A nyugat-európai életszínvonal sokak számára továbbra is elérendő cél, az ott élők egy része azonban attól tart, hogy a korábban természetesnek vett biztonságot sem tudja megőrizni. A drága lakhatás megnehezíti az önálló életkezdést, miközben az eladósodott államoknak egyre nehezebb fenntartaniuk a megszokott ellátásokat. Az elégedetlenség több országban utcai tiltakozásokban jelenik meg, amelyek megértéséhez a társadalmi különbségek mellett a közös fellépés hagyományait is érdemes vizsgálni. Az európai megmozdulások hátteréről Valuch Tibor történész, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikai Viselkedés Osztályának kutatója beszélt a Pénzcentrumnak.

A kiszámítható megélhetéshez önmagában egy gazdag országban sem feltétlenül elég a rendszeres fizetés. A lakásárak és a bérleti díjak emelkedése sok fiatal számára megnehezíti, hogy elköltözzön a szüleitől, miközben az idősebb korosztályok számára a már megszerzett biztonság megőrzése válik fontos kérdéssé.

A legfrissebb hírek, időrendben ITT!

Kövess minket a Google Hírek-ben is!

Ezek a problémák olyan országokban is súlyos feszültségeket kelthetnek, amelyekben a közszolgáltatások és a szociális ellátások nemzetközi összehasonlításban jelentős védelmet nyújtanak. Franciaország és Olaszország megmozdulásait ezért a jólét fenntarthatósága és a generációk eltérő kilátásai felől is érdemes megközelíteni. A tiltakozások társadalmi és történelmi összefüggéseiről Valuch Tibort kérdeztük.


Országonként nagyon más a közös fellépés kultúrája

Annak megértéséhez, hogy miért vonulnak utcára az emberek egy gazdagabb országban, a történész szerint érdemes először a nyugdíjak körüli konfliktusokból kiindulni. A 2010-es évek elején Magyarországon a magánnyugdíjpénztári vagyon döntő részének állami átvételét nem kísérte a francia nyugdíjreformok ellen szervezett megmozdulásokhoz hasonló, tartós tiltakozás. Franciaországban viszont a korhatáremelési törekvések heteken át tartó ellenállást váltottak ki.

„Más a közös érdek vagy legalábbis a vélt közös érdek képviseletének és a közös fellépésnek a kultúrája ezekben az országokban” – magyarázta a TK kutatója.

A különbség szerinte a tiltakozás nyugat-európai hagyományaival is összefügg.

A nyugdíjkérdés ráadásul jóval az időskor előtt beleszól az élet tervezhetőségébe. A korhatár módosítása a még dolgozók számára azt jelenti, hogy megváltoznak azok a feltételek, amelyekre a jövőjüket alapozták. Egy ilyen döntés körül így akkor is komoly ellenállás alakulhat ki, ha az adott ország ellátórendszere más államokéhoz képest továbbra is kedvező.


Franciaországban szűkül az állam mozgástere

Franciaország válságához az állam pénzügyi nehézségei is hozzátartoznak: az államadósság már jóval meghaladja az ország éves gazdasági teljesítményét, a költségvetési hiány csökkentése pedig tartós feladatot jelent. Ebben a helyzetben egyszerre kellene megőrizni a közszolgáltatások színvonalát és mérsékelni a kiadásokat.

A lakhatás drágulása mellett egy újabb elvonás akkor is érzékenyen érintheti a háztartásokat, ha jövedelmük európai összehasonlításban egyébként nem számít alacsonynak. A kormányzat és a lakosság érdekei ebben a tekintetben tehát könnyen ütközhetnek.

Valuch Tibor az elégedetlenségben a hagyományos elitellenesség szerepét látja. A hatalom és az elit azonosítása könnyen mozgósítható üzenet, különösen akkor, ha az emberek úgy érzik, hogy a döntéshozók távol kerültek a mindennapi problémáiktól. Ilyenkor megjelenhet az igény olyan vezetők iránt, akik látszólag közelebb állnak a hétköznapok világához.

A Le Pen-féle jobboldali populizmus erősödése a szakértő szerint összefügg azokkal a folyamatokkal, amelyeknek a mostani tüntetéshullám már csak a tetőpontját jelenti.

Vannak olyan megoldatlan generációs, illetve szociális feszültségek, amelyek kiváltó okként szolgálnak egy ilyen típusú megmozduláshullámra.

– fogalmazott Valuch Tibor.


A jóléti biztonságot Európa-szerte egyre nehezebb finanszírozni

Nyugat-Európa vonzerejét jelentős részben az adja, hogy az állam sok élethelyzetben támaszt nyújt. Magyar szemnek bizarr lehet a tüntetések intenzitása, hiszen a francia, de még az olasz szociális rendszer is jóval erősebb hálót nyújt, mint amit Közép- vagy Kelet-Európában tapasztalunk.

Ennek a biztonságnak ugyanakkor jelentős költsége van. Az idősödő társadalmakban nő a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás finanszírozási igénye, miközben a gazdaság lassabb bővülése szűkíti a lehetőségeket. Az egészségügybe és az oktatásba ugyancsak jelentős összegeket csoportosítanak az európai országok, GDP-arányosan jóval többet, mint a világ legtöbb pontján.

A magas színvonalú jóléti rendszer árát pedig éppen ezekben az években fizeti meg a kontinens: az Európai Unió jelentős versenyképességi hátrányba került, olyannyira, hogy a probléma az uniós csúcstalálkozók egyik visszatérő, kiemelt témája lett az elmúlt években.

A társulás már elkezdte ennek a kompenzálását: A 2028–2034-es költségvetési keretben 409 milliárd eurót terveznek kifejezetten kutatásra, innovációra és ipari versenyképességre fordítani, valamint a védelemre is jelentős büdzsét különített el több tagállam, így például Franciaország és Németország is.

Ezeket a kiadásokat csak komoly költségvetési fegyelem mellett, kompromisszumok árán lehet finanszírozni – ez pedig sokak életszínvonalán meglátszik. De vajon tényleg ez táplálja a mostani tüntetéseket? Az idősebb generációk számára ugyanis felmerülhet egy történelmi párhuzam.


Megismétlődik 1968?

A fiatalok részvétele és a generációs elégedetlenség könnyen felidézi az 1960-as évek végének diáklázadásait. Valuch Tibor szerint azonban óvatosan kell bánni ezzel a párhuzammal.

Az 1968-as megmozdulásokban hangsúlyos szerepet kapott a világnézeti és életmódbeli változás igénye.

A résztvevők a korábbi nemzedékek értékrendjét és a tekintélyhez való viszonyt is megkérdőjelezték. Az Egyesült Államokban ehhez szorosan kapcsolódott a vietnámi háború elleni fellépés. A mostani francia és olasz megmozdulások kapcsán inkább az oktatás körüli és a szociális feszültségek mozgatják a folyamatokat

– ecsetelte a társadalomtörténész.

A generációk életszemlélete jelenthet közös pontot, de a szakértő szerint ennek mai szerepéről még korai lenne egyértelmű következtetést levonni. Közel hat évtized alatt az informálódás és a médiahasználat is alapvetően megváltozott. Más környezetben nőtt fel a most utcára vonuló nemzedék, és más módon találkozik a társadalmi problémákkal, mint az 1968-as tiltakozók.

Bár a franciaországi tüntetéseken létező narratíva az állami elnyomás elleni protest, a tüntetések puszta ténye és intenzitása pont a vélemény- és gyülekezési jog szabadságának egyik példája. Valuch Tibor szerint

a klasszikus liberális demokráciát már sokszor eltemették, de ezekben az országokban is képes működni.


Az oroszok szerepe sem kizárható

A társadalmi feszültségek politikai következményeit a kutató szerint nehéz előre megjósolni. Az európai pártok helyzete sem egységesen változik: az AfD a 2025-ös parlamenti választáson megduplázta a négy évvel korábbi listás szavazatarányát, a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés pedig a 2024-es európai parlamenti választáson Franciaország legerősebb pártja lett.

A történész az oroszok európai politikában játszott szerepére is kitért:

a különböző európai országokban a szélsőjobboldali politikai mozgalmak mögött mindig felsejlik valamilyen orosz szál. Akár Spanyolországot nézzük, akár Olaszországot, de Németország és Franciaország esetében is valahogy mindig ott van. Érdekes kérdés, hogy az európai stabilitás, vagy annak a fenntartása szempontjából ez kinek jó.

Az ilyen kapcsolatoknak dokumentált pénzügyi előzménye is van: a francia Nemzeti Tömörülés elődje, a Nemzeti Front 2014-ben orosz banktól vett fel hitelt.

Azt, hogy maguk a tüntetések viszont egy adott országon belül kinek kedveznek, nehéz megmondani.

Franciaországban a szélsőjobb és a szélsőbal egyaránt beleállt a tüntetésekbe, és ezt próbálták az elnökválasztási kampánynak is a részévé tenni.

– emelte ki Valuch Tibor.

Mint kifejtette, az elitleváltás követelése összekapcsolódhat a nyugalom iránti igénnyel. Az viszont nyitott kérdés, hogy a megmozdulások tartósan átrendezik-e a politikai viszonyokat, vagy elsősorban a felgyülemlett feszültség kifejezését és levezetését szolgálják.

Olaszországban a gazdagabb északon is felszínre törnek a feszültségek, a teljes tüntetéshullám nem tudni, kinek kedvez

Az olasz helyzetet az országon belüli tartós fejlettségi különbségek is alakítják. Az iparosodott északi térségek és a déli országrész között munkalehetőségekben és a jövedelmekben is jelentős az eltérés.

Az Eurostat adatai szerint Calabria, Campania és Szicília az euróövezet legszegényebb térségei közé tartozik. Az Euronews pedig cikke megjegyzi, hogy a szegénység vagy társadalmi kirekesztés által fenyegetett régiók összevetésében Calabria vezeti a listát 45,3%-kal. Az uniós régiók 15 legrosszabb értéke között négy olasz és három spanyol régió is szerepel.

Éppen ezért paradox, hogy inkább a fejlettebb észak-olasz országrészben voltak példák radikálisabb tiltakozásokra az elmúlt hetekben – igaz, a hullám időközben elérte már a dél-olasz régiókat is

– jegyezte meg Valuch Tibor.

Hozzátette, hogy Meloni hosszú évtizedek óta azon kevés miniszterelnökök egyike lehet, aki kitölti a teljes parlamenti ciklusát Olaszországban. A második világháború után ez De Gasperinek és Berlusconinak sikerült, de ők közben új kormányokat alakítottak.

„Ha Meloni a jelenlegi kabinet élén jut el a ciklus 2027-es végéig, az valóban példa nélküli lenne az olasz köztársaság történetében. Az azonban kérdés, hogy ez a stabilitás miként hat majd a választói gondolkodásra.” – zárta gondolatmenetét a szakértő az olasz helyzettel kapcsolatban.


Következtetés

Ha a francia és olasz megmozdulások mellé a szerbiai és magyarországi tüntetéseket is odatesszük, már egy szélesebb európai kép rajzolódik ki. Az eltérő követelésekből és nemzeti konfliktusokból egyelőre nem áll össze olyan közös történet, mint amilyenként ma 1968-ra a világon, vagy akár 1989-re a keleti blokkban emlékezünk. Azt sem tudjuk még, hogy a történelemkönyvekben külön fejezetet érdemelnek-e a mostani események.

Az azonban már látszik, hogy ismét egy olyan korba léptünk, amelyben van kultúrája annak, hogy drasztikus politikai változásoknak utcai protestek révén is megágyazzon egy társadalom.