Terror Háza hősök fala.

16:46 – Végül újra Nagy Feró lépett színpadra, hogy előadja az Azok a boldog szép napok című dalt. 

16:52 – A tüntetés a Himnusszal zárult.

17:06 – A Terror Háza bejáratára valaki – utalva Tarr Zoltán miniszterre – egy „TARRor Háza” feliratú kartonpapírt helyezett. Mellette egy papíron a következő áll: „1526, 1920, 1956, 2006, 2026, elég volt!”

17:15 – A tüntetés – amelyen több aktív politikus is részt vett, köztük Takács Péter, Pócs János, Németh Balázs, Rétvári Bence és Radics Béla – hivatalos zárása után a résztvevők többsége békésen elhagyta a helyszínt.

Ideiglenes bezárás és Schmidt Mária menesztése

Bayer Zsolték felhívásukban hangsúlyozták, hogy a Terror Háza ideiglenes bezárása a magyar múlt és nemzeti identitás elleni támadás. A publicista a felhívásában úgy fogalmazott, hogy a múzeum a nemzet közös öröksége, amelyet szerinte nem szabad politikai szempontok szerint átalakítani. „Nekünk van múltunk, gondolunk valamit a jövőnkről, van hazánk és nemzetünk, van hitünk, és őrizzük az összes fontos identitásunkat. Éppen ezért a Terror Háza a miénk!” – írta Bayer Zsolt.

A tüntetés előzménye, hogy Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentette, hogy megszűnt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója megbízatása. Az intézmény az átmeneti időszakban bezár, amíg a kiállítás tartalmi átvilágítása és a kapcsolódó jogok tisztázása le nem zárul.

A Terror Háza végül jövő hét keddtől ismét megnyitja kapuit, ráadásul egy hétig ingyenesen látogatható. Tarr Zoltán közölte, hogy megkezdődött az intézmény kiállításának szakmai felülvizsgálata, amelyet az ELTE Történettudományi Kutatóintézetének munkatársai és független szakértők végeznek.

(Borítókép:  Demonstráció a Terror Házánál. Fotó:  Szollár Zsófi / Index) 

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!