Antonio Banderas és Melanie Griffith igazi hollywoodi álompárnak számítottak a ’90-es években, ám majdnem 20 évvel azután, hogy ki is mondták egymásnak a boldogító igent, 2014-ben bejelentették, hogy elválnak. Kapcsolatukból egy közös gyermek született: Stella 1996-ban látta meg a napvilágot, mára pedig egy gyönyörű, felnőtt nő lett.
Antonio Banderas és Melanie Griffith lánya, Stella
Szeptember 24-én kerek évfordulót ünnepelt az egykori sztárpár lánya, Stella ugyanis 30 éves lett. Mindezek előtt a vörös szőnyegen jelent meg édesapja oldalán, szépsége nemcsak a kamerákat vonzotta, hanem kétségtelenül minden tekintet rá irányult.

Fotó: Shawn Goldberg / Getty Images
Szeptember 17-én apa és lánya együtt érkeztek a 2026-os Torontói Nemzetközi Filmfesztiválra, az eseményre Stella egy hátul hosszabb, elől mini fekete ruhát öltött magára, mely tökéletesen kiemelte karcsú derekát és szabadon hagyta hosszú, kecses lábát. Édesapja kézen fogva vezette lányát, akire joggal lehet büszke, hiszen Stella egy igazi, természetes szépség.
Hosszú, barna, hullámos fürtjeit szabadon engedte a vállára omlani, fekete szettjével pedig nagyon jól mutatott apukája mellett, aki szintén egy fekete öltönyt, valamint egy fehér mintás, fekete inget viselt az eseményen.

Fotó: Shawn Goldberg / Getty Images
Annak ellenére, hogy Antonio Banderas és Melanie Griffith a válás mellett döntöttek annak idején, kapcsolatuk azóta is elképesztően jó, és közös gyermeküket is a legnagyobb egyetértésben, példaértékűen nevelték. Mindezt bizonyítja az a fotó is, mely tavasszal került fel az Instagramra: ezen a képen Stella szülei között látható, hatalmas nevetés közben.
A két hollywoodi ikon természetesen lányuk esküvőjét is együtt ünnepelte. A ceremóniára tavaly ősszel került sor, az ifjú házasok pedig közös címlapon mutatták meg, milyen gyönyörű párt alkottak a nagy napon, és erről a képről sem hiányozhattak a lány híres szülei.
Annak ellenére, hogy Stella Hollywood egyik legismertebb családjába született, féltestvérével, Dakota Johnsonnal ellentétben ritkábban keresi a rivaldafényt, így a rajongók mindig örülnek, amikor így láthatják, mint most. A fiatal nő egyébként több lábon áll, ami a karrierjét illeti. Bár gyerekként szerepelt a szülei által készített Tűzforró Alabama című filmben, és tanult is színészetet, mégsem ezt az utat választotta fő irányként.
2021-ben alapította meg saját wellness- és szépségápolási márkáját, a Lightbound-ot, emellett modellként, influenszerként is tevékenykedik, valamint a filmes szakmát tekintve inkább háttérmunkákat vállal: édesapja színházi és filmes produkcióiban dolgozott már másodasszisztensként, és leginkább a kamera mögötti kreatív folyamatok, a forgatókönyvírás és a rendezés érdeklik – olvasható a People magazin oldalán.

Ő volt Antonio Banderas gyönyörű első felesége: Melanie Griffith miatt hagyta el a színésznőt
Antonio Banderas és első felesége csúfos módon váltak el.
Cover-fotó: Getty Images Hungary
`, adoceanServer:”indexhu.adocean.pl”, tags:”[\u0022szt\u005Cu00e1r\u0022, \u0022antonio banderas\u0022, \u0022melanie griffith\u0022, \u0022apa \u005Cu00e9s l\u005Cu00e1nya\u0022, \u0022sz\u005Cu00edn\u005Cu00e9sz\u0022]”, identCodes:”{\u0022fe30\u0022: \u00221\u0022, \u0022fe07\u0022: \u00221\u0022}”})”
:id=”zoneId” x-cloak
class=”ad-node ” x-init=”load();”>
hirdetés
Állítsd be a Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!