Parádésan teljesít a nemzetközi porondon a Ferencváros, amely a selejtezőket is beleszámolva minden gárdánál több mérkőzés után áll még mindig veretlenül a 2026–2027-es idényben.
A népligetiek a Braga otthonában elbukott El-nyolcaddöntő óta nem szenvedtek vereséget a nemzetközi porondon, a mostani idényben már tíz mérkőzésre nyúlik a remek széria.
A Vojvodina (2–1, 3–0) és a Trabzonspor (1–0, 5–0) ellen kettős sikerrel ment tovább Borbély Balázs együttese, a kettő között a Twente (2–1, 2–2) és a Górnik Zabrze (1–0, 1–1) ellen pedig egy-egy sikerrel és döntetlennel.
A főtáblán a Celtic otthonában aratott 3–1-es siker után itthon a Viktoria Plzent (2–1) és a Torreensét (4–1) is két vállra fektette a Fradi, amely így három forduló után, hibátlan mérleggel a negyedik helyen áll a 36-os mezőnyben.
A következő feladat minden eddiginél nehezebbnek ígérkezik, hiszen a hétszeres BEK/BL-győztes Milan keretének piaci értéke meghaladja a félmilliárd (503,2 millió) eurót, a Ferencvárosé pedig ennek csupán töredéke (38,25 millió).
A legendás San Siróban rendezendő összecsapás előtt ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy az öt topliga, az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol élvonalak képviselőinek otthonában mire mentek eddig a zöld-fehérek a nemzetközi porondon.
A mérleg a várakozásoknak megfelelően nem a magyar csapat remekléseitől hangos, ugyanakkor bőven lehet találni pozitívumokat is.
Kezdjük is inkább ezekkel.
Európa-liga 2026–2027, ligaszakasz
4. forduló
AC Milan (olasz)–Ferencváros 18.45
Korábbi eredmények:
Az FTC El-alapszakaszának további menetrendje:
november 26., csütörtök:
Ferencvárosi TC–NK Celje (szlovén) 21.00
december 10., csütörtök:
KKS Lech Poznan (lengyel)–Ferencvárosi TC 21.00
január 21., csütörtök:
Ferencvárosi TC–Juventus (olasz) 18.45
január 28., csütörtök:
TSG 1899 Hoffenheim (német)–Ferencvárosi TC 21.00
A legnagyobb siker során az AS Roma és a Juventus is elesett, de járt pórul a Liverpool is
A krónikások feljegyzései szerint az első ilyen összecsapásra 1932. június 29-én az „elfeledett” Mitropa-kupában (Közép-európai Kupa – a lenti táblázatban KK) a Juventus elleni torinói mérkőzésben sok öröm nem akadt: a „zebrák” a duplázó Renato Cesarini vezérletével 4:0-ra legyőzték a magyar együttest.
Viszont épp az olasz rekordbajnok ellen született meg a legnagyobb honi klubsiker, amikor 1965 nyarán Fenyvesi Máté góljával 1–0-ra nyert idegenben a Fradi, elhódítva a mindmáig egyetlen magyar nemzetközi trófeát, a Vásárvárosok Kupáját.
Az olasz csapatok ellen születtek meg a csapat korábbi sikerei is, elsőként az 1937-ben Silvio Piola mesterhármasának is köszönhetően a 36. percben már 4:2-re is vezető Lazio otthonában 5:4-re fordítottak Sárosi Györgyék, az 1965-ös VVK-menetelés során pedig az AS Roma is fejet hajtott Fenyvesiék előtt.
Három évvel később ugyancsak döntőig jutott a Fradi a VVK-ban, közben pedig a Liverpool (0:1) és az Athletic Bilbao (1:2) vendégeként is nyert, mindkétszer Branikovits László volt először eredményes, a baszkok otthonában ez egyenlítést ért, amire jött Fenyvesi újabb találata.
Az elmúlt 58 évben csak egy győzelem jött össze
Ezt a mérkőzést 1968. március 27-én rendezték meg, az azóta eltelt mintegy 58 és fél évben viszont már csak egy alkalommal nyert topligás csapat vendégeként (két gyors megjegyzés: idevettük a nem jogelőd NDK-s csapatokat, de kivettük az angol Millwallt, amely másodosztályúként harcolta ki a nemzetközi kupaindulást), és már egy-egy döntetlennek is örülni lehetett.
A bilbaói éjszakát követően ugyanis 19–6–1 a topligás riválisok mérlege a Ferencvárossal szemben.
Az egyetlen sikerhez viszont nem is kell sokat visszamenni az időben, hiszen alig négy évvel ezelőtt volt:
a négy évvel ezelőtti El-menetelés (amivel egy olyan széria vette kezdetét, amely sorozatban négy nemzetközi kupatavasznál jár) során a francia élvonalban szereplő AS Monaco vendégeként Vécsei Bálint kései találata jelentett sikert.
