Az elmúlt napokban sokakat meglepő fotó járta körbe a netet. A képen az olimpiai ezüstérmes birkózó, Bárdosi Sanyi látható egy budapesti szórakozóhely előtt a klub biztonsági szolgálatának narancssárga felsőjében. A felvétel számos találgatást indított el, most azonban Bárdosi tiszta vizet öntött a pohárba – írja a story.hu.
Arra a kérdésre, hogy »tényleg kidobóként dolgozik-e egy budapesti szórakozóhelyen?« a következőket válaszolta a Mokkában: „Úgy mondanám, hogy ’besegítek’. Tizenévvel ezelőtt dolgoztam már ezen a szórakozóhelyen mint biztonsági őr, és most megkérdezték, hogy ’Sanyi, nem jönnél be?’ És Sanyi bement.«
Mint mondja, neki ez nem újdonság. „Fiatal korom óta portáztunk. Jóformán az összes szórakozóhelyen küzdősportolók állnak a portán: birkózók, judósok, ökölvívók. Én őket mind ismerem, hiszen együtt dolgoztunk” – magyarázta az olimpiai ezüstérmes birkózó, aki egyáltalán nem lát benne semmi szégyellnivalót az ilyen jellegű munkában. Több tanítványának is segített már elhelyezkedni hasonló pozícióban – fűzte hozzá.
Nem is érti, miért kéne magyarázkodnia azért, mert családapaként kétkezi munkát vállalt. „Amikor az edzőtermemet csináltam, én burkoltam, villanyt szereltem… Akkor is lefotózhattak volna. Vagy otthon, amikor az autót szerelem” – jegyezte meg viccesen.
„Akik most bírálnak, ők azt gondolják, hogy ha kertes házban laksz, és van egy Hummered a kertben, vagy Harley Davidsonod, akkor az biztos közpénzből lehet. Nem. Ezt meg kell oldani magadnak. Sokat kell dolgozni, akár két-három helyen, erre itt vagyok én is példának. (…) És ha kell, akkor még koszos is lesz a kezem, és erre büszke is vagyok” – hangsúlyozta Bárdosi Sanyi.
Nem akar többé önkéntes tartalékos katona lenni
Bárdosi Sanyi tavaly, 48 évesen csatlakozott a Magyar Honvédséghez, akkor még úgy fogalmazott: „Szeretnék jó példát mutatni a gyerekeimnek, illetve azoknak a srácoknak, akik edzeni járnak hozzám.” Az alapkiképzést elvégezte, és évente mindössze 5-6 nap szolgálatot kell teljesítenie, amit tavaly még gond nélkül letudott. Most azonban már korántsem ennyire biztos a folytatásban. Egy április végi interjúban őszintén beszélt arról, hogy elbizonytalanodott az önkéntes tartalékos katonai szerepvállalásával kapcsolatban.
„Azon is gondolkodtam, hogy lehet, hogy inkább kilépek” – mondta. Döntésének hátterében részben politikai okok állnak: nem akarja az új kormányt szolgálni. „Hát, ugye most történt nem olyan régen egy kormányváltás, és nem biztos, hogy én olyan embereket akarok szolgálni, akik most vezetik ezt az országot. Ez a legegyszerűbb válaszom erre”– fogalmazott a kormányváltásra utalva. Ugyanakkor hangsúlyozta, egyelőre még nem adta be a leszerelési kérelmét.
„Ukrajnában megy, ami megy. A világban annyi konfliktus van… 50 éves vagyok, a gyerekeimet szeretném felnevelni, nincs kedvem ahhoz, hogy… Elmegyek és segítek a dunai árvízben, megteszem, amit a Honvédség megtesz, ha odavezényelnek, és csinálom, az oké. De én háborúztam már eleget az életemben” – jelentette ki.
Kiemelt fotó forrása: TV2 / Mokka – videó