„Ahogy beérnek Bucsuba, jobb kéz felől látnak egy kastélyt, ott laknak Dornék. Nem is tudják eltéveszteni. Elhagyják Szombathelyt, és máris megérkeznek a mi kis falunkba, amely valójában határátkelőhely. Aztán, ha megérkeztek, és Georgnak nincs kifogása ellene, hívjon fel, és én tíz percen belül ott vagyok!”
Gál Sándor, Bucsu független polgármestere mondja mindezt a telefonba, amikor érdeklődünk a 615 lelket számláló kisközség hírességéről, Georg Dorn kétszeres testépítő világbajnokról, akit akár Dorn Georgnak, sőt, Gyurinak is hívhatnánk, ha nem idegenkednénk ezektől a kissé komikus és erőltetett magyaros szórendektől, amit ráaggatnak a Pavlova Máriákra, Styles Callumokra, Turner Yvonne-okra, Muszukajev Iszmailokra, akik alkalmasint egy szót sem tudnak magyarul, de ilyen-olyan okokból felvették a magyar állampolgárságot.
Georg Dornról azonban hamarosan kiderül, hogy ebben a tekintetben is üdítő kivétel, de ennyire azért ne siessünk előre.
Amúgy Gál úrnak van tisztes polgári foglalkozása is, az olyan parányi községek, mint amilyen Bucsu, nem tudnak fejedelmi fizetést folyósítani a polgármesterüknek, a községvezető mellék- (vagy fő-?) állásban a Szombathelyi Haladás jelenleg még NB III-as futballklub létesítményvezetője. Onnan, a Rohonci úti klubházból ugrik majd ki hozzánk.
Ausztriában nem érezték jól magukat
Ahogy feltűnik a Bucsu tábla, már látjuk is a gyönyörű parkkal övezett kastélyt, kis túlzással mintha a Loire völgyében járnánk, még az időjárás is fokozza az idilli hangulatot: hét ágra süt a nap, legalább húsz fok van.
A kapu tárva-nyitva, leparkolunk odabent, udvariasan kopogtatunk a nyitott ajtón. És már jön is lefelé a lépcsőn Georg, és szinte vele egy időben kipenderül a konyhából egy ősz hajú, fiatalosan fürge hölgy, ő Edeltraut, a testépítő bajnok édesanyja.
15
Georg édesanyjaGaléria: Georg Dorn kétszeres testépítő világbajnok és édesanyja, Edeltraut otthonukban a Vas megyei Bucsuban(Fotó: Tövissi Bence / Index)
Már vártak minket, hamarosan illatosan gőzölgő kávé, egy-egy szem málnával díszített tortaszelet kerül az asztalra, miközben kibontakozik egy rendhagyó családtörténet.
Nehezen boldogultunk Ausztriában – magyarázza Edeltraut. – Nem voltunk szegények, otthon, Alsó-Ausztriában is gazdálkodtunk, de túl nagy volt a bürokrácia, meg egyéb okokból sem éreztük magunkat túl jól. 1994-ben elhatároztam, hogy megnézem, mi van a határ túlsó oldalán. Így kerültem Bucsuba, eleinte csak a férjemmel, mert a gyerekek addigra már felnőttek, önálló életet éltek, a legkisebbet, Georgot leszámítva. Ő 2013-ban, 24 évesen követett engem.
Sokan jöttek, de kevesen maradtak
Georg is bekapcsolódik a beszélgetésbe, felelevenítve a családi legendáriumot.: „Egyre kisebb lett a mezőgazdasági terület a falunkban, terjeszkedett az ipar, és akkor javasolta egy ismerősünk, hogy itt, Bucsuban, a határ túlsó oldalán lenne egy lehetőség, megvásárolhatnánk egy kft-t. Anyu meg is vásárolta, körülbelül száz hektárnyi földdel együtt. Rengeteg hitelt kellett felvennie, nem volt annyi pénzünk, de tudja, akkoriban, a rendszerváltás után sok német és osztrák vásárolt földet Magyarországon. Nagy tőkehiány volt, és akik visszakapták a kárpótlás során a földjeiket, nem igazán tudtak gazdálkodni rajta. Hiányzott a tőke, a gépek, a tudás”.
Georg szerint azok közül a németek és osztrákok közül, akik a kilencvenes években földet vásároltak Magyarországon, a többség rövid idő után visszament, mert egyrészt nem beszélték a nyelvet, másrészt nem tudtak beilleszkedni. Georg édesanyjának azonban megvolt a tehetsége, a szorgalma, és gyorsan megtalálta a helyét.
