Kritikák kereszttüzébe került Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter azok után, hogy vírusként kezdett terjedni róla egy felvétel, amiben arról beszélt, hogy nem érti, amikor férfiak elsírják magukat azért, mert a magyar labdarúgó-válogatott nem jut ki a világbajnokságra. „Őszintén szólva szerintem csak ennyit kell elmondani a mai Magyarországról, és szerintem már nagyon sokat tudunk róla” – fogalmazott a miniszter, szavaira pedig reagáltak a magyar klubok szurkolói és Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is.
Az oktatási miniszter péntek délután, éppen a magyar válogatott soron következő mérkőzése előtt pár órával jelentkezett egy hosszabb bejegyzéssel a Facebookon, amiben elnézést kért azoktól, akiket megbántott, majd azt is elárulta, hogy a férje nagy focidrukker.
A zárt körben elhangzott beszélgetésben az általam használt focis hasonlat azonban valóban nem volt szerencsés, hiszen a győzni akarás a fociban és az iskolában nem ugyanaz. Megértem, hogy van, aki számára ez a rövid kiragadott részlet, pláne a lejárató kampányok tálalásában sértő lehetett. Megkövetem ezért minden olyan honfitársamat, akit ez a régi mondatom megbántott
– fogalmazott Lannert, utalva arra, hogy szavai egy hosszú beszélgetésből kiragadott részlet volt csupán, amikor az oktatásban jelenlévő mesterséges intelligencia veszélyeiről beszélt.
„Számomra nem okoz gondot a bocsánatkérés. Annyi megjegyzésem azonban lenne, hogy nem tartom normálisnak azt, hogy egy évekkel ezelőtti rosszul használt hasonlat miatt bárkire rásütik a nemzetáruló bélyeget. Nem ártana több önreflexió azoknak sem, akik ezt használják politikai fegyverként” – tette hozzá a miniszter, aki szerint nem az ő stílusa a legnagyobb probléma a magyar nemzet életében, hanem az Orbán-kormányok 16 éve.
Miután nyilvánosságra kerültek Lannert Judit szavai, a stadionok lelátóin az alábbi üzenetek jelentek meg a szurkolók részéről:
„Lannert! Érted senki sem fog sírni”
„Érzelmi intelligencia–Lannert Judit 1–0. Érted viszont nem hullajtanánk könnyeket”
„Lannert! Mi a vb miatt sírunk, te miattunk fogsz”
A miniszter kijelentéseire Orbán Viktor is reagált, aki azt üzente Lannert Juditnak, hogy „Tisztelt miniszter asszony! Nem érteni kell, hanem érezni. Hajrá, magyarok”. A magyar labdarúgó-válogatott péntek este 20.45-től a Puskás Arénában fogadja az ukránok nemzeti tizenegyét a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A mérkőzést az Indexen percről percre tudósításunkban közvetítjük.
(Borítókép: Lannert Judit 2026. május 11-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!