Érdekesség, hogy ahogyan az előző, a mostani El-főtáblán is két topligás csapat elleni mérkőzéssel zár majd a Fradi, igaz, idén Frankfurtban és Nottinghamben lépett pályára, jövő januárban pedig a Juventust fogadja, mielőtt újra Németországba utazna, ezúttal a Hoffenheim otthonába.
A Milan elleni csütörtöki összecsapás – amelyről élő tudósítással jelentkezünk! – előtt még egy gyors összegzés az eddigi meccsekről:
A Ferencváros eddig 45 alkalommal lépett pályára a nemzetközi porondon topligás csapat otthonában, ezeken a mérleg:
31 vereség
7 döntetlen
6 győzelem
106–43-as gólkülönbség a házigazdák szempontjából
Az FTC nemzetközi kupameccsei topligás csapatok otthonában
dátum
párosítás
kupa
vége
2026. 11. 05.
Milan–Ferencvárosi TC
El
?
2026. 01. 29.
Nottingham Forest–Ferencváros
El
4–0
2025. 01. 23.
Eintracht Frankfurt–Ferencváros
El
2–0
2023. 10. 05.
Fiorentina–Ferencváros
Ekl
2–2
2023. 03. 09.
Bayer Leverkusen–Ferencváros
El
2–0
2022. 09. 15.
Monaco–Ferencváros
El
0–1
2021. 11. 25.
Real Betis–Ferencváros
El
2–0
2021. 09. 16.
Baye Leverkusen–Ferencváros
El
2–1
2020. 11. 24.
Juventus–Ferencváros
BL
2–1
2020. 10. 20.
Barcelona–Ferencváros
BL
5–1
2019. 09. 19.
Espanyol–Ferencváros
El
1–1
2004. 11. 25.
Schalke–Ferencváros
UEFA
2–0
2002. 11. 12.
Stuttgart–Ferencváros
UEFA
2–0
1996. 10. 29.
Newcastle United–Ferencváros
UEFA
4–0
1995. 10. 18.
Real Madrid–Ferencváros
BL
6–1
1991. 10. 23.
Werder Bremen–Ferencváros
KEK
3–2
1988. 10. 20.
Bologna–Ferencváros
KK
5–2
1982. 09. 29.
Athletic Bilbao–Ferencváros
UEFA
1–1
1978. 10. 18.
Magdeburg–Ferencváros
KEK
1–0
1976. 11. 03.
Dynamo Dresden–Ferencváros
BEK
4–0
1974. 10. 23.
Liverpool–Ferencváros
KEK
1–1
1972. 04. 19.
Wolverhampton–Ferencváros
UEFA
2–1
1971. 11. 24.
Eintracht Braunschweig–Ferencváros
UEFA
1–1
1970. 09. 15.
Liverpool–Ferencváros
VVK
1–0
1969. 11. 12.
Leeds United–Ferencváros
BEK
3:0
1968. 08. 07.
Leeds United–Ferencváros
VVK
1:0
1968. 05. 27.
Bologna–Ferencváros
VVK
2:2
1968. 03. 27.
Athletic Bilbao–Ferencváros
VVK
1:2
1968. 01. 09.
Liverpool–Ferencváros
VVK
0:1
1967. 11. 01.
Real Zaragoza–Ferencváros
VVK
2:1
1967. 02. 21.
Eintracht Frankfurt–Ferencváros
VVK
4:1
1966. 02. 23.
Internazionale–Ferencváros
BEK
4:0
1965. 06. 23.
Juventus–Ferencváros
VVK
0:1
1965. 05. 31.
Manchester United–Ferencváros
VVK
3:2
1965. 04. 21.
Athletic Bilbao–Ferencváros
VVK
2:1
1965. 03. 10.
Roma–Ferencváros
VVK
1:2
1962. 12. 01.
Sampdoria–Ferencváros
VVK
1:0
1962. 10. 03.
Viktoria Köln–Ferencváros
VVK
4:3
1962. 06. 17.
Juventus–Ferencváros
KK
1:1
1939. 07. 09.
Bologna–Ferencváros
KK
3:1
1938. 07. 24.
Juventus–Ferencváros
KK
3:2
1937. 10. 24.
Lazio–Ferencváros
KK
4:5
1935. 06. 16.
Roma–Ferencváros
KK
3:1
1934. 07. 22.
Bologna–Ferencváros
KK
5:1
1932. 06. 29.
Juventus–Ferencváros
KK
4:0
(Borítókép: Breel Embolo, az AS Monaco játékosa fejpárbajt vív a ferencvárosi Mats Knoesterrel az AS Monaco és a Ferencváros UEFA Európa-liga-csoportmérkőzésén a monacói Stade Louis II stadionban 2022. szeptember 15-én. Fotó: Jonathan Moscrop / Getty Images)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
![]()
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!