Hősünk gyerekként sokat dolgozott a szülei földjén, elsajátította azokat a képességeket, ami kell a gazdálkodáshoz. Az igazi szenvedélye azonban a sport volt, Bécsben a testnevelési egyetemet végezte el, de a tanári pálya nem jött be neki, mert introvertált típus, nehezen oldódott fel a gyerekek társaságában.
Így hát 2013-ban, 24 évesen követtem az édesanyámat Bucsuba – folytatta Georg. – Engem jó érzéssel tölt el a természet közelsége, belevetettem magam a gazdálkodásba, letettem a szakvizsgát is, elsajátítottam minden szükséges ismeretet. Sokat olvastam, az összes gép vezetését, kezelését megtanultam. Közben a sportra kevés időm maradt, de ha kellett, este tízkor is lementem a konditerembe.
Merthogy Georg kiváló testépítő, sikeres is, de ebből megélni nem lehet. „Amikor két éve, Hollandiában, majd tavaly Spanyolországban világbajnok lettem az INBA szövetség keretében, 500 euró volt a pénzdíjam, ami legfeljebb az útiköltségemet fedezte. Ez a testépítésnek a naturál ága, itt szigorú doppingellenőrzés van, nem akarjuk tönkretenni az egészségünket” – mondja.
Már nekünk nyerte a világbajnoki aranyakat
A világbajnoki címeket egyébként már magyar színekben nyerte, habár csak idén tette le itt Bucsuban az állampolgári esküt, Gál Sándor polgármester jelenlétében. De már előtte is a magyar válogatottban versenyzett.
No de mi a története ennek a gyönyörű kastélynak, ahol beszélgetünk? Ennyire jól megy a vállalkozás?
Nem panaszkodhatunk, gabonát – búzát, árpát, zabot, kukoricát – termesztünk, újabban hajdinát is, ami a méhészetünkhöz kötődik. Kitaláltam, hogy a méheknek fél éven keresztül biztosítani kell a legelőt, a repce a legkorábban virágzó növény, már most, március elején is virágzik, aztán jön a többi, például az akác, de nyár elejére az egész lecseng. Én viszont tudtam, hogy a hajdina augusztusban virágzik, ezért egy jókora területet júliusban bevetettem hajdinával, így aztán most már a méheim nyár végéig tudnak legelni. És itt lehetőséget adok a szomszédos méhészeteknek, attól nekem nem marad kevesebb virágporom. A hajdinaméz egyébként egészen különleges, majd kaptok egy kis üveggel!
Kaptunk is, de vissza a kastélyhoz! „Na szóval, ezt a kastélyt egy arab orvos építette 2001-ben, de amikor 2009-ben mi megvettük, pontosabban az édesanyám, mert akkor én még Bécsben a testnevelési egyetemre jártam, tehát 2009-ben megvettük ettől az orvostól, borzalmas állapotban volt az épület. Legalább még egyszer annyi pénzt rá kellett költeni, többek között azért, mert az alapok megsüllyedtek, összeomlással fenyegetett az egész”.
A kastély hátsó traktusában egy másik vállalkozás is működik, szóval társbérletben élnek. A szomszédos méhészekkel ideális a kapcsolatuk. Nem folytatnak biogazdálkodást, néha permetezni is kell, de olyankor szólnak a többi méhésznek, hogy reggel ne engedjék ki a méheket, délutánra pedig vége a permetezésnek, nyugodtan repkedhetnek a szorgos rovarok.
Georg otthon érzi magát Bucsuban, odahaza, Alsó-Ausztriában is falusi környezetben élt, a természetben, ami annyira hiányzott neki, amikor Bécsben tanult.
Tudja, én konzervatív ember vagyok, az is jó itt Bucsuban, hogy nem nagyon szivárgott be ide a közösségi média. Itt a falunkban még a hagyományos értékek uralkodnak, és ez nekem nagyon lényeges. Nem mintha maradi lennék, de itt Bucsuban jobban tudok élni a konzervativizmusom jegyében, mint korábban Ausztriában.
Ausztriában torz kép él Magyarországról
Egy kicsit belebonyolódunk a történelmi, politikai kérdésekbe. Georg szerint odaát Ausztriában az embereknek téves elképzelésük van Magyarországról, a hírek kissé megszűrve, eltorzítva érkeznek, és az átlag osztrák úgy tekint Magyarországra, mint egy elmaradott, archaikus társadalomra.
Csak azt felejtik el az emberek, hogy Magyarország negyven év hátrányból, hendikeppel indult, a szocializmust valahogyan túl kellett élniük a magyaroknak, miközben az osztrák államszerződést már 1955-ben aláírták a Belvedere palotában, és a szovjetek kivonultak az országunkból. Magyarországon mindez csak 1990 után történt meg. Ez a lemaradás oka. Viszont az utóbbi tíz-tizenöt évben szerintem csökkent a különbség a két ország fejlettsége, életszínvonala között.
Georg úgy véli, a nagy autógyárak, az Audi, a Mercedes, a BMW Magyarországra települése előbb-utóbb megmutatkozik a fejlődésünkben is. Ezek a gyárak korábban Ausztriában működtek, például Linzben, Georg szerint nem véletlen, hogy átjöttek Magyarországra.
15
Galéria: Georg Dorn kétszeres testépítő világbajnok és édesanyja, Edeltraut otthonukban a Vas megyei BucsubanFotó: Tövissi Bence / Index
Ismerősünk állítja, a bürokrácia is kevésbé durva Magyarországon, mint Ausztriában, bár azért mosolyogva megjegyzi, hogy most éppen fél éve vár egy építési engedélyre.
Summa summarum, jobban érzem magam Magyarországon, mint korábban Ausztriában, április 12-én itt fogok szavazni Bucsuban
– jelenti ki határozottan Bucsu egyetlen kettős állampolgárságú lakosa. Hogy melyik pártra, azt diszkrécióból nem firtatom.
Georgék vállalkozása napelemeket is épít, hosszú távon a napelemekkel termelt energiát, áramot szeretné értékesíteni a bucsuiaknak, kedvező áron.
Az édesanyám fantasztikus üzletasszony. Három éve fejébe vette, hogy vásárol aranyat, ezüstöt. Sokáig bolondnak nézték, aztán most berobbant a nemesfémek ára, és mindenki úgy beszél róla, mint egy látnokról
– mondja csillogó szemmel a világbajnok fiú.
Közben megérkezik Gál Sándor polgármester is: „Georg és édesanyja nagyon komolyan részt vesz községünk társadalmi életében – mondja. – Nemrégiben ők finanszírozták a tizenötödik században épült, aztán persze átépített és felújított templomunknak egy vadonatúj harangjáték vásárlását. De ezenkívül minden évben Mikuláskor megajándékozzák az ünnepségen a helyi gyerekeket, szóval, már hosszú évek óta tősgyökeres bucsuinak számítanak. Mikuláskor mindig meghívják a helyi lakosokat a kastélyba, hol a kertbe, hol az épületbe, és mikuláscsomagot kapnak a gyerekek”.
Kis túlzással itt, a Dorn-birtokon összpontosul Bucsu társadalmi élete.
De ha már Bucsu: a polgármester röpke helytörténeti előadást is tart. A község a X. században élt Bulcsú vezérről kapta a nevét, majd a későbbiekben is bekerült a magyar történelembe, hiszen Deák Ferenc, a Haza bölcse nagymamája itt született, továbbá a százhúsz évvel ezelőtti miniszterelnök, Széll Kálmán családfájának is vannak bucsui ágai.
Természetesen hajrá, magyarok!
Miközben ezekről szó esik, a polgármester vezetésével elmegyünk Bucsu nevezetességéhez, a katolikus templomhoz, amelynek új harangjátékát Dornék vásárolták, majd megnézzük a tip-top egészségházat, a tűzoltólaktanyát – maga Gál Sándor is önkéntes tűzoltó –, és a bölcsődét is. Az ember csak csodálkozik, mi minden van itt másfél kilométerre a határtól.
Lassan el kell indulnunk hazafelé. A polgármester még elmondja, jönnének további osztrákok is, de már nincs eladó földterület a bucsui határban. Ugyanakkor a helybéliek többsége a szomszédos burgenlandi községekbe, városokba jár dolgozni, többnyire a szolgáltatásokba – benzinkutakra, üzletekbe, éttermekbe – eladónak, pincérnek.
Befejezésül még megkérdezem Georgot, egy osztrák-magyar futballmeccsen kinek szurkol.
Sokáig nem tudtam eldönteni, de az utóbbi években már nem is kérdés. Persze, hogy a magyaroknak!
(Borítókép: Georg Dorn 2026. március 11-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!