Kitüntetése kapcsán úgy nyilatkozott, jelzésértékű, hogy egy humán kutatónak és tanárnak ítélték oda a Bolyai-díjat. Csak nem arra akart utalni, hogy a válság előrejelzése kapcsán megbukott a közgazdaság-tudomány, és jön a filoszok uralma?

Nem állt szándékomban, már csak azért sem, mert a közgazdaságtan is egyfajta humán tudomány. Végső soron a közgazdászoknál is van erkölcsi zsinórmérték, nem hinném, hogy pusztán a matematika alapján döntenek.

Könnyen beszél, hisz szűkebb szakterületén, az ókorkutatásban csak nem lehet akkorát tévedni, mint mondjuk a világgazdaság irányával kapcsolatban!

Dehogynem. Aiszkhülosz egyik drámájáról általános volt a meggyőződés, hogy az a legrégebbi műve. Aztán kiderült, az egyik legutolsó. De mondok saját példát is: Arany János lefordította Szophoklész Philoktétészének egy lényeges részét. Az volt a közhit, hogy Arany ezt németből ültette át, nekem viszont sikerült kimutatnom, hogy a görög eredetiből.

Micsoda különbség! Egyébként soha nem feddték meg a Kálvin téri gyülekezetben, amiért ókori pogány szerzőket tanulmányoz, ahelyett hogy a biblikus tudományokban mélyedne el?

Nem. Bár mehettem volna arra is, engem az irodalom vonzott. Számomra a Biblia elsősorban nem tudományos kutatás tárgya, hanem Isten beszéde, életformáló cselekvési vezérfonal.

Antik papirusztöredékek között éli az életét, de mennyire boldogul el a világ dolgaiban?

Nem könnyedén, de azért még nem vesztem el teljesen a bogaraimban. Mivel 12 évig tanítottam középiskolában, aztán pedig az egyetemen, állandó kapcsolatban álltam az ifjúsággal, és ez engem is fiatalon tartott.

Ellentétben jó néhány tudóstársával, akik szakmai elismertségükkel igyekeznek nyomatékot adni politikai véleményüknek, ön mindig tartózkodott a nyilvános politikai állásfoglalásoktól. Soha nem zavarta, hogy a gyülekezetet, ahol presbiterként szolgál, sokáig a markáns politikai véleményéről híres Hegedüs Loránt vezette?

Amikor prédikált, nem politizált, olyankor mindig ragaszkodott az igéhez. Engem a politika – bár mindig is érdekelt – soha nem kísértett meg annyira, hogy alakítója akarjak lenni. Ha valaki a hite alapján úgy gondolja, csak egy bizonyos pártra szavazhat, ám tegye, de ezt ne akarja kötelezővé tenni mások számára, akik esetleg szintén a hitük alapján más következtetésre jutnak.

Térjünk is inkább vissza a múltba! Az ókori irodalom bővelkedik a keresztény erkölcsiséggel finoman szólva is nehezen összeegyeztethető, hogy ne mondjuk, helyenként bizarr költeményekben. Középiskolai tanárként szemérmesen átugrotta ezeket a részleteket?

Abban a kényelmes helyzetben voltam, hogy az akkori tankönyvek eleve megszűrten közvetítették az antik kultúrát; például nem hoztak le pikáns Horatius-szemelvényeket. A szerelmi életről lehet malackodva vagy átszellemülten is beszélni, de úgy is, ha elmondom, hogy az az embert emeli, segíti, alkotóképességét megsokszorozza. Miközben persze nem ez az egyetlen tényezője az emberi életnek.

Ha már erkölcsök. Mondják, minden civilizáció bukását morális válság előzi meg. Ön szerint most hol tartunk?

Valahol ott, ahol a kései Római Birodalom is tartott, jönnek a barbár népek. Akkor a germánok és a szlávok, most a harmadik világból származó bevándorlók „törnek be” Európába. Persze nem alacsonyabb rendű emberekről van szó, csak másik kultúráról. Abban a tekintetben viszont optimista vagyok, hogy a Római Birodalom romjain is kialakult egy értékes kultúra, miközben persze sok minden elveszett.

Mostanában viszont egyre többen találnak rá állítólagosan elfelejtett „tényekre”, miszerint például Krisztus párthus herceg lett volna. Ilyenkor inkább a tudós vagy a hívő ember méltatlankodása horgad fel önben?

Is-is, de főképpen tudósként bosszant. A hit mindenkinek a magánügye, de a tudománynak megvannak a maga játékszabályai, amiket meg kell tartani. Azt hiszem, az ilyen mesékkel minden tudóst dühbe lehet hozni.

És a retorika szakavatott ismerőjeként mennyire akasztja ki korunk politikusainak a beszédmódja?

Nem sokat hallgatom őket, de sajnos az is éppen elég. Korábban jelentett valamit a parlamentáris stílus, de ettől ma már nagyon messze vagyunk. Az ókorban rendesen megtanították, hogy egyes szavakat csak bizonyos összefüggésben lehet használni. Van annak például valami pluszjelentése, ha egy tragédiába illő szó egy komédiában hangzik el.

Ha már ilyen rossz véleménye van a jelen világról, van esetleg olyan kor, amelyikben szívesebben élne?

A Krisztus előtti 5. századi athéni demokráciában – persze annak is inkább a szebbik felén. Voltak ugyanis nagyon rút oldalai: korrupció, laza szexuális erkölcsök. Az idealizált Athénban viszont szívesen eléldegélnék – persze nem mint rabszolga.

Ritoók Zsigmond, akadémikus, klasszika-filológus

Bár erdélyi felmenői között ügyvéd, táblabíró, orvos is akadt, apját inkább a reáliák vonzották, a Láng Gépgyár gépészmérnökeként dolgozott. Az ókori latin szerzők világával nagyapjának nővére, Ritoók Emma író által esett élethosszig tartó szerelembe. Nem volt kétséges a folytatás, amiben sem a papa, sem a mama nem akadályozták: „a szüleim szeretetteljes szigorral, de bizonyos mértékig mégis szabadelvűen neveltek, édesapámnak semmi kifogása nem volt az ellen, hogy ilyen lehetetlen pályára menjek”. Az ELTE latin–görög szakán megszerzett diploma után a Görög Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanársegéde lett. 1958-ban azonban – miután kiállt egy később kivégzett kollégája mellett – népgazdasági érdekekre való hivatkozással az óbudai Martos Flóra Gimnáziumba irányították. Tizenkét évet húzott le latin és történelem szakos középiskolai tanárként, amit – állítása szerint – száműzetés helyett az „élettől kapott szép időszakként” élt meg. A hetvenes évek elejétől már az MTA ókortudományi kutatócsoportjában dolgozott, a görög–latin kultúrával és a klasszika-filológia történetével foglalkozó írásaira a tudományos világ is felfigyelt. A nyolcvanas évek közepétől ismét katedrát kapott az ELTE-n, 1993-ban pedig az MTA rendes tagjának is megválasztották. 1999-ben ment nyugdíjba, de a tudományos munkával nem hagyott fel.

A Kálvin téri református gyülekezet presbiterének – először 1956-ban választották meg a tisztségre – egyetlen szenvedélye a könyvgyűjtés: „az ókori szövegek szakirodalma most 31 méternél tart”. Szintén latin–görög szakos feleségével 1958-ban házasodtak össze, mint mondja, „ő könyvtárosként, velem ellentétben, valóban tudományos munkát végzett”. A feleségéhez és a szakterületéhez is hűséges akadémikus, aki három gyereket nevelt fel (régész, tanár és villamosmérnök), 1940 óta a Ferencvárosban élt.