Tragédiák történtek a honvédség életében az elmúlt napokban. Két katonánk vesztette életét szolgálatteljesítés közben – közölte csütörtök délután Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a közösségi oldalán.
Egy 20 éves fiatal szolgálati idejében – eddig ismeretlen okból – önkezével vetett véget az életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul, majd másnap a kórházban hunyt el. Egészségügyi vagy pszichológiai probléma egyikük esetében sem merült fel. A halálesetek körülményeinek vizsgálata folyamatban van
– tájékoztatott a tárcavezető. „Az elhunyt katonák családjának és bajtársainak őszinte részvétemet fejezem ki és mielőbbi megnyugvást kívánok” – zárta szavait.
Nyár végén egy Gripen-baleset is megrázta a honvédséget
A Magyar Honvédség egyik JAS 39 Gripen vadászgépe augusztus 24-én, egy páros gyakorlat közben hibásodott meg Szolnok mellett. A pilóta a vészhelyzetben úgy döntött, hogy megpróbálja visszavinni a gépet a szolnoki bázisra, majd a kényszerleszállást követően katapultált. A vadászgép a leszállás után kigyulladt.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
(Borítókép: Ruszin-Szendi Romulusz 2026. augusztus 23-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!