A Colleoni-pakli rendkívüli újraegyesítése hívta életre a különleges projektet: a XV. századtól egészen napjainkig ívelő kiállítás elismert olasz és nemzetközi kölcsönzések segítségével mutatja be – a legújabb tudományos kutatások fényében – a tarot történetét, megrendelőit, művészeit és technikáit, valamint örökségét, inspirációit és azt a vonzerőt, amelyet ezek a kártyák mindmáig gyakorolnak.
A tárlat egyik alapvető állítása, hogy a tarot eredetileg nem jóslásra szolgáló, okkult eszköz volt, hanem a reneszánsz udvari kultúra kifinomult terméke: képekkel gazdagon díszített kártyajáték, amely az arisztokrata társasági élet részeként jött létre, majd a nyomtatás feltalálásával széles körben elterjedt.
Játékból jóslás
A XVIII. században jóslási eszközzé vált, a XX. században pedig – egészen napjainkig – figyelemre méltó kulturális és szimbolikus jelentőségre tett szert. A kiállítás által vizsgált témák minden eddiginél átfogóbb képet nyújtanak a tarot történetéről: a kártyák eredetétől kezdve Észak-Olaszország udvarainak kifinomult és fényűző világán át az arisztokratikus időtöltésből népszerű játékká, majd jóslási gyakorlattá válásáig; a 20. századi népszerűségtől egészen a kortárs újraértelmezésekig.
A kiállítás legnagyobb erőssége kétségkívül a bemutatott tárgyi anyagban rejlik. A látogatók egyben láthatják a Colleoni-pakli hetvennégy fennmaradt lapját, amelyeket a XV. század közepén olyan mesterek festettek, mint Bonifacio Bembo és Antonio Cicognara.
Több helyről érkeztek
A kiállítás New York-i Morgan Library együttműködésével valósul meg, és jelentős nemzetközi intézmények kivételes kölcsönzéseit mutatja be, köztük a párizsi Bibliothèque Nationale de France, a Yale Egyetem Beinecke Rare Book and Manuscript Library, valamint a firenzei Biblioteca Nazionale gyűjteményeiből.
Az ominózus kártyák általában különböző gyűjteményekben találhatók, ezért különösen ritka, hogy szinte teljes egységükben kerüljenek a közönség elé. Az újraegyesítés lehetővé teszi, hogy a látogatók ne csupán elszigetelt miniatúrákként szemléljék a lapokat, hanem összefüggő képi rendszer részeként.
A gondosan megfestett alakok, az aranyozott felületek és az allegorikus jelenetek így egy tágabb kulturális környezetre utalnak:
az észak-olasz reneszánsz udvarok kifinomult világára, ahol ezek a kártyák egykor valóban használatban voltak.
A kiállítás egyik legérdekesebb törekvése a történeti „demisztifikáció”. A kurátori koncepció tudatosan elfordul a tarot mai, jóslással és ezoterikus hagyományokkal összekapcsolt értelmezéseitől, és inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a kártyák eredetileg egy bonyolult, szabályokkal rendelkező társasjáték részei voltak, amelyet az arisztokrácia körében játszottak.
17
Galéria: A TAROT Origins, Cards, Fortunes című kiállításFotó: Gáll Anna / Index
Egy új kezdet
Csak jóval később, a XVIII. században kapcsolódott össze a tarot a jóslás és az okkult gondolkodás világával. Ebben az értelemben a kiállítás finoman kritikai álláspontot képvisel a modern szemlélettel szemben, amely gyakran visszavetíti a misztikus jelentéseket a reneszánsz tárgyakra.
A korai termek amolyan szellemi régészetként működnek: a gazdagon, aprólékosan festett lapok, az udvari ikonográfia és a petrarcai diadalmenetek hagyományára utaló motívumok a tarot-t a késő középkor és a reneszánsz vizuális, illetve irodalmi kultúrájába helyezik vissza, ebben a kontextusban a kártyák inkább allegorikus képekként jelennek meg, amelyek egyszerre hordoznak politikai szimbolikát, humanista műveltséget és udvari szórakozást.
A kiállítás azonban nem áll meg a történeti háttér bemutatásánál. Miután feltárja a tarot reneszánsz eredetét, a narratíva fokozatosan tágul, és a képek későbbi, a kultúrában való továbbélését is nyomon követi. A XX. században több művész is újra felfedezte a tarot gazdag képi világát, és saját alkotói nyelvének részévé tette:
Leonora Carrington és Niki de Saint Phalle is.
Ebben a szakaszban a kiállítás hangulata is átalakul: a tarot már nem pusztán történeti relikviaként jelenik meg, hanem olyan rugalmas ikonográfiai nyelvként, amelyet különböző korszakok művészei újra és újra saját értelmezésük szerint formáltak. A reneszánsz mesterművek és a modern művészi reflexiók egymás mellé állítása igazolja a tarot tartósságát. A titok éppen ebben a jelentésbeli nyitottságban rejlik – abban, hogy egyszerre képes játék, allegória és a szimbolikus gondolkodás hordozója lenni.
A kiállítás ereje nem abban rejlik, hogy végleg feloldja a tarot rejtélyét, hanem hogy új perspektívába helyezi. A kártyák történetét követve a tárlat arra emlékeztet, hogy a képek jelentése sohasem rögzített, minden korszak újraértelmezi őket, saját kérdéseit, félelmeit és vágyait vetítve beléjük. Ebben az értelemben a tarot nem csupán a jövő kifürkészésének eszköze, hanem a kulturális emlékezet különös tükre is: egy képi rendszer, amely évszázadokon átívelve változik, miközben megőrzi azt a titokzatos vonzerőt, amely a kezdetektől különlegessé tette.
(Borítókép: A TAROT Origins, Cards, Fortunes című kiállítás egyik darabja. Fotó: Gáll Anna / Index)
Titkok, tabuk, tévhitek – öt évszázad történelme 30 lebilincselő párbeszédben. Amerika és Európa sorsfordító eseményei új megközelítésben.